A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-14 / 37. szám

* A vár nyén, mely szerintem értékesebb lehetett, mint ez itten Konopistyén. Mint minden „jó házban", a kastélyban is volt könyvtár. Terjedelme elég szerény, mindössze háromezer kötet. Vezetőnk állítása szerint a könyvtár tudományos munkákat, művészettel foglalkozó írásokat és hadászati könyveket tartalmaz. Ahogyan én láttam, a kötetek javarésze a harcászat művészetével és a hadászat tudományával foglalkozik. Az egyik szobában Chotek Zsófia grófnő életnagyságú képe áll, Kopay magyar festő müve. Még egy főhercegi kastély terme is előkelő hely e szecessziós alkotás kiállítására. Nem érdektelen, hogy Ferdinand cfEste házassága a cseh Chotek Zsófiával kegyvesztetté tette Bécsben a trónörököst, ömaga ugyan elnyerhette a Habsburg trónt, ám felesége nem lehetett királyné és gyermekei nem tarthattak igényt sem a császári, sem a királyi címre. Engem főleg a kastély vendégszobája kötött le. Utolsó vendégei II. Vilmos -és Tirpitz tengernagy voltak, yéleményem szerint, e szobában és nem a fekete rózsákban, sem a tizenhármas számban kell a szarajevói hét ólomgolyó okait keresni. Ebben a szobában folytak le ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchia eljövendő ura és II. Hohenzoilern Vilmos német császár titkos találkozásai. Itt készülődtek az „anschluss"-ra, a világháború kirobbantására, és itt született meg a provokatív szerbiai hadgyakorlatok terve, valamint a szarajevói látogatás gondolata. A hét pisztolylövés nemcsak sötét intrikák epilógusa volt, hanem prológusa is volt az elkövetkező világégésnek. A bumeráng visszaütött. Az óhajtott háború első halottja az értelmi szerzők egyike lett. Ferdinand d'Este barátjának szerencséje volt. Az utolsó Hohenzollernt csupán ezerkilencszáztizennyolc forradalmi hullámai söpörték el trónjáról. Hogy ki volt II. Vilmos császár? Feleljen erre az első számú osztrák trónörökös, az ezernyolcszáznyolcvankilencben, Mayerlingben elpusztult Habsburg Rudolf főherceg: „...II. Vilmos igazán alkalmas ember arra, hogy felborítsa Európa engyensúlyát és rendjét... A korlátoltságot kétségkívül összeköti a nagyfokú lármás energiával és olyanfokú önfejűséggel, amelyet minden ökör irigyelhet tőle . .. Csak idö kérdése és ez az ember kiprovokálja, kierőszakolja a hohenzollerni Németország számára az összeomlást. Egész bizonyosan a végzet embere, aki szörnyű fátumba dönti egész Európát... és az Osztrák-Magyar Monarchia is nagyon magária marad majd, ha Németország oldalán kell háborút vállalnia..." A történelem igazolta Rudolfot. Madarat tolláról, embert barátjáról, tartja a közmondás. Ferenc Ferdinánd sárkányölő Szent György lovag szerepében tetszelgett, pedig csak a német imperializmus szekértolójá volt. Gyűlölte a szalátképe badkőműveseket, zsidókat és a szocialistákat. A szlávok barátjának adta ki magát és mégis utálta a szerbeket, „kecskehágóknak"-nak nevezte őket. Magyargyűlölete nem a Tisza grófok nemzetiségeket elnyomó politikájából eredt. Szerinte a magyarok megnyirbálták a Habsburgház egyeduralmát, rebellisek voltak. Nem is szólt róluk másként mint „Kossuthkutyákról". Hát ilyen volt Konopistye urának politikai profilja. Megkérdeztem kalauzunkat, milyen ember is volt Ferenc Ferdinánd a magánéletben. Nem tudott feleletet adni. Túl fiatal volt, nem is környékbeli. A vár alatti település lakói pedig újonnan jöttek voltak. De meglepő feleletet kaptam egy idősebb asszonytól, akinek az apja favágóként dolgozott a konopistyei uradalomban. — Vallásos volt, jő férj és senkinek sem ártott, munkalehetőséget nyújtott a környék lakóinak, mondotta a néne. Az már nem jutott eszébe, hogy a leromboltatott sör- és papírgyár nyilván több és jövedelmezőbb munkalehetőséget nyújtott a lakosságnak. Végül is kénytelen voltam Svejkhez fordulni. És úgy tapasztaltam, hogy a „jó katona" jobban emlékezett a dolgokra, mint a későbbi utódok, Az ő szavait idézem: „Ha a fóherceg kövérebb lett volna, legalább megütötte volna a guta, amikor Konopistyén, a vadaskertben a rőzsét szedő és gombázó vénasszonyokat kergette." Svejket igazolja Egon Erwin Kisch is. Az első háború előtt történt. A száguldó riporter a nagy árvíz hírére leutazott Beneáovba. A vasútállomáson megtudta, hogy a főherceg táviratilag Konopistyére rendelte a k'r'myék közeli és távoli csendőrosztagait és katonai helyőrségeit. A katonák a d'Este kastély borospincéit védték az árvíz és a borkedvelő parasztok ellen, a csendőrök pedig a falusi szegénységtől kobozták el a kastély halastavából elsodródott, döglött halakat. Ferenc Ferdinánd kertészei a fekete virágot termő rőzsaágyakat döglött halakkal trágyázták. Remélem ennyi elég, hogy teljes legyen a portré, egy Habsburg főhercegnek $ portréja, akinek gonoszságát és embertelenségét néhai cselédek, szolgák és favágók utódai oly gyorsan elfeledték. Igaz, a távoli rosszat megszépíteni és nem mindig megbecsülni a jelent, emberi tulajdonság. Ezért írtam ismét várkastélyról, ezért nem bánom az esetleges szemrehányásokat sem. A múltat kellett megmutatnom a könnyen feledőknek, éppen most, amikor egy Habsburg Ottó nevű osztrák nemzetiségű trónkövetelő házal diplomaták, államférfiak szalonjaiban és mérges pókként szövi hálóját. Meg vagyok róla győződve, hogy a múltat leleplezve segítek a mának, hogy megértse és megszeresse a jövőt. BAR Sí IMRE 23 A kert barokk díszei A nyugati torony A várudvarban A vár látképe