A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-06 / 27. szám

Amikor majd ötmilliárd ember él a földön A VDI Zeitung a tekintélyes nyugat-németországi mérnökegyesületnek világszerte olvasott szaklapja. Az alanti kivonatban ismertetett cikke természetesen a kapitalista gazdálkodás szempontjából foglalkozik a világgazdaság helyzetével a 2000. évben. A hosszú cikk jó bepillantást nyújt abba az aggodalomba, amellyel a kapitalista gazdasági és technikai szakemberek a várható fejlődést — a kapitalizmus jövőjét illetően — szemlélik. A VDI cikke abból indul ki, hogy a föld lakossága 1850 és 1950 között megkettőződött, 2,5 milliárd före növekedett. A növekvés üteme alapján feltehető, hogy 2000-re a földtekén 5 milliárd ember él majd. Emellett a fehér és színes emberfajták között az utóbbiak felé eltolódás jön létre, s valószínű, hogy a 2000. évben az emberiség fele. tehát 2,5 milliárd fő, kinai és indiai lesz. Felvetődik a kérdés, képes-e a föld ennyi embert táplálni? A felelet: igen. ha 1. a korszerű földmüvelés elveit honosítják meg a ma még a fejlődésben elmaradt országokban, 2. ha a talajnak megadják a kultúrnövények szükséges tápanyagait és 3. ha a ma még kihasználatlan vízierőket hasznosítják. Az 1. ponthoz meg keli jegyezni, hogy a világ mezőgazdaságból élő 350 millió családja közül 250 millió még mindig a régi egyiptomiaknál használt kapával vagy faekével műveli a földet. A 2. pontra vonatkozólag meg kell állapítani, hogy ha a kultúrnövények megkapnák a szükséges tápanyagokat, a világ mezőgazdasága 60—80 millió tonna nitrogént, foszforsavat és kálit igényelne. Ezzel szemben a világon a szükséges 180 millió tonnának legfeljebb 10 százalékát fordítják talajjavításra. A 5. pont tekintetében sem jobb a helyzet. A folyamok vizpotenciájának még 10 százaléka sincs öntözésre, árvízvédelemre és áramfejlesztésre kihasználva (Indiában például 5 százalék). E három területen bekövetkező fejlődéstől joggal várható, hogy a föld el- tudja majd tartani az 5 milliárd embert, éspedig a mainál sokkal jobb életszínvonalon, és emellett az eltartási lehetőségeknek még csak a fele merül ki. Mindez elérhető anélkül, hogy a mezőgazdaság egyetlen további munkaerőt igényelne. Sőt. a mezőgazdasági dolgozók számát még csökkenteni is kell. Az iparosításra jellemző, hogy az Egyesült Államokban 1910-től máig 13 millióról 8 millióra csökkent a mezőgazdasági munkaerők száma, s míg egy mezőgazdasági dolgozó 1830-ban csak 1 embert táplált, ez a szám 1900-ban 7-re. máig pedig a gépesítés folytán 20-ra növekedett. Ha a fejlődés ütemét tekintjük, a 2000. évben egy munkaerő 40 embert képes termeivényekkel ellátni. 1950-ben 1 milliárdra becsülhető a föld dolgozóinak száma, ebből 60 százalék a mezőgazdaságra és 40 százalék ezen kívüli munkaterületekre esik. E 40 százalékból mindössze 180 millió az ipari munkás. 120 millió Európában és Amerikában és 60 millió a többi kontinensen. Ha feltesszük, hogy a fejlődés folytán 2000-ben a dolgozók száma kétszeres, tehát 2 milliárd lesz, e szám feltehetően 600 millió mezőgazdasági és 1,4 milliárd ezen kívüli dolgozóra cszlik. Feltehető, hogy Amerikában pl. elég lesz 5 millió mezőgazdasági dolgozó, hogy az akkor 200 millió főnyi amerikai lakosságot élelmiszerrel ellássa. Mit jelent ez a változás pl. Kínában, vagy Indiában? Traktor- és műtrágyagyárakat és azt, hogy a 2000. évben a 700 millióra becsülhető ipari munkásság '.harmada színesbörü lesz. A 2000. évben tehát további 1,4 milliárd embert kell a mezőgazdaságon kivül foglalkoztatni, ez olyan tökeigényt jelent, aminőre a világtörténelem folyamán nem volt példa. Az egy foglalkoztatott munkásra eső tőkebefektetést, középértékben 4000 dollárt véve és a munkahelyek egymilliárdos számával megszorozva, végösszegül 4 billió dollár csillagászati összege jön ki. Ennyire van szükség, hogy a fenti embertömeg munkahelyhez jusson. A Krupp-konszern Szovjetunióban és Kínában járt delegációja megállapította, hogy a szovjet gazdasági fejlődés már nem függ attól, hogy Németország vagy Amerika szállít-e vagy sem, és Kína, valamint India erős tempóban építi nehéziparát. Semmi kétség afelől, hogy ez sikerülni fog. A világ — de elsősorban a kapitalista országok — ezt a hatalmas összeget csak úgy tudja előteremteni, ha megszűnnek a hadikiadások. Gyermekeink és unokáink — írja a nyugatnémet lap — csak úgy érik meg a 2000. esztendőt, ha a nemzetközi feszültséget a leszerelés révén csökkentik. Az 5 milliárd ember eltartására igényelt fejlesztési program megvalósítására hatalmas mérnökképzésre lesz szükség. Itt a nyugati világ hátrányba szorult a Kelettel szemben. Ma Nyugat-Németországban 10 000 a hiányzó mérnökök száma, mert a nyugatnémet műszaki főiskolák nem rendelkeznek kielégítő anyagi eszközökkel. A Szovjetunióban évente abszolvált mérnökök