A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-21 / 38. szám

Bezárult a genfi atomkonferencia Szeptember 1-én látott munkához Genfben az atomerő békés felhasználásának lehetőségeivel foglalkozó második nemzetközi értekezlet, vagyis az ún. atomkonferencia. Nem kevesebb mint 5000 tudományos kutató vitatta meg azokat a nagy horderejű problémákat, melyek sikeres megoldása jelentősen elősegíthetné a béke és a haladás ügyét. A küldöttek 67 országból sereglettek össze; közülük számottevően képviseltette magát Csehszlovákia tudományos világa is. Nem érdektelen megjegyezni, hogy az értekezlet titkárságához 2200 tudományos munka futott be; anyaguk 33 kötetet ölel fel és hozzávetőleg 50 000 oldalt tesz ki. És ha még azt is számba vesszük, hogy az értekezleten hatszáznál több beszámoló hangzott el, valamennyire képet alkothatunk magunknak a genfi értekezlet alapos előkészítéséről. Az összejövetel fő feladata, hogy szorosabbra fűzze és elmélyítse a különböző országok atomfizikusainak együttműködését, ami valósággal forradalmosíthatná a világ energiatermelését, s ragyogó távlatokat nyithatna meg a termelés fejlődése, a civilizáció előrehaladása és általában az emberiség jólétének fokozása szempontjából. Az atomenergia békés cér lókra történő felhasználásának problémája, ipari arányokban való kiaknázása történelmileg máris időszerű. Tudnivaló ugyanis, hogy a földkerekség mai energiaforrásai — s itt elsősorban a szénbányákra és a naftaforrásokra utalunk -nem kimeríthetetlenek. Az atomerő felszabadításával nyert energia viszont nemcsak az emberiség energiaszükségletét fedezné, hanem annak hasznosítása ügyszólván minden képzeletet felülmúló tervek végrehajtását is lehetővé tenné. Nem kevésbé fontos azonban az a szerep, melyet a genfi értekezlet a jelenlegi nemzetközi helyzetben politikai szempontból játszik. Bár a Szovjetunió máitöbb mint hét hónapja beszüntette, egyoldalúan felfüggesztette az atomrobbantásokat, az USA és Anglia kormánya még mindig nem szánta hasonló lépésre magát. A nyugati nagyhatalmak agresszív körei továbbra sem akarnak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy az atomerő felszabadítása pusztán az igazi civilizáció szolgálatában álljon. Reájuk nézve az atomerőnek elsődleges feladata, hogy pusztulást és pokoli szenvedésekot zúdítson a békeszerető emberiségre. Az atomtudósok genfi összejövetelének politikai értelmét nem lehet tehát eléggé kidomborítani akkor, amikor az atomháború veszélye korántsem tekinthető merő agyrémnek. Tapasztalatcseréjük, a felmerült problémák komoly megvitatása minden bizonnyal előmozdítja a termékeny együttműködést, s hozzájárul olyan nemzetközi légkör megteremtéséhez, melyben még inkább utat tör az a követelés, hogy az atomenergiának csupán a békés építőmunkát szabad szolgálnia. Ennek érdekében álltak elő a szovjet tudósok már az értekezlet elején az irányított termonukleáris reakciók terén folyó kutatások közös folytatásának javaslatával. A Szovjetunió, amely mindenképpen előmozdítja a különböző országok szakembereivel való kapcsolatokat, az utóbbi esztendőkben több nagyméretű berendezést épített termonukleáris reakciók létrehozására, ami korlátlan teljesítőképességű energiaforrások nyerését tenné lehetővé. ORGA nevű berendezése méltán kötötte le a genfi értekezlet résztvevőinek figyelmét. Népeink, ugyanúgy ahogy a világ többi békeszerető nemzete, mély rokonszenvvel követik a haladás előmozdításáért munkálkodó atomtudósok genfi értekezletét; bizakodásunkat növeli az a jogos remény, hogy október 31-én valószínűleg tárgyalások kezdődnek a három „atomnagyhatalom" közt az atomfegyver-kísérletek beszüntetéséről. A nyugati nagyhatalmait egyelőre a kísérletek egyéves felfüggesztésére gondolnak, s még ezt is különféle feltételektől teszik függővé. A Szovjetunió viszont arra törekszik, hogy két-három héten belül olyan megegyezés jöjjön létre, amely szerint valamennyi állam egyszer s mindenkorra beszünteti az atom és hidrogénfegyver bármely fajtájával végzett kísérleteket. A nyugati nagyhatalmak sietnek október 31-ig befejezni tervbe vett csendesóceáni kísérletezéseiket, ami nem vall éppen jóhiszeműségre. Nem kis bonyodalmat okoz de Gaulle kormánya sem, amely nem nézi jó szemmel az október 31-re kitűzött tárgyalások megindítását, mivelhogy Franciaország még nem atomhatalom s éppen az utóbbi időben fokozza erőfeszítéseit, hogy mihamarább azzá váljon, ami viszont ugyanakkor Nyugat-Németország igényeit növeli... Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az előreláthatólag október 31-én meginduló tárgyalások a szovjet diplomácia és a békére vágyó népek közvéleményének növekedő erejét és sikerét bizonyítják. Tarthatatlanná vált az a nyugati tétel, hogy az atomkísérletek megszüntetése csak egy általános leszerelési egyezményen belül valósítható meg. Az augusztus 21-én lezárult atomkonferencia részvevői, köztük a mi küldötteink is, megállapították, hogy minden magfegyverrel végzett kísérletezés megbízhatóan ellenőrizhető. Lelepleződött az a nyugati legenda, hogy lehetetlen az atomkísérletek megszüntetéséről szóló egyezmény ellenőrzése. Két súlyos akadály hárult el tehát a tárgyalások útjából s ez csak ösztönzőleg hathat a világ népeinek békeharcára. SZIRT • Különös nyelvkönyv Ő, nem, világért sem lehet a 6. amerikai flotta nagy tiszteletű vezérkarát nemtörődömséggel vádolni. Állandóan fiaival foglalkozik: éjjel-nappal nem csinál mást, mint „törődik" velük: legyen elég fegyver ... legyen elég szögesdrót... legyen elég muníció ... legyen elég publicitás. Igen, úgy ahogy mondom: publicitás. Mert ugyebár ez is kell a megszállóknak. Huszonhárom film- és televíziós ügynökség riporterei örökítették meg a „diadalmas partraszállást" — és csak úgy mellékesen a megszállás ellen tüntető libanoniakat. Száz nyugati újságíró írt dicshimnuszt a hősi tettről. Hát persze. Hiszen még nyugati felfogás szerint sem mindennapi dolog fegyverrel leigázni egy kicsi népet. De nemcsak harckocsiból, munícióból és tömény szeszesitalból kapnak mindig kellő adagokat a megszállók. A nagytiszteletű vezérkar a maszlagot sem kiskanállal adagolja. A 6. flotta saját űjságocskája még most, az ENSZ-határozat után is a „felszabadító hivatásról", a „közvetett agresszióról" papol. Mert ugyebár törődni kell a tengerészgyalogság szellemi táplálásával is. S hogy a törődés teljes legyen és minden téren kielégítse a jenkik éhségét, az utóbbi hetekben ellátták a katonákat újabb táplálékkal, mégpedig egy „társalgási nyelvkönyvvel". Mert ugyebár, mit ér az élet nyelvkönyv nélkül, néhány ezer kilométernyire a hazától, olyan környezetben, ahol semmi, de semmi keresnivalójuk nincs az amerikai katonáknak? Nos, a reggeli feketekávé mellé minden egyes katona megkapta a maga társalgási nyelvkönyvét. ízléses kivitelű, kemény fedőlappal borított könyvecske, angol-arab szöveggel. Amint a bevezetőből megtudni, az ártatlan kinézésű füzetecske a ,legszükségesebb nyelvismeretekkel fegyverzi fel a Közel-Keleten tartózkodó amerikai katonaságot". Ezekután persze azt hinné az ember, hogy ez amolyan turistáknak szánt Baed•?ker-féle, amelyben az illető ország nevezetességein kívül megtalálható a klasszikus turistaszöveg: „Kérek egy pohár vizet... Mennyibe kerül ez a váza ... Szeretnék ebédelni..." És így tovább. Ne folytassuk. Ugyanis^ a szóbanforgó nyelvkönyv merőben más szövegeket tartalmaz. Idézünk belőle. Elsó lecke: „Állj, mert lövök!", „Aki megtagadja az engedelmességet, halállal lakol!". „Takarodjatok ki ebből a házból!", „Ezennel lefoglalom!" Második lecke: ..Mindenki hozzon ásót magával!", „Lódidj dolgozni'.", „Ha nem mutatod meg a fegyverek rejtekhelyét, felakasztunk!", „Huszonnégy óra alatt mindenki köteles elhagyni a falut!" És így tovább. Hogyan is állunk a washingtoni vezető körök nagy arabimádatával? Az ENSZ-ben elhangzott ájtatos nyilatkozatokkal? Hogy is állunk a „közvetett agresszió" meséjével és az amerikai jószándékkal? Mert a 6. flotta nyelvkönyve egészen másképp beszél, másról tanúskodik. Végül egy szerény tanács: ha már úgyis a tanulásnál tartunk, be kellene iktatni a szóbanforgó nagy példányszámú társalgási nyelvkönyvbe még egy leckét. Egy leckét, amit ideje lenne a legsürgősebben megtanulni a 6. flotta tengerészgyalogosainak is. Hogy necsak az arabok értsék, amit ők mondanak, hanem ók is értsék, amit az arabok akarnak. És ez nem is olyan nehéz, hiszen naponta hallják, olvassák, érzik: „Am—,ikaiak takarodjatok haza!" D. M. 11