A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-07 / 36. szám

Alfoíémis 'Sf/SfSSSfSSfSSfSSSSS/SSSSSSSSSSS. • '///////« Kétféle ember van a világon, aki zavartalan örömmel tekinthet a nyár elé: a tanító meg a tanítványa. Az utóbbi nem is egész ember, csak fele az elsőnek. Legföljebb, ha a tanító köldökéig ér. Ám akkor már igen megtermett tanítványnak kell lennie — különösen, ha labodai tanítót veszünk mértékül, de azt sem bármelyiket a sok közül, csakis Szacsvay kollégát, a biológust. A tanítványoktól egész nyáron át békessége van. Áldott jó vakáció! A nebulók bizony a Gyöngyös patakban fürdőznek, meg vízikereket hajtatnak a buktatón. Ö maga fürdőnadrágban élvezi a napot, azaz... hm . .. szobájában liüsöl. A nap bizony künnrekedt — süsse a mezőt, rétet, ne Szacsuay kollégát. Ám hiába menekül előle a hűvös, szűk falak közé. Igaz, a nap oda be nem fér, de utána öltögeti a nyelvét, nyalogatja az ajtót, ablakot: — hehe, csak azért is utánad megyek. — Öreg fenét! Kakukkfüttyöt! — gondolja Szacsvay kolléga. Ide a leghüvösebb sarokba húzódom. így ni! Magam elé veszem a herbáriumot, belefelejtkezem; füveimben gyönyörködöm, te meg öltögesd a nyelvedet. Meg is cselekedte, amivel fenyegetödzött. Képzeljünk el egy biológust, egy pedagógust! Micsoda méltatlan dolog lenne, ha meg nem tartja szavát — még akkor is, ha csak a nappal veszekedik. Ha a jó égitestnek füle volna, mint a nebulóknak, bizonnyal megcibálná. Hiába! — nincs füle a napnak. Így Szacsvay kolléga megretirál a leghüvösebb sarokba, ahogy eltervezte. Komoly képet ölt, és úgy tesz mintha tanult tudományát űzné. Vizsgálgatja, osztályozza a gizgazokat, füveket, megszáradt virágokat. Ám ilyen melegben nem lehet azt igazán, őszinte szívvel cselekedni. Homloka mögött annyi gyom, fü meg isten tudja micsodának a neve kóvályog — még olyan gazoké is, amilyenek nincsenek is a világon, legfeljebb, ha voltak. Kitelnék belőlük egy egész lexikon. A sok névtől meg a hőségtől elálmosodott tudós feje elnehezült, s egyszer csak páfrányok, zsurlók, szörnyűséges nagy gazok között találta magát. Körül a gizgaz erdő, s ő maga ott áll egy rettenetes nagy őshüllő csontvázának lábánál. Amellett ő is csak törpének, nem is törpének, de kicsi féregnek vagy bogárkának érezte magát. Fölnézett a nagy csontvázra, s ijedtében épp megfutamodni készült. Ám az álom hirtelen megszakadt. Egy szemtelen légy Szacsvay kolléga orrahegyére telepedett. Attól felébredt, s bosszankodva elhessentette a rovarvilág e kellemetlen képviselőjét. Aztán álmára gondolva eltűnődött: bizony különös, csudálatos dolgok. Micsoda fauna! Micsoda állatok! Ö a szerencsétlen még álmában sem tudja elképzelni e régmúlt gyomokat. Hát még az állatokat? Ennek az egynek is csak a csontvázát látta. De azt igazán hűen reprodukálta az álom. Éppen olyan volt az őskori hüllő földi maradványa, mint a megporosodott tankönyv ábrája. Végül is arra gondol Szacsvay kolléga, hogy jobb lett volna, lia a jégkorszakról álmodik. Bizony, ebben a nagy melegben nem ártott volna kicsit lehűteni magát. Dehát mit álmodozzon ö régmúlt korszakokról. A jég úgy is elolvadt. Tenger lett bélöle, pára meg mocsár. Csak azért is megmelegedett a világ, s aztán termett mindenféle csudálatos füveket, hogy ö biológus lehessen. Itt van példának okáért az onosma labodiensis. Itt ni, a herbáriumban — szépen megszárítva, agyonlapítva. Csudálatos olajzöld levele van, sárga virága, s ez a sárga virág Európában sehol, de sehol nem terem, csak itt a labodai várhegyen. Egyesegyedül itt! Hát nem boldog ember Labodán a biológus. Rá hárul a megtisztelő feladat, hogy megőrizze ezt a csudát, hogy a liba le ne légelje, huncut gyerekek ki ne irtsák. Szerencsére a marha fel nem kapaszkodik a kopár és meredek várhegyre. Szacsvay kolléga elszégyellte magát. Még maga előtt is szégyenkezett. Hát ilyen lehetetlen godolatai támadnak a nagy melegtől még a komoly embernek is. Ez a szégyenérzet kilódította nyugalmából és nyugalmi helyzetéből. Inget, nadrágot vett magára. Hosszan elbajmolódott a szandáljával. Végül mégis sikerült felhúzni, befűzni, aztán szedte magát, hogy elmegy az iskolába. Elmegy bizony, mert rendet kell teremteni a szertárban az ásványok, üvegek, fiivek, csigák és csontvázak között. Ott jó helyen is lesz. A szertárnak hűvös beton a padlója. Az ablakra jótékony árnyékot vet a kiugró eresz. A nap ott hiába tolakodik, hiába öltögeti nyelvét. Az utcán tiszteletteljesen köszöntik az ismerősök, apák, anyák és az arra