A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-14 / 37. szám
Szlovákia ifjú építőinek kongresszusa Amúlt hó végén zajlott le a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség szlovákiai kongresszusa, melyen a dolgozó- és tanulóifjúság töbl> mint 500 küldötte vett részt. A kongresszuson képviseltette magát az SZLKP KB is, melynek küldöttségét Michal Chudík elvtárs, az SZLKP KB politikai irodájának tagja, mező- és erdőgazdasági megbízott vezette. Részt vett a kongresszuson a CSISZ KB küldöttsége is Miloslav Vecker szövetségi elnök vezetésével. Ugyancsak képviseltette magát a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága, valamint több politikai és kulturális szervezet, így a Csemadok is, melynek képviseleteben Lőrincz Gyula nemzetgyűlési képviselő vett részt a tanácskozásokon. Michal Chudík tolmácsolta a párt forró elvtársi üdvözletét, majd felolvasta az SZLKP KB-nak a kongresszushoz intézett meleghangú levelét. Ütána Milan Rázus, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke tartotta meg beszámolóját. Utalt a CSKP XI. kongreszszusán kitűzött feladatokra és hangsúlyozta, hogy a CSISZ szervesen bekapcsolódott a szocialista országépítésbe, melyből az ifjúság is lelkesen kiveszi részét. A beszámoló méltatta a szocialista tábor, főleg a Szovjetunió lendületes fejlődését, állhatatos békeharcát, a szocializmus egyre jobban megmutatkozó fölényét a tőkés rendszerrel szemben, kitért a „népi kapitalizmus" és a „nemzeti kommunizmus" jelszavaival folytatott hazug reakciós propagandára. Egyidejűleg elítélte az amerikai és angol imperialisták közép-keleti agresszióját, a nyugatnémet militaristák atomfegyveres készülődéseit, továbbá a náci szervertek felújítását. Utalt arra, hogy milyen je'•is szerepet játszik a nemzetközi békemozni 1 ban az ifjúság, s minden haladó szerve-; sák 'A beszámoló értékelte az Ifjúság De-A: atikus Világszövetségének tevékenységét, fíltp.'57-ben Moszkvában megtartott VI. Világi Találkozót, amelyen a CSISZ is részt efllr íi jövő évre tervezett, bécsi VII. Világnorr sági Találkozón még inkább fokozódik ifjúságunk békeharca. A CSISZ szervezeti problémáival foglalkozva, a beszámoló hangsúlyozza az ifjúság marxistaleninista szellemű nevelésének fontosságát. Aszocialista országépítés feladatait érintve, a beszámoló mindenekelőtt rámutat Szlovákia gyors Utemü fejlődésére, melynek során a Vág és Garam völgyében, Kysuca vidékén, Árvában és Kelet-Szlovákiában százszámra épültek új üzemek, duzzasztó-gátak és villanyerőmúvek. Mindezekben az építkezésekben &.z ifjúság is részt vett. A hős komszomolok •éldájára számos ifjú a határvidékre ment, jjovábbá Ostrava, vagy más fontos iparvidék j_zoeialista építésénél nyújtott segédkezet. "SlSZ-tagok és egyéb Ifjúsági csoportok ak...ivan elősegítették a vágvölgyi Ifjúsági Duzzasztógát építését. Az „ifjúsági milliókért" nézvén ismert mozgalom csak ez évben több mint 46 millió koronát eredményezett; sikere lényegesen megnövekszik, ha a mozgalom kiterjed valamennyi üzemre s ha majd minden ifjú dolgozó csatlakozik hozzá. Az alapszervezetek eddigi felajánlásai alapján és a mozgalomnak további üzemekre való kiterjesztésénél nyert tapasztalatok felhasználásával a kongresszus feladatul tűzhetné ki évi 100 millió korona megtakarítását. Igen fontos az ifjúság szakképzettségének fokozása. Az ifjúsági szakoktatási év tapasztalatai igazolták, hogy a fiúk és lányok nagy igyekezetet fejtenek ki szakismereteik bővítésében. A legutóbbi két esztendő alatt több mint 25 000 ifjúmunkás