száma kétszerese az Amerikában végzett hallgatók számának, és valószínűleg nagyobb, mint a Szovjetunión kívüli egész világé együttvéve. Ugyanez áll Kínára is, ahol a műszaki egyetemek tanárait különösen jól fizetik és magas társadalmi helyzetet foglalnak el. Nyugaton a műegyetemi tanár felét sem keresi annak az összegnek, mint üzembeli kolégája. Ha már most a 2000. évben szükséges mérnökök számát tekintjük, csillagászati számok jönnek ki. A mai 180 milliós ipari dolgozőlétszám 700 millióra növekszik. A mai német vagy amerikai helyzetet nézve, egy mérnök 25 ipari dolgozót irányít vagy ellenőriz. A fejlődés tendenciáját tekintetbe véve 2000-ben 14 millió mérnökre lesz szükség. Meg kell állapítani, hogy a világon ma csak két ország van. melyben a mérnökképzés távlati fejlesztése ilyen irányban halad: a Szovjetunióban és Kínában. Az Egyesült Államok ettől óriási távol van. Sajnos, Nyugat-Németország is. Különösen a kutatás és kiképzés terén van a nyugati országok ifjúsága rettentő messze attól, hogy mérnökei a 2000. év mérnökhadseregében számszerűleg és minőségileg betölthessék a szellemi hagyományainkat megillető helyet. Az Egyesült Államokban 1500 felsőbb iskolában abbahagyták a matematika tanítását, mert nem akadtak rá hallgatók és Nyugat-Németországban is van néhány olyan iskola, ahol a felső osztályokban a matematika tanítását be kellett szüntetni a tanulók közömbössége miatt. A gyermek előkészítése az iskolai életre (Levél egy szülőhöz) Kedves barátom, Lajos! Leveledben arra kérsz: adjak tanácsot, hogy hogyan készítsed elő fiad az iskolai életre. A válasz bizony nem egyszerű, főként pedig oly terjedelmes, hogy messze meghaladja egy levél tartalmát. De, ha mégis közel akarunk kerülni e kérdés lényegéhez, meg kel'l állapítanunk, hogy az iskolába kerülő gyermek élete — ellentétben az iskola előtti időszakkal — tervszerű. Fiadnak, Péternek szeptember 1-től rendszeresen reggel hét órakor kell kelnie, meghatározott időben kell iskolába mennie. Péter élete most már az isko'ai élet Dorrtos tervszerűségével, órarend szerint fog folyni. Mindez kényszeríti majd gyermeked, hogy otthoni munkáját is „napirend" _ szerint ossza be. Pontosabban: a szülőknek kell meghatározniok, hogy gyermekük majd mikor tanul, mikor pihen, mikor szórakozik, játszik. Azonban ezt a tervszerűséget — melynek fontosságát a modern tudomány is hangsúlyozza — nem vezethetjük be máról holnapra. A napirendet a gyermeknek már születésétől kezdve meg kell szoknia. A csecsemő életében a tervszerű életrend megkívánja az étkezés, a fürösztés, az alvás, az ébredés meghatározott idejét. A legtöbb családban ezt meg is tartják. A tervszerűtlenség, a rendszertelenség később, főleg 4—5 éves korban tapasztalható a lefekvés idejének kitolódásával, az annyira egészséges délutáni alvás elmaradásával. Ha meg akarod köninyiteni Péter részére az iskolás élet „nehézségeit", ezen a téren Isokat tehetsz. Már most szoktasd meg, hogy reggel ébredéskor azonnal keljen fel. Az iskolába kerülő gyermeknek már önállóan kell tudnia mosakodni, törülközni, öltözködni. Nem határozhatom meg e levélben, hogy melyik időpont legyen az étkezés, lefekvés, felkelés, játék ideje, mert az a család életkörülményeitől, a gyermekkel foglalkozó személy elfoglaltságától és munkabeosztásától függ. De fontos, hogy minden családon belül meglegyen a tervszerűség, hogy bizonyos meghatározott szokások vérévé váljanak a gyermekeknek. Üjgyeljünk, hogy játszás után a gyermek maga rakja helyre játékait, hogy a felnőttek beszélgetésébe ne szóljon bele, hogy mindent kérjen és megköszönjön, amit kap és soha semmit se követeljen stb. Étkezés előtt a gyermek mosson kezet. Ennek higiéniai fontosságát általában mindnyájan ismerjük, azt azonbav már kevesebben tudják, hogy a gyermeknek étkezés előtt 15—20 perc nyugalomra van. szüksége. A fizikailag fáradt, felhevült gyermek étvágytalan. Ez a pihenés nem azt jelenti, hogy a gyermeknek le kell feküdnie. Pusztán annyit: ne történjék meg, hogy az udvaron futkározó, ugráló, játszó gyermek izzadtan, kimelegedve ül le az asztalhoz. Ezt a felhevült állapotot jól levezetheti s egyben pihenésnek is számít, ha a gyermek helyre rakja játékait, kezet, arcot mos, esetleg — ha porban, homokban játszott — átöltözködik és úgy ül asztalhoz. így készítsd elő Pétert az iskolai életre, s kérlek, ne tanítsd őt „előre" olvasni, írni, számolni, mert ez he'ytelen és fölösleges. Hidd el, fiadnak az irás, olvasás, számolás képzett, gyakorlott tanító vezetésével nem okoz majd semmi nehézséget, de ha az iskolai élet diktálta rendszerességet és tervszerűséget egyik napról a másikra kell „megtanulnia", az kemény munkát jelent számára. Ezért a napirend bevezetésével segíthetsz legjobban fiadnak, készítheted őt legjobban elő az isko'ai életére. MÓZSI FEREN'