A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-17 / 33. szám

Átlátszó manőverek Mint ismeretes, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, N. Sz. Hruscsov július 22-én üzenetet intézett az USA elnökéhez, Dwight Eisenhowerhez, melyben beleegyezett, hogy a szovjet kormány által sürgetett csúcsértekezletet a Biztonsági Tanács keretében tartsák meg. Elvégre — mint Hruscsov elvtárs üzenetében hangsúlyozta — nem a csúcstalálkozó formája, hanem annak haladéktalan megvalósítása a fontos. Egyébként a Szovjetunió India kormányfőjének, Javaharlal Nehrunak bevonásán kívül, Hammarksjöld ENSZ-főtitkár részvételét is javasolta; egyben pedig leszögezte, hogy a Biztonsági Tanácsban felvetett, a Közép-Keletet érintő kérdések megvitatásánál, az érdekelt arab államoknak is jelen kell lenniük. Minthogy Eisenhower július 19-i levele kedvezően fogadta a csúcsértekezlet gondolatát, melyet különben Anglia, Franciaország és India kormányfője is kívánatosnak tartott, Hruscsov elvtárs javasolta, hogy a Biztonsági Tanács július 28-án kezdje meg munkáját. A nyugati polgári sajtó — elsősorban az amerikai nagytőkések számos lapja — nem titkolta, hogy Eisenhowert lesújtotta a szovjet kormány hajlékonysága, állhatatos béketörekvése. Az USA kormányfője ugyanis abban bizakodott, hogy a Szovjetunió nem lesz hajlandó a Biztonsági Tanács keretében megvalósítandó csúcstalálkozó gondolatával megbarátkozni, s így talán majd sikerül a szovjet kezdeményezést holt vágányra juttatni. Ámde ez a spekuláció balul ütött ki. A szovjet kormány csak következetes volt, amikór a formális kérdéseket mellőzve, pusztán azt tartotta szem előtt, hogy minden lépést a lehető leggyorsabban kell megtenni a világbéke megmentésére. Akárcsak a leszerelési tárgyalások idején, Eisenhower ezúttal is a legszívesebben elállt volna javaslatától, de ezt már nem tehette meg anélkül, hogy fel ne zúdítsa a világ közvéleményét, amely feszült érdeklődéssel várja a csúcsértekezletet és szívvel-lélekkel támogatja a Szovjetunió kezdeményezését. így hát Eisenhower a halogatás különböző módszereihez folyamodik. Egyelőre azon a véleményen van, hogy a csúcstalálkozó még túlkorai lenne, melynek színhelye és összetétele tekintetében sincs még megegyezés. Az USA kormánya mindenképpen ki akar bújni a felelősségvállalás alól; nincs ugyanis mivel menteni az ENSZ alapokmányainak elveit sértő libanoni fegyveres beavatkozást. Ugyanez vonatkozik Anglia jordániai agressziójára is. Már csak a jóvátétel útját lehet járni: fel kell számolni a fegyveres beavatkozást, ki kell vonni az intervenciós haderőket Libanon és Jordánia területéről, s helyre kell állítani a Közép-Keleten megbontott békét. A jelek szerint azonban erre még nincs meg a hajlandóság. Sőt tovább éleződik a helyzet a Közép-Keleten, amenynyiben az USA újabb csapatokat szállít Libanonba, Törökország határán pedig Irak ellen irányuló csapatösszevonások folynak. Ezért a Szovjetunió kormánya a török kormányt ismét figyelmeztette, hogy tartózkodjék minden agressziós cselekménytől. Míg egyes amerikai burzsoá lapok bírálják Dulles elavult módszerekkel dolgozó külpolitikáját, akadnak nyugati lapok, mint pl. a párizsi Le Monde, amely mindenekelőtt „olcsó propagandafogásnak" minősíti a Szovjetunió szívós békeharcát. Minek félreverni a harangokat, amikor még egyetlen amerikai fegyver sem dördült el Libanonban — elmélkedik a Le Monde vezércikkírója. Ugyanakkor azonban kénytelen bevallani a Szovjetunió békepropagandájának sikeres térhódítását. Világos, hogy az imperialisták sajtója mindent elkövet, hogy elaltassa a dolgozó tömegek lelkiismeretét. Az imperialisták halogató taktikája kettős célt szolgál: az agresszorok egyrészt időt akarnak nyerni közép-keleti pozíciójuk megszilárdítására, másrészt tompítani akarják a néptömegek éberségét. Igaz ugyan, hogy az imperialisták fondorlatokban kifogyhatatlanok, de ez nem változtat azon a tényen, hogy az amerikai és angol diplomácia súlyos defenzívába került. Kőolaj-monopóli/imok vetélkedése a Közép-Keleten A Financial Times című angol lap 35 7v

