A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-07 / 36. szám

böl, nagy mancsa megragadta a készüléket és az asztalra helyezte. Közben a komisszár apró, átható rókaszemével Anna Mária arcát fürkészte. Gúnyoros, durva hangja harsant, de ó nem fogta fel szavainak értelmét. Ájulás környékezte, mintha valami szörny nyálkás nyelve érintette volna, és halálos, rothadtszagú lehelete csapta volna meg. Megszédült, szeme elsötétült, térde megroggyant. Az óriás fogta föl az utolsó pillanatban. — Elugorhatok a toalettre? - csak úgy foga közt szűrte a hangot, mivel érezte, hogy felfordul a gyomra. A komisszár elbődült: — De nyitva hagyja az ajtót! Verstanden? Fölszürcsölt egy pohár vizet - a gyomra megnyugodott. A komisszár szavai csak most érintették tudatát. — Talán, mint asszonynak jogom van ... — dadogta és elsápadt, mint a kréta. — Te ... és asszony ? — ordította a komisszár, most már minden kímélet nélkül. — Jól hallom, hogy asszony -ha, ha! A férje a fronton életét kockáztatja a Vezérért, a hazáért, ö meg itt Londont hallgat, Moszkvát meg .. . Egy német katona hitvesé, egy fiú anyja, aki a hitlerjugend tagja! Nem vagy asszony, nem vagy német asszony, mától kezdve nem vagy Krűgerné — schluss! Közönséges hazaáruló bestia vagy! Szedd magad! — Miért? Hová? Kicsoda maga? -kiáltotta és hirtelen tiltakozás ébredt benne, s föllángolt emberi büszkesége, mert embersége ellen támadtak. Mindketten hangosan, hosszan fölröhögtek: a komisszár oldalát fogta, s rövid, hörgő, melléből szakadó hangokat hallatott, Rudi pedig gorilla mancsával hasát csapkodta, s mintha nyerített vagy röfögött volna. — Ez aztán jó tréfa, nem tudja, kik vagyunk . .. fogjatok meg! A komisszár hirtelen abbahagyta a nevetést, mire Rudi is elhallgatott. Aztán megjátszott udvariassággal odaállt Anna Mária elé: (Folytatjuk) meg a küszöbön. Egy Idősebb, vállas. Apró, átható szeme volt és kövér, bulldog képe. Fején, homlokába rántott apró vadászkalap (az isten szerelmére — ez az a komisszár, akit tegnap az utcán látott!); a másik szinte óriás volt, atléta, alacsony homlokú, szemöldöke összenőtt, bikanyakán hatalmas, bozontos fej. - Éppen ideje, hogy kikecmergett! — hörögte gúnyosan az óriás. A két hívatlan vendég berontott az előszobába, és az őriás bevágta az ajtót a megzavaradott Anna Mária orra előtt. - Talán jogom van rendbehozni magam ? . . . Mit parancsolnak az urak . . . — dadogta zavarában, egyikről a másikra pillantva. - Maga Krűgerné, Anna Mária? — kérdezte a komisszár hűvösen és rekedten, s apró szemét gombolatlan blúzának kivágására függesztette. Oldalán ott állt az őriás, gúnyoros, merev tekintete végigmérte Anna Máriát, mint az eb, ha ura parancsát várja, hogy rávesse magát zsákmányára. - 'Igen, Krűgerné vagyok. - Akkor csomagolja össze holmiját, velünk jön, de gyorsan: los, los! Addig majd körülnézünk. Rudi, zárd be az ajtót, nehogy elrepüljön a jómadár. Rudi csörömpölve kétszer megfordította a kulcsot a zárban, aztán felmarkolta hatalmas, ökölvívóhoz illő mancsába, majd zsebébe süllyesztette. A komisszár közben kinyitotta a Willy szobájába nyíló ajtót. Megpillantotta a szörnyű rendetlenséget, mely tegnap annyira felháborította Anna Máriát, csakhogy most még nagyobb volt, mert Willy után ott maradt az ágyazatién dívány, a földön pedig ott hevert a papucs és az újság. Egy pillantást vetett az asztalra, a poharakra s az abroszon szétszórt cigarettavégekre; s aztán szemtelenül, orcátlanul egyenesen arcába tekintett. - A nagyságos asszony szórakozott — míg férje a fronton harcol, ha, ha! Csak el kell küldeni a fiút, és aztán rajta. , - De uram! — kiáltotta vérig sértve. Am abban a pillanatban szinte önmagába roskadt: szörnyű gondolat ötlött eszébe, az a tudat, hogy már nem szabad ember, hogy nem ura a saját otthonának, és ez a két ember itt tetszése szerint bánhat vele, mert valami mindenható, kegyetlen erőt képviselnek. - Rudi, nézz be a fürdőszobába és a szobákba is, nem rejteget-e valakit! Hallotta, hogy benyit a fürdőszobába, majd a konyhába keemereg, benyit a kamarába, majd a hálószobába, a vécébe is. ismét, a hálószobába, benéz a szekrénybe és az Sgyak alá,.. Végül mind a kettő a konyhában telepedett meg. — Na schauen, sie, Herr Komissar, direkt London! A rövidhullámon — kiáltott •az óriás, és rácsapott a vevőkészülékre. — Mein Gott - elfelejtettem visszacsavarni Berlinre. Végem, minden elveszett. Ettól a pillanattól kezdve úgy érezte, hogy a föld kicsúszott lába alól, menthetetlenül a mélységbe zuhan. Füle csengett, fejében valami sötét zúgás harsogta túl gondolatait. Mechanikusan, gyorsan befejezte öltözködését. Csak úgy találomra, minden meggondolás nélkül táskájába rakta a legszükségesebb dolgokat, a szappant és törülközőt, a fogkrémet és a pénztárcát, s benne azt a néhány márkát, ami még a bevásárlás után megmaradt. Közben a két hívatlan vendég a vevőkészüléket vizsgálta — Den Rundfunkapparat mitnehmen! — parancsolta a komisszár, és az óriás nem várt több utasítást; kiszaggatta a vezetéket a fal-