császkáló tanítványok. Csak a Gyöngyös patakban fürdőző, víziker eket hajtató nebulók nem veszik észre. Kiáltoznak, kacagnak. Egymásra locskolják a vizet. Szacsvay kolléga nagylelkűen megbocsájtja nekik a figyelmetlenséget. Azt mondja magában, hogy igazuk van, miért is figyelnének rá a patak mély árkából. Még irigyli is őket. Tehernek érzi Herkules termetét. Ha most maga magának csak köldökéig érne, ott lubickolna velük a vízben. Ám Szacsvay kolléga biológus. Neki ott a helye a szertárban. Rendet csinál a füvek, ásványok, csigák és csontok közt; szépen elosztáiyozza őket. A magány és az áldott hűvös zug egészen megnyugtatja, kibékítette önmagával és a túlontúl meleg kinti világgal. Csak rakosgat, rendezget. Otthon érzi magát a meghitt, ismerős tárgyak közt. Csak itt, ni, ezt a szörnyűséges bilincset nem tudja hová sorolni, meg ezt a régi cseréptörmeléket. Amazt valamikor szerencsétlen rabok viselték, ez meg — míg ép volt — holtak hamvait őrizte. Ez a lyukas agyaggolyó meg valami kőkorszakbeli szátváről való. Mindehhez az ö tudományának semmi, de semmi köze. — Hogy a fene: Kakukkfütty! — Ráadásul még krónikát is írjon, vagy múzeumot alapítson; csak azért, mert a nebulók fölöttébb való szorgalmából ezek az öreg kacatok is meggyűltek a szertárban ...? E tanult tudományán kivül eső dolgoktól elkedvetlenedett. A szertárat hirtelen igen barátságtalannak és hűvösnek érezte. Bezárta szépen, s az irodahelyiségből széket kerített magának. Csak azért is kiült az udvarra! Bizony, az udvarra, oda ahol legforróbban süt a nap. Ám nem a nap kedvéért cselekedte. Nem .. . nem! Csak kedvelt tudományáért sütteti a hátát. A széket éppen odahelyezte a mesterségesen összehordott kis domb elé. A dombocskára csudálatosabbnál csudálatosabb füveket és gazokat vetett tanítványaival az év folyamán. Boldogan és megnyugodva szemlélgette müvét. Csak egyetlen egy dolog zavarta örömét: hogy az onosma labodiensis, ez a mindennél csudálatosabb gyomocska, ez ritkaság a ritkaságok között, nem hajlandó megfoganni másutt— még itt sem, csakis a várhegyen. ' Ni, a lóbab hogy hízik a jó humuszban. Megterem a kutyatej is, pedig azt senki nem is ültette. A havasi gyopár is otthon érzi magát a dombocskán, csak az onosma labodiensis nem akar megélni rajta. Pedig, hogy ápolta, hogy dédelgette. Füvecske, gyomocska nőj hát, növekedj. A világért sem! Még rágondolni is kín és gyötrelem. A hiábavaló fáradozás emléke nagyon ellankasztotta Szacsvay kollégát. Hogyis ne hiszen ötvenen jóval felül jár, s az idős ember hamar megfárad. Érezte, csakhamar ott terem az őskori páfrányok és zsúrlók világában. Feje mellére konyult, mint egy bozontos, nagy bogánycsvirág, s mielőtt elszenderiilt volna, keservesen felsóhajtott: Csak a legyek, a szemtelen legyek, ne sokasodnának úgy! BABI TIBOR A Szabad Földműves nagy irodalmi pályázata FELHÍVÁS A Szabad Földműves szerkesztősége pályázatot ír ki olyan irodalmi művekre, melyek művészi erővel bizonyítják be a falusi ifjúságnak a mezőgazdaságban való elhelyezkedés fontosságát; bemutatják a falu kulturális fejlődésének távlatait, megkedveltetik a nagyüzemi gazdálkodási formát, mint a boldogabb, gondtalanabb és kulturáltabb életmód megalapozását. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI: a) A pályázat 1958. augusztus 15-én indul, és a pályaművek benyújtási határideje 1958. november 30; b) pálvázhat minden csehszlovák állampolgár; c) a pályamű műfaja lehet: elbeszélés, irodalmi riport, vagy rövid színpadi jelenet; d) a pályamű 10 írógéppel írt oldalig terjedhet; e) a pályamű nyelve lehet: magyar, szlovák cseh; f) a pályázat jeligés, tehát titkos. A pályaművet jeligével kell ellátni és egy ugyanazon jeligével ellátott másik borítékba kell betenni a pályázó nevét, és címét. Ezen jeligés, a neveket tartalmazó borítékokat, a pályamüvek elbírálása után bontja fel a bíráló bizottság; g) A bíráló bizottság irodalmi szakértőkből és a szerkesztőség megbízott munkatársaiból tevődik össze; h) A pályázat eredményét lapunk karácsonyi számában közöljük; i) a pályázat díjai: I. 2000,- korona, II. 1200,- korona. III. 800, - korona, IV.-V. 500,- 500,- Kcs. k) A nem díjazott, de közlésre alkalmas pályaműveket tiszteletdíjjal jutalmazzuk. Reméljük, hogy a pályázókat nemcsak az értékes díjak ösztönzik a részvételre, hanem az a tudat is, hogy pályaműveikkel hozzájárulnak napjaink egyik legfontosabb teladatának, a falu szocialista átépítésének "megvalósításához. A Szabad Földműves szerkesztősége