A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-14 / 37. szám

Zala József verseiből f Jegenyék Húsz éve is lehet, ha jól emlékezem, jegenyét ültettünk a kiskert végiben. Tizenegy venyige, megéledt mindegyik, kinyúlott gyökerük az árokszélekig. Törzsük tört egyre föl, s karcsú ágaival meg-megviaskodott az átfutó vihar. Ha lombjaik között jár a dunai szél, lágy dallamot susog minden pergő levél. Ha fulladt nyári nap csöpp levélke se ring, a kertre mindegyik hűs árnyékot terít. Az őszi vad vihar letarolja fejük, s ezer ,panaszt zizeg elszáradt levelük. Csupasz testükre jég és zúzmara tapad; léhordó nedvük él szívós kérgük alatt. Délceg testük sudár, tizenegy óriás, megannyi markos őr kis portánkra vigyáz. Kidőlt íejfa A temető árka mellett találtam egy fakeresztet. Nem dőlhetett még ki régen, — túldobálták a kerítésen. — Nyugatra tart a vert sereg, egy öreg, más félig gyerek. Közel már az országhatár; özvegy anya fiára vár. Viselt gúnya mindig akad. s szökik az éi leple alatt. Három falu hosszát mérte. Járőr elfogta, kísérte. Visszahozták. Elitélték. Kidobolták, hogy a község másnap reggel pontban hétre menien el a kivégzésre. Sortűz dördül. Bámész nincsen, csak riadt visszhang száz szívben. Senkisem írt Fehérvárra, özvegy anyja, hogy ne várja; bízzék, míg csak szíve dobban, édes fia maid betoppan. — Olvasom a kereszt lapján: „Itt nyugszik Majoros István, élt huszonegy évit." Veszem a fejfát, sírjához teszem. Ki olvassa, meg is értse: csupán tizenhárom éve .. . '. Az öreg munkás Korán elhalt anyám, két mostohát kaptam, ínséget sínylettem jó szóban, falatban. Vézna gyerek voltam, inaskodni vittek. Kosztom, kemény kenyér, bérem szitok, ütleg. Este, mikor gyalum s fürészem letettem, rívó, rossz gyerekek dajkájává lettem. Szabad segéd létem de rövidre szabták, s mennem kellett, hol a halált olcsón adták. A pokol mélyéről mégis szabadultam; kis családom írja gyógyítgatta multam. Üj rém jelentkezett: munkát vagy nem kaptam, vagy csak néha, pedig ami jött, fogadtam. Terhes évek múltak. Üj harc lett, és bomba döntötte hajlékunk, vagyonkánk halomba. Üj idők csillaga villant fel az égen. Van munkám, kenyerem, tisztességes bérem! Örömöm a munka, bár túl a hatvanon; addig leszek boldog, amíg dolgozhatom. Kis unokám köszönt, nincs ennél kincs nagyobb: „Nagyapám jó munkás, kitüntetést kapott!" S z é n a i 11 a t Rendjén száradt a széna. Szél s napfény járta át. Mohón magába szívta a nyári rét szagát. Fényes villámra tűzöm, s a szekérre dobom; apám rendezi, rakja a vendégoldalon. Mikor szérűnkre szórom, elterjed illata, és boglya-szomszédot kap a terhes szilvafa. Zimankós télidőben ha boglyából szedem, illatos szénaszállal a nyár üzen nekem. \\ lm 16