tanult 360 üzemben. Helyes volna, ha a kongresszus valamennyi üzemi szervezet kötelességévé tenné, hogy rendszeresen gondoskodjanak az ifjúság szakképzettségének fokozásáról s érjék el, hogy a jövő év végéig az ifjúmunkások, mérnökök és műszaki dolgozók legalább 40—50 százaléka növelje szakképzettségét. Gondoskodnunk kell róla, hogy minél több fiatal vegyen részt a távtanulásban a főiskolákon és a különféle szakiskolákon. • f júságunk gazdasági tevékenységének ® fontos része az építőiparban kifejtett munka, az ifjúsági építkezések dicső hagyományainak fejlesztése. A XI. kongresszus fontos építkezésekkel bízta meg az ifjúságot. Büszkén vállalnak részt fiataljaink a Prága mellett épülő új múgumigyár, a zateci vil-Vi szájápolás A MAI KOR EMBERÉNEK KULTÚRÁJÁHOZ TARTOZIK A POI'.ANA SPECIAL fogkrém fehéríti a fogakat, fertőtleníti a szájüreget, felüdíti a leheletet, védi a fogakat A POLANA - Önnek való! KOZMETIKA n. v.. Bratislava A csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális hetilapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős: Egri Viktor főszerkesztő. Megjelenik minden vasárnap. Kiadja a Csehszlovákiai Magvar Dolgozők Kultúregyesülete. Bratislava. Mierové nám. 3—4. telefon J20-59. Szerkesztőség: Bratislava. Jesenskéfio 7. Tetefor 261-04. Postafiők" C-181. Terjeszti a Postai Hlrlapszolgálat^JvIegrendeliietö minden postafiivatálnSl és kézbesítőnél. Nvomjs a Pravci? nyomdavállatat. Bratislava. Jesenského 12 Egyes szám Ira 1.50 Kős. előfizetési d!i fél évre 39.— Kfs eoész évre 78.— Kés Ä-553058 V 11 hogy a pionírszervezetekbe tömörült gyermekekből a kommunizmus építőit nevelje. A CSISZ-szervezeteknek gondoskodniok kell arról, hogy a pionírcsoportok körül idősebb elvtársakat sorakoztassanak fel, akik majd szakköreiket irányítják és a pionírcsoportok napi munkáját szervezik. A beszámoló megállapítja, hogy a CSISZ legutóbbi szlovákiai kongresszusa óta az ifjúsági szövetség tagjainak száma 39 909 fiatallal növekedett. Oj tagok állandó felvétele a CSISZ soraiba életbevágóan fontos. Mindenekelőtt a Csehszlovákiai Ifjúsági Szervezet munkásparaszt jellegének megszilárdítását kell szem előtt tartani. д CSISZ tanácskozásain harminchármán szólaltak fel a kifejlődött élénk vitában, amely felölelte az ifjúság számos problémáját. Felszólalt közöttük Veeker elvtárs is, aki mint a CSISZ KB elnöke magasan értékelte „Az ifjúsági milliókért" elnevezéssel ismertté vált mozgalom horderejét s a fiataloknak az utóbbi időben megnyilvánult nagyszerű kezdeményezését, melynek eredményeképpen már közei 20 000 fiú és leány dolgozik az EFSZ-ekben. A CSISZ ülésezése folyamán több mint 170 távirat és levél futott be, melyek értékes munkafelajánlásokat tartalmaznak. A tanácskozások mindvégig lelkes hangulatban folytak le s hűen tükrözték azt a felemelő valóságot, hogy ifjúságunk előtt immár világosan kirajzolódik a dicsőséges szocializmus korszakának képe. Szirt lanjerömu és a Klement Gottwald Uj Kohóművek felépítésében. A CSISZ Szlovákiai KB tavaly védnökséget vállalt a novákyi Ifjúsági Bánya felett, amely derék fiatal bányászok igyekezetével rendszeresen túlteljesíti a tervet. A falu szocialista építésében elért eredményeket mérlegelve, a beszámoló leszögezi, hogy a CSISZ hozzájárult mezőgazdaságunk fejlesztéséhez és részt vett az EFSZ-ek létesítésében. Csupán a legutolsó 8 hónap folyamán 3000 fiú és leány lépett be az EFSZ-ekbe. Vannak viszont EFSZ-ek, ahol egyetlen fiatalember sem dolgozik. A CSISZ-nek, illetve szervezeteinek az eddiginél nagyobb