A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-06 / 27. szám

válaszra nem gondolhatott, a jelzőberendezés pontosan működni kezdett, és egyszerre minden átmenet nélkül érezte, mint lazul, mint hull szét 'mindaz, ami eddig sz'lárd volt alatta és körülötte. Lendülő ugrására az Óriási léggömb, amely derekához erősítve eddig a fülkén kívül volt, most megjelent és egyetlen mozdulatára megnyílt felette az ejtőernyő. Még látta amint a tulipán lövedék darabokra hullva zuhan lefelé, ezzel eoyidőben elébe tárult New York színektől tarkállő és ragyogó esti látképe, amely anynyi dzívdobogtató gyönyörűséggel töltötte el, hogy a környező veszedelemre nem is volt ideje gondolni. Ki tudja — gondolta, látva a vakító egyre változó fényözön áradatát — talán a város most ünnepli egy újabb kis műhold k'lövését. Nyugodtan nyomta meg a gombot, és noha fölösleges volt, hogy ott tartsd továbbra is az ujját, a gomb, mint a mágnes fogva tartotta a kézét. Nagyujjával kezdte a nyomást, folytatta aztán a mutatóval, majd a kisujjával fejezte be. Derűsen játszott a gombbal; mintha zongorabillentyű lenne. Amint egyre lejjebb került, sűrű, illatos porszerü zápor viharzott zúgva körülötte. Olyan permetező finom zápor, amely a tavasai levelekről lemossa a port, és Jancsi derűsen azzal a gondolattal foglalkozott most, hogy talán sikerült ezzel az illatos záporral tisztára mosni az emberek szivét és agyát, hogy a tiszta hidrogénbomba helyett lássák a népek tiszta béketörekvéseit. Vajon mit fog mindehhez szólni a vén Dulles? .. . Abban a pillanatban jelentek meg alulról az el|dő széles fénypászmák, amelyek végigseperték a város egét. ugyanakkor fény villanások jelezték a légelháritők lövéseit, amelyek tompán, dörrenésszer.üen jutottak el hozzá. A villámlás és mennydörgés közepette szilárdan ott tartotta ujját a gombon, amely szórta s permetezte a beláthatatlan térségbe az illatos esőt, és rejtélyes módon tisztán hallotta, anrnt Dulles kilép lakába teraszára, és a különös záport szimatolva, meghitt barátainak bosszankodva, de csalhatatlan biztonsággal azt mondja: — Orosz kölni. A javából — gondolta Jancsi, ugyanakkor érezte, hogy vállát hirtelen ütés éri. Az első pillanatban azt hitte, hogy a légelháritók lövése találta ed, de amikor kinyitotta a szemét, egy ismerős vasutas mgjsolygott rá, aki leszállásra figyelmeztetve, erősen, barátian a vállára ütött. — VÉGE — VERES JÄNOS Dédanyám udvara, Az akácfa-gally csomós árnya mellett a fehér fal mint esett hó ragyog, halk véreim az asztalnál merengnek, görnyedt bálványok, füstös magyarok. Kék gyapotbolyhot virágzik pipájuk, fejilk felett a gyémánt Nap megáll, nézik a fejszét, tökhalmot, a vályút, mellényük hátán dorombol a nyár. Mintha bujdosó talpasok csoportja pihenne erdő hűsén, tűz körül, a holnap titkát őrli lelkük malma, s a várt színektől szemük földerül. A vasárnap az enyhülés vizével itatja sejtjük; szavuk megered, igazuk mellett görcsös markuk érvel, feljebb billennek a nehéz fejek. Az Ádámok már átfonják a kertet tréfa-szőtte pókháló-arannyal, kuporgok csendben Zsuzsó néni mellett, alma-axca rózsás, mint a hajnal. Dédanyám ím egy tál kaláccsal jön ki, teste mintha föld felett lebegne, ló lenne az élethez kötözni. Száját kidsit nyitvafelejtette. A kémény-hegyre vatta-felhő szállott, a fa sátrában álmos cinke jár, nyelem a szavak mézét s jó kalácsot, mint bojtárból tett palástos király. A kacsos-bajszú férfiak beszéde megrezgeti a kétség tornyait, a keserűség biztonsággá éled, — elülnék köztük ítéletnapig. — A felnőtt gyerek újra erre tévedt, akácfa nincs, árnyéka nem lebeg, az udvar árva, — puszta szögletében a cinke sem pityeg. MILAN RÜFUS Június Villámlik, halkan, sejtetön. Sehol egy hang, egy madár. A földek fájó, reszkető termése kaszára vár. Még lágy a kalász, morzsolgatja a <0öndes szigor; száz szérűn hosszasan készülődnek. Ha megérünk, ha megérünk ... De te, költemény, meg ne bocsáss. Tégy törvényt minden rögnek. Fordította: Simkó Tibor A „Ha megérünk" (Az dozrleme") című kötetből 19