A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-19 / 3. szám

JVjóHörtértf j Borzalmas lelkiállapotba kerültem, mikor megtudtam, hogy leendő feleségem any­ja tulajdonképpen az anyó­som lesz. Izé, muszáj, hogy ó legyen az anyósom? — fe­szengtem naívul menyasszo­nyom előtt. Annyi rosszat hallottam az anyósokról, nem lehetne ezt az anyósdolgot valahogy kikapcsolni ? — Ne nősülj meg — csó­kolt meg Marikám — és ez­zel eldöntötte a vitát. — Hol kapok én egyhamar ilyen szamócaízü ajkakat? Mindegy, minden kiderül a házasságban, tértem napi­rendre a dolog felett s hama­rosan szabályos nős ember voltam. Feleségem mamájával laktunk együtt. Képzelhető milyen öröm volt ez szá­momra, hiszen több barátom figyelmeztetett, hogy az anyósok életfeladatuknak te­kintik a házasságok szétdú­lását. Mindenesetre az első héten még igen rendes volt az anyósom, de azért kíváncsi voltam, mikor kezdi el dúlni a házasságunkat? — Miért nem eszöl, lel­kem? — érdeklődött egyik vasárnap feleségem anyja, amikor pukkadásig megtö­mött bécsiszelettél meg pa­lancsintával. — Olyan sovány vo- mint egy giliszta. nek meg kell történnie és anyósom emlegetni fogja a szüleimet, de igen csúnya szavakkal. Csak azt próbálja megtenni! — lovaltam ma­gam mérges dühbe és indula­tosan méregettem felesége­met. Szép kis anyóst hozott a házhoz! Vészes lelkiállapot­ban voltam, mikor megszó­lalt az anyós: — Te Jóska, egyszer mái­igazán átjöhetne anyád. Ogy — Ugyan — támadtam vissza és éreztem, ebből nagy zenebona lesz. — Miért nem eszik a mama többet? Éppen csak belekóstolt a levesbe. — Készen álltam a veszekedés­re. Mindenki megjósolta, en­megszerettem ót a múltkori­ban. Miféle cselfogás ez? — Is­merőseim kioktattak, hogy a két anyós csakis undorodhat egymástól — csak nem vala­mi merényletet készít anyám ellen ? Elszörnyedtem ennyi gonoszságtól és megvetően néztem anyósomat, amint zoknijaimat stopvolgatta. Vajon miféle tőrvetés rejlik ebben is? Érvelőre azonban nem történt semmi és dél­után amikor elmentem sétál­ni, anyósom sálat terített a nyakamra, hogy meg ne fáz­zak. Vagy hoav ép ven a nya­kam tűzbe jöjjön a sál mele­gétől, aztán sört igyak és meghütsem magam? Ki tud­ja. Sok rémes történet jár a máalu*ra való anyósokról szájról szájra. Leafeljebb elköltözünk tőle — töprenatem és eay hordó­ban lakunk, ha majd véakér>-> kibírhatatlan lesz. Így tel­tek-múltak a napok, amikor eay bizonyos ügy miatt ösz­szekoccantam a feleségem­mel. • Ő azt mondta, hoay barnászöldre festessük a szo­bát, én azt mondtam, hogy zöldesbarnára. Borotvaélen táncolt a helyzet, amikor be­jött az anyós. Na, megjött az asszony segítsége, motyog­tam magam elé gúnyosan, biztosan neki ad igazat. Tévedtem Nekem adott igazat! Ez teljesen kétségbe döntött. ' Már féléve együtt éltünk vele, és még csak egy gyümölcsöstányért sem vá­gott a fejemhez. Sehogyse ér­tettem, de az csak ném stimmel, hogy az anyósomat már szinte megszerettem, izé... majdnem, s olyan má­sodik mama, vagy miféle. Nahát ez hallatlan, mikor kezd már éket verni közénk? Egyik délután bejött hozzám a hivatalba az anyámmal, néztem őket, hogy már ve­szekedés után vannak -e és nincs-e kisírva anyám szeme. Hogy kacarásztak! Anyám savanyú cukorral kínálgatta anyósomat. Anyósom mézes­csókkal anyámat. Persze, hallottam olyat, hogy némely anyós mérgezésre vetemedett és idegesen néztem anyámat, bírja-e az arzénes puszedli­kat. Végül kart karba öltve távoztak, eayik a homlokom jobbfelén csókolt meg, másik a balfelén. Napirendre tértem a dolog felett. Ügy látszik, kint tépdesik majd egymás haját. Amikor megszületett a kis­lányom, mármint a felesége­mé ... — vagyis a közös szerzemény — anyósom resz­keteg lábain körbetáncolt és karjaimba tette a kisdedet. — Egészen olyan mint te vagy, szép lesz, mint az apu­kája. Elpirultam. Milyen kedves ez a ... ez az anyós-mama ... izé... azaz, honv megjárja, de az biztos, hogy mégiscsak anyós. A napokban aztán ta­lálkoztam azzal az ismerő­sömmel, aki legjobban ré­misztgetett az anyósommal. Na, pokol az élete, mi? —. kérdezte gyönyörködve. Hiába, az anyós csak úgy jó, ha már az ég nyugosztalja. Nem is válaszoltam neki, rémülten rohantam haza. Ma reggel anyósom a szívére pa­naszkodott. Oh, jaj, anyós­mama, itt ne hagyj bennün­ket. Otthon éppen az ingemet vasalta. Nem engedtem, hogy agyondolgozza magát — ki­áltottam harciasan és kivet­tem a vasalót kezéből. Aztán megcsókoltam, mire ő meg­lepetten nézve rám tiltako­zásom ellenére tovább vasalt. — A szíve — kérdeztem riadtan —, hogy van a szíve? Mosolyogva lengette meg a vasalót és csupa jót mondott a szívéről. Én csak jókat gondoltam róla és megnyu­godtam. Hanem micsoda tün­déri anyós. Igazán szerencse, hogy pont az ő lányát vettem feleségül. Nagy S. József POLGÁR ISTVÁN: A költő dolga A bányászok a mélybe szállnak, hogy felhozzák a jó szenet, amivel óriás kohókat s télen kályhákat fűtenek. Nekem is bányásznak kell lennem, nagy mélységbe kell leszállnom — vállalni poklot is a versért, Legyen jó szén, amit megírok, mert fel kell hoznom minden áron. segíts, szem, szív és képzelet: legyen jó szén — élő kohókat, hevítsen ember-szíveket. Polgár István: Leszállt a dér (Magvető) 17

Next

/
Thumbnails
Contents