A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1958-08-17 / 33. szám
MEGEMLÉKEZÉS DANKÓ PISTÁRÓL Hogyan születik a nótafa? Nehéz lenne számot adni róla. Minden nótáskedvű ember nótafa, aki sok dalt ismer és mindegyiket egy kicsit a saját íze szerint énekli. De vannak tudatosan, mesterségszerűen termő nótafák is. Ezek a dalok aztán a nép ajkán elporladnak vagy kristállyá csiszolódnak. A múlt század nótaszerzőinek ezer meg ezer dala merült feledésbe, de sok száz dal az egész nép kincsévé vált. Az elmúlt években sokszor voltunk igazságtalanok. Mindent egy zsákba dobva „lemagyarnótáztunk", megfeledkezve arról, hogy nemzeti művelődésünk szempontjából ennek a kétségtelenül kevésbé értékes művészi törekvésnek is megvolt a maga jelentősége. Nemzeti missziót teljesített ez a zene, mert elvonta a városi polgárságot a német színpadtól, és ezáltal elősegítette a magyar kultúra (elsősorban a színi kultúra) fejlődését. A XIX. század elején a zenei népiesség (Egressy és Szerdahelyi a legtehetségesebb képviselője ennek az irányzatnak) nem eresztette gyökereit — mint ahogy az egészséges lett volna — a magyar népzene talajába. A magyar zenei népiességnek nem volt Petőfije és Arany Jánosa. Nem nyúlt elég mélyre és ezért nem is tudott messze jutni. A századvég idején már hanyatlásnak indult. A hanyatlásnak ebben az időszakában működött Dankó Pista. Ő sem kivétel. Közel négyszáz dalt írt, s ezeknek zömét ma már alig ismerjük, annak a jó néhány dalnak a kivételével, mely népdallá csiszolódott. Ezért illik megemlékeznünk születésének századik évfordulóján Dankó Pistáról, akinek regényes életéről elmondhatjuk: Született, mint koldus, meghalt mint király! Dankó Pista Szatymazon született 1858-ban. Egy cigányzenekar prímásaként 1875 körül Szegedre kerül. 1890-ben már Budapesten muzsikál. 1895-ben az Üj Idők Pósa Lajos Balatoni nótáinak megzenésítésére hirdetett dalpályázatán a Zúg a szélvész, háborog a Balaton kezdetű nótájával elnyerte a háromszáz koronás pályadíjat. Korának legnépszerűbb dalszerzője lett; igen sok népszínműhöz írt kísérőzenét. Dankó nem értett a kottaíráshoz, dalai Lányi Ernő, Menner Lajos és mások zenei feldolgozásában jelentek meg. „Hogyan lettem nótaszerző" című levelében Dankó Pista ezeket írja magáról: „Az első nótámat 1883-ban csináltam, utcán ballagva éppen Rozália napját köszöntöttük. Én hátramaradtam a többiektől, hónom alatt a hegedűvel és pengettem a hangokat. Közben pedig fütyültem, míg nem maradt bennem a dallam. A nótacsinálásra az buzdított, hogy Szegeden Önodi Kálmán cigányprímás akkoriban néhány sikeres nótát csalt bele a kottafejekbe. Ki is adta a nótáit, és még az újságok is megdicsérték érte. Ez ejtett gondolkozóba. Miért ne tudnék én is nótát csinálni és hátha akkor az újságok rólam is megemlékeznének. De könnyű is volt ez akkor nekem, már mint a nótacsinálás, mert akkor voltam a legjobban szerelmes. E nótákat először Főkövy Lajos zongoratanárnak mutattam meg, aki eljátszotta vagy hússzor egymásután és elragadtatásában egy névjeggyel küldött Langer Viktor zeneigazgatóhoz, aki letette zongorára és kiadót is fogott Burger és társa személyében. Honorárium fejében, sajnos, csak 250 kottát kaptam. Aztán, hogy a kották előbújtak a nyomdából, egy nagynagy pohár vörösbort annak a fejében, hogy a jövőben is csináljak ilyen szép. nótákat. De nem maradt el az újságok dicsérete sem, sőt még jobban dicsértek, mint Önodit. A cigányok csodálkoztak, irigykedtek meg szidtak. Irigykedtek a sikeremért meg a pénzemért. Mert később már pénzt is kerestem a nótákból. Langer zenetanár addig-addig nógatott, míg házról házra nem vittem a kottákat. Zsotér Andor egy példányért 10 forintot adott. Vadász Manó öt forintot, míg másutt, sok helyen két forintot és csak ritkán egy forintot. Pedig egy kottának bolti ára csak hetven krajcár volt. Szorongattam boldogan belső zsebemben a pénzt és vittem haza feleségemnek. Száz forintot szedtünk így össze. De tizenötéves szegedi zeneköltői működésem alatt többet nyomorogtam, mint nem. Ha kint maradok Szatymazon, vagy elvergődök valamilyen faluba, akkor is különbül élek, mint itt. Míg nótás szívemből nem fogantak dalok, addig