A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-14 / 37. szám

Brettschneider szeme, midőn meghallotta Svejk különös rendelését: „Kérek egy sört, de setétet, mivel ma Bécs is gyász­ban van..." — Itt keresni lehet, gon­dolta a titkosrendőr, de csak annyit mon­dott: „'Tíz fekete zászló leng Konopis­tyén". — „Tizenkettőnek kéne lenni, -mondotta Svejk komoran, és letörölte szájaszéléről a sörhabot, - hogy megle­gyen a tucat, mivel tucatjával mindent előnyösebben vehet az ember." Hasek Svejkjének magyar fordításában böngésztem, élveztem a szép megoldáso­kat és bosszankodtam a hibákon. Alig vettem észre, hogy szomszédom fejével a kis kerek ablak irányába biccentve fi­gyelmeztetett: Konopistye felett járunk. Jő néhányszor repültem már Bratisla­váből Prágába és vissza. Nem egyszer tetszelgett alattam a táj, hol a tavasz zöld köntösében, hol Vincent van Gogh sárgájával letakarva, hol pedig Télapó fehér hermeliin palástjába burkolódzva. A Kiskárpátok felett majd mindig hin­táznak a gépmadarak. Aztán Malacka kö­vetkezik, Bfeclav és Brünn, majd a fenn­síkot elhagyva feltűnnek Dél-Csehország halastavainak ezüst tükrei;,' Lenn a folyó mentén sínpárok futnak, nemsokára egy városka négyszögletes főtere bukkan fel, nyomban utána sűrű erdők zöldje, a ren­geteg kellős közepén egy várkastély kerek tornya őrködik a szunnyadó tó délutáni álma felett. Évek óta fúrta az oldalamat ez az em­ber- és természetalkotta rejtvény és bi­zony magam ip furcsállom, hogy megfej­téséhez csak ma jutottam el. Ez hát Konopistye, Ferdinand dEste büszke fészke, a nagy vadászé, akit végül is Ápisz leterített. Beneáovtól Prágáig még húsz perc van hátra. Elegendő idő, hogy elkészítsem haditervemet. Ezúttal nem feledkeztem meg Konopistyéről. Prágában, lehet, hogy a 'hangulat kedvéért, lehet, hogy kitűnő konyhájáért, vacsorára a Kehely vendég­lőbe mentem, hisz itt, ebben a barátsá­gos kocsmában a „Ferenc Jóska képe alatt boroztam" című írásom megjelenése óta legalább úgy fogadnak, mint annak idején Svejket fogadta Palivec. És másnap reggel zuhogó esőben száll­tam ki a beneSovi állomáson. Elhagyom Beneáov utolsó házait, átvá­gok az úttesten és máris a kastély park­jában vagyok. Parkot mondok, bár rétek­kel tarkított erdőkről is beszélhetnék. Hatalmas terület, vagy kétszázhuszonct hektár! Ojvárnak, Lévának és Komárom­nak együttvéve sincsen ennyi zöldje. Me­gyek, mendegélek. Szinte hihetetlen, alig találkozom emberekkel. Balkézre a bo­rókafenyők alatt idősebb házaspár gom­bázik, előttem két fiatal lány ballag. Az eső konokul veri az évszázados fasor sürü lombsátrát, aztán úgy húsz percnyi an­dalgás után megérkeztem a belső kerí­téshez. Cseh várak és kastélyok megszokott légköre fogad. Turisták százai zajonganak a várkapu előtti térségen. Szórakoznak, esznek és szemetelnek... Lenn a vár­árokban magános medve búslakodik, majd meggondolja magát és neveletlen gyerek módjára zsebrál a látogatóktól, kekszet * Ápisz az ókori egyiptomiak szent bikája volt. Az első világháború előtt nacionalista szerb tisztek igy nevezték el Habsburg-elle­nes szövetségüket. TÖ2 Ezerkilencszáztizennégy júliusában, a prágai rendőrkapitányság fogházában ta­lékozott Svejk, a jó katona egy tiszta