gondot kell fordítania arra, hogy megnyerje fiataljainkat a mezőgazdaság számára. Az EFSZ-ek és állami gazdaságok jelenleg csak jelentéktelen számú fiatalt, mintegy 5000-et foglalkoztatnak. Pedig éppen e téren volna ifjúságunknak nagy lehetősége a haladó munkamódszerek kiaknázására. Az ifjúság művelődési kérdéseit boncolgatva, a beszámoló feladatul tűzi ki, hogy az iskolai és főiskolai szervezetek munkájukban az eddiginél sokkal hatékonyabban segítsék elő a tanulás és gyakorlat, a tanulás és termelés kapcsolatának megvalósítását. A tizenegyéves középiskolákban működő CSISZ-szervezeteknek, a brigádok szervezésén kívül, ki kell bővíteniük az ifjúság műszaki alkotó versenyét s tevékenységük egyéb értékes formáit, melyek lehetővé teszik, hogy a diákok elsajátítsák a korszerű termelés alapismeretéit. ACsehszlovákiai Ifjúsági Szövetség számos szervezete nem értékeli eléggé a diákok közt végzendő eszmei nevelő munkát, nem fordít kellő figyelmet a diákok életfeltételeinek megjavítására, kulturális életének fejlesztésére. Egyes szervezetek nem törődnek eléggé azzal, hogy a diákok miként teljesítik tanulási kötelezettségeiket; nem küzdenek a burzsoá Szokások és a burzsoá ízlés ellen, nem gondoskodnak arról, hogy a diákok kellően becsüljék a fizikai munkát, s mindenekelőtt társadalmunk érdekeit tartsák szem előtt. A beszámoló rátér aztán azokra a teendőkre, amelyek a tudományos világnézet szellemében való nevelés, valamint a kulturális és társadalmi tevékenység terén várnak a szövetség szervezeteire. Nem vitatható, hogy a fiatalok egy része még mindig a kapitalista ideológia csökevényeinek hatása alatt áll s nem szabadult fel a vallási babonák befolyása alól, amely ellen csak a marxizmus-leninizmus következetes elsajátításával lehet eredményesen küzdeni. Bizonyos jelek arról tanúskodnak, hogy a CSISZ még nem mindegyik szervezete értette meg teljesen a párt XI. kongresszusának intencióit. Még találkozni oly nézetekkel, hogy az ifjúságot nem érdeklik a politikai kérdések. Az ilyen nézetek hatása alá került funkcionáriusok azután nem is szenteltek figyelmet az új iskolai év előkészítésének. Ezen az állapoton változtatni kell. A CSISZ-szervezeteknek céltudatos és rendszeres politikai nevelő munkát kell kifejteniük. Az Ifjúság kommunista nevelésével együtt jár a kulturális és társadalmi tevékenység kifejlesztése, amely ifjúságunkat megismerteti az irodalom és a művészet igazi értékeivel és nemes szórakozást biztosít. A CSISZ-szervezetek feladata, hogy kövessék az üzemi klubok, népművelési körök, színházak, könyvtárak és más kulturális intézmények fejlődését, s hogy az ifjúság nevelése szempontjából befolyást gyakoroljanak terveire és tevékenységére. A sport és testnevelés problémáit elemezve, a beszámoló megállapítja, hogy Szlovákia CSISZ-tagjainak még fele sem vesz aktívan részt a testnevelésben. A CSfSZ-szervezetek feladata, hogy a gyermekek és fiatalok többségét megnyerje a testnevelés és a honvédelmi nevelés ügyének. Ezt a feladatot különösen időszerűvé teszik a II. Országos Spartakiád előkészületei. Nagy figyelmet érdemel a turisztika és a táborozás fejlesztése is, főleg a nyári szabadságok idejében. Hiszen éppen a turisztika mozdíthatja hatásosan elő népünk forradalmi hagyományának, a munkásmozgalom történetének megismerését, s így a szocialista hazafiság érzésének elmélyítését. A kommunista nevelés magasabb célkitűzéseinek szempontjából fokozni kell a CSISZ-szervezetek befolyását a gyermekek mindennapi életére. Az ifjúság megtisztelő feladata,