azt mondták a prímások, hogy jó muzsikussá növöm ki magam. Mikor aztán nótát csináltam, kisütötték, hogy nem tudok muzsikálni és kivették a számból a kenyeret. Éheztem a családommal együtt és annyira megbántva éreztem magam, hogy megutáltam a hegedűt és megbántott önérzetem még a hegedülés gondolata ellen is tiltakozott. Még fűteni való fám sem volt. Nem volt téli kabátom, és a szobában olyan hideg volt, hogy bajuszomat zúzmara fogta be. Annak koldusa vagyok most is." Az akkor divatos színműveket teletűzdelték Dankó-nótákkal, de azokért í dalköltő egy garast sem kapott. Dalait felvették a hangversenyek, nőtaestek műsorába is, de neve nem szerepelt, vagy a legjobb esetben a szerző neve helyett három csillagot szerepeltettek. Mikor Dankó egy-két esetben fülöncsipte nótáinak szarkáit, azok így védekeztek: Azt hittük, hogy a nép ajkán termett e nóta ... „Nem vagyok én úri családból való..." Két évtizeddel Dankó halála után, Dankó özvegye plágium címén pörölte az Az a szép, az a szép nótájának szerzőjét. De ez a „fülöncsípés" sem sikerült. Hogy miért? Vizsgáljuk csak meg a dalt: Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék. Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék. Lám az enyém, Iám az enyém sötét kék, még sem vagyok a babámnak elég szép. Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, akinek a szeme kék. A négysoros dal 1. 2. és 4. sora azonos dallamú, ezért jelöljük A-val. A dal 3 sora viszont hangról hangra megegyezik Dankónak a Nem vagyok én úri családból való kezdetű dala első sorával. Ha e sor dallamait B-vel jelöljük, a dal zenw képlete A, A, B, A, tehát két melódiából: a háromszor ismétlődő A-ból és a B daliamából tevődik össze a dal. Dankó özvegye ezért a szerzőtől a honorárium felét követelte. A bíróság azonban nem így döntött, és az egyébként tetemes összegnek csak egy negyedét ítélte Dankcnénak, mondván, hogy a dal négysoros és a négy sor közül csak az egyik sor Dankóé. Hiába, az úri huncutság komolyan vette, hogy Dankó nem volt úri családból való .. A Dankó emlékmű... A halála utáni években, sokféle változatban vitték életét színpadra. Külön uankó-színm'í is napvilágot látott, csuDa :nkó-dalokkal, de ezeknek a rossz szövegkönyv miatt nem volt sikerük. A Dankónóták hallatára még felmelegedett a k" -zönség, de maga a darab kiábrándító szóvegével csalódast keltett. A negyvenes években, Jávor Pállal a főszerepben, filmet is készítettek Dankó Pista életéről, azonban ez sem nevezhető sikeres — és főleg nem hiteles — alkotásnak. Szerencsére van azonban — a dalokon kívül — egy sikerültebb Dankó-emlékmű. 1879-ben a Tisza, ott ahol a Maros vize beleömlik, kiöntött, és az árvíz Szeged nagy részét rqmbadöntötte. A romokon épült új város azonban szobrokban szűkölködött. Ekkor a nótaszerző legjobb barátja, Pósa Lajos indítványt tett, hogy emeljen Szeged városa szobrot a nagy nótafának. A város tanácsában ugyan nem sok híve volt e gondolatnak, de Pósa. Gárdonyi és sok más újságíró-barát országos Dankószobor-mozgalmat szervezett. Móra Ferenc, a szegedi Városi Múzeum igazgatója, egyik írásában a Dankó-szobor felállításával kapcsolatos nehézségekrö' a következőket mondja: „A szobor már készen is volt. Margó (M. Ede, szobrászművész) csak a szobor árát számította fel, de Szeged akkori magisztrátusát egy kicsit zavarba hozta az ajándék. Tudniillik már akkor állt egy szobor a Stefánián; az Erzsébet királynéé. Már most mi lesz abból ha a cigány szobra is arra a darabkájára kerül a szegedi földnek, amelyiken a fenséges asszony mélázik maga elé! Mit lehet tudni, talán még a szabad királyi városok közül is kitörlik Szegedet Bécsben." Két évvel ezelőtt jártam Szegeden a Pedagógiai Főiskola hallgatóinak kíséretében. Láttuk a rózsaszínben játszó fehérmárvány Dankó Pista szobrot, s a Tisza menti csárdában énekeltük Dankó örökszép nótáját: Még azt mondják, Szögeden nincs boszorkány ... Mert Dankó nótáit mindenki ismeri, szereti; de akad-e valaki, aki Erzsébet királynére oly szívesen gondolna, mint Dankó muzsikájára? Arra a muzsikára, mely édes, mint a méz, lágy. mint a rózsaszirom és szilajon barsoaó. mint a fergeteg... Mözsl FE R ENC 15