er­kölcsű és jó hírnévnek örvendő úriember­rel, aki két napon át sikeresen állt ellen a különböző rendőri provokációknak, de a második nap estéjén mégiscsak elcsú­szott a tökhetesen. Máriásoztak és tök volt. az adu, Írja halhatatlan könyvében Jaroslav Hasek, és a hetes ütötte a makk­királyt. A tiszta erkölcsű úriember örö­mében felrivallt: „Hetet kapott mint Sza­rajevóban!" Svejk is a szarajevói merénylet miatt került a dutyiba. Kedvenc kocsmájában, a „Kehelyben" érte el őt a végzet. Mikor Svejk belépett, az ivóban Brettschneider titkosrendőr ült gondterhes arccal egy­magában. Nem tudott zöldágra vergődni Pa­liveccel, aki ugyan trágárkodott eleget, de nem állt kötélnek, bárhogyan is pro­vokálta a rendörspicii. Ezért villant fel Az első teraszon áll Fuchs híres vadász­szobrának a másolata A kerek torony. A vár legrégibb része és cukorkát. Nem is éhségből — csak úgy kedvtelésből. A tilalomtáblát nem respektálják, sem a látogatók, senl a medve. Végre bejutunk a várba. Zöldruhás, er­dészféle fiatalember a ciceronénk. Mesél a XIV. században alapított vár múltjáról, felsorolja a tulajdonosokat. Engem csak az utolsó érdekel, sorrendben a tizen­harmadik, Ferenc Ferdinánd, az egykori Habsburg monarchia második számú trón­örököse. Tizennyolc éven át várta Ferdi­nand d'Este konopistyei várkastélyában Ferenc József halálát. Kivárni azonban nem tudta! Lehet, hogy a kertjében ki­tenyésztett fekete rózsák idézték elő ha­lálát, — legalábbis ezt vallották annak idején az angol lapok szerkesztői, lehet, hogy a tizenhármas szám lett számára végzetes. Am minden valószínűség sze­rint a történelem nehéz köve találta el, melyet itt, e romantikus fészekben moz­dított el helyéről. De térjünk csak vissza a várkastély neogótikus kápolnájába. Ve­zetőnk itt nagy igyekezettel mutatja a valódi arannyal keretezett értéktelen ké­peket és nem figyelmeztet a valóban ér­tékes, gótikus, délcseh famadonnákra. Páratlan fegyvergyűjteményt láttam a további termekben, gyöngyházzal, ezüst­tel és arannyal meg elefántcsonttal ki­rakott keleti fegyvereket, olasz ötvösök díszítette középkori lovagpáncélokat és a vadászzsákmányok végtelein sorát. Szar­vasangacsok, vadkanfejek és királyi elő­dök képei bámulnak rám a falakról, a leffedt ajkú I. Habsburg Lipót császár, Mária Terézia és néhány fenséges ro­kon ... Rengeteg értéket gyűjtött össze Ferenc Ferdinánd Konopistyén. Láttam itt meis­seni porcelánt, francia gobelint, holland csempét és ázsiai szőnyeget, japán harci sisakot és kínai harci bárdot, velencei tükröt és cseh kristályt. Négy évig tartó világkörüli útjáról hozta a tüdőbajos fő­herceg gyűjteményének javarészét. így aztán nem is csoda, hogy az egész kas­télynak kirívó a stllustalansága. Lovardának vagy tornateremnek véltem a hosszúkás, különös épületet, melyben d'Este a Szent György-gyűjteményt őriz­te, Évtizekeden át vásárolta a trónörökös a Szent György-érmeket, értéktelen falusj kőszobrokat, reneszánsz festményeket, öntött gipszfigurákat és gótikus faszob­rokat. Művészi értékeket és olcsó gics­cset. Mindezt nagyravágyásból, hogy túl­tegyen az angol király hasonló gyújtemé­m m steal KMffimiRfŐM*. Itt virágozták valaha a fekete rózsák

Next

/
Thumbnails
Contents