05 ihillió tonnára becsüli a világ kőolajkészletét. Ennek a tetemes gazdagságnak mintegy kétharmada a Közép-Keleten van, amely a világ kőolaj-termelésének 23%-át szolgáltatja. Mint ismeretes, Nyugat-Európa kőolaj szükségletének 88%-át kénytelen külföldön beszerezni; a nafta-behozatalt főleg a Közép-Kelet révén biztosítja, ahol Irán, Irak, Szaúd-Arábia, Kuwait és Kater rendelkezik a legbővebb kőolaj-forrásokkal. A Bahrein-szigetek, Egyiptom és Izrael naftatelepei sem éppen jelentéktelenek. A Közép-Kelet olajkutainak gazdagságára jellemző, hogy míg ott egy kútból napi 600 tonna olajat nyernek, addig az USA-ban csak 1,7 tonnát. Igaz ugyan, hogy az Egyesült Államokban 530 ezer kút működik, míg Közép-Keleten jelenleg csak 800 kút van, de hozam és haszon szempontjából a Közép-Kelet a monopolisták valóságos Kánaánja. Az arab olaj rendkívül olcsó. A kutatási költségek és a bérek igen alacsonyak. Ezzel szemben az USA-ban a nafta árának 40%-a esik kutatási költségekre, s a bérek is sokkal magasabbak, mint Közép-Keleten. Minthogy a nafta világpiaci ára az Amerikában termelt olaj szerint Igazodik, a Közép-Keleten termelt naftán tízszer annyit keresnek. Az Egyesült Államokban 15 centet keresnek egy hordó olajon, a Közép-Keleten viszont másfél dollárt. Ebben leli magyarázatát, hogy pl. az angol-iráni naftatársaság az utóbbi években átlag évi 480 millió dollár nyereségre tehetett szert, amiből csak 20 millió dollár illetéket adott le az iráni kormánynak. 1951-ben Irán népfrontja kivívta a naftaforrások államosítását, de az imperialisták két évre rá erőszakkal, gálád cselszövésekkel, gyilkosságok szervezésével, monarchista puccsot hajtottak végre és megdöntötték a Mossadeg-kormányt. Gyalázatos üzelmeik gyümölcseként létrejött egy nemzetközi konzorcium, melynek részvényeit 40 —40%-ban amerikai és angol köolaj-monopóliumok szerezték meg, míg 20 %-nyi részvény Irán tulajdonába került. Az amerikai és angol monopoltőkések harca szüntelenül folyik. A kőolaj-források kiaknázásáért folyó küzdelemben nem riadnak vissza felkelések szításától, palotaforradalmak kirobbantásától, bizalmi embereik kölcsönös kipusztításától. Huszni Zain szíriai diktátort angol ügynökök tették el annak idején láb alól, mert „elárulta" a brit impérium érdekeit és Amerikát kezdte szolgálni; Abdullah jordániai királynak viszont 1951-ben azért „kellett" meghalnia, mert az angolokat támogatta. Irak kőolaj-telepeit az Irak Petroleum Co aknázza ki. Ebben a társaságban az amerikaiak 24%-kal, az angolok mintegy 50%-kaI, a franciák 24%-kal érdekeltek. Mivelhogy Irak csaknem évi 35 millió tonnák kőolajat termel, a monopóliumokat rettegéssel tölti el az az elképzelés, hogy a szabad Irak politikai függetlenségét gazdasági függetlenséggel bástyázhatná körül ... Rendkívül figyelemre méftó Szaúd-Arábia mintegy évi 50 millió tonnás kőolajtermelése, amely az Aramco-társaság kezében van. Kuwait naftatelepeit (évi termelése 57 millió tonna) a Kuwait Oil tröszt bitorolja. A kőolaj-monopóliumok 60 — 70 évre szóló koncessziók megszerzésével a 2000 év után is szeretnék biztosítani a Közép-Kelet kőolaj forrásainak kiaknázását, melyeknek mind stratégiai, mind gazdasági szempontból mérhetetlen jelentőséget tulajdonítanak. Álmodozásaikat és reménységeiket azonban egyre jobban zavarja a Közép-Kelet nemzeteinek felszabadító harca. Szirt 10