A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-29 / 26. szám

A világ lelkiismerete, avagy a spandaui utolsó három A Quick című nyugatnémet lapban bön­gésztem nemrégiben, és már-már bosz­szankodva tettem félre a folyóiratot, mely tele volt tömeggyilkosokról szóló bűnügyi históriákkal. Ám az egyik oldalon a követ­kező vastagbetűs címre akadtam: „A világ lelkiismerete azt kívánja!" Valószínűleg az atom- és hidrogénbomba robbantások ellen ír a Quick, vagy Massu tábornok ejtőernyő­seinek kegyetlenkedéseit ítéli el — gondol­tam magamban. A további sorok zonban kijózanítottak, mert a Quick szerint a vi­lág közvéleménye a spandaui utolsó három háborús bűnös náci korifeus szabadonbo­csátását követeli. A nyugatnémet lap háromoldalas cikkben ismerteti az olvasóval a „szegény és saj­nálatra méltó" nácik szenvedéseit. Hát nem rettenetes, hogy a volt birodalmi miniszte­reket nem köszöntik fasiszta módon — felemelt kézzel, Ös az örök nem szólítják őket néven. „Keljen fel, ötös szám" — hangzik el reggelenként Albert Speer zárkája előtt az őr ébresztője. Ez az Albert Speer mint Hitler fegyverkezésügyi minisztere hihe­tetlen energiával szervezte a német hadi­ipart. BaJdu von Schirach sorsa is könnye­ket csal az emberek szemébe, akárcsak Rudolf Hess szomorú élete. Tükönnélküli zárkában vannak — írja a Quick —, hetenként csak háromszor bo­rotválják meg őket, és napi sétájuk csupán ezerötszáz lépést tesz ki. A börtön egy­hangú életét nem tudja felélénkíteni sem az intézet könyvtára, sem az a négy folyó­irat, melyet a foglyok naponta olvashat­nak. Még az a szerencse, hogy ezek az „amik" rendes fickók és semmibe se ve­szik „az utolsó négy szövetséges", a Szovjetunió, USA, Anglia és Franciaország beszédtilalmát, sőt még az újságokat is beengedik hébe-hóba a „szegény foglyok­hoz". így aztán nemcsak a gazdasági csodákon tűnődő nyugatnémet adófizetők, hanem a világ közvéleménye is tudomást szerezhet a négy szenvedő keserves napjairól, és megtudhatja, milyen gondolatok bántják a négy „nemzeti hőst"! Speer és társai na­gyon sajnálják, hogy tétlenül élik le nap­jaikat, hogy nem segíthetnek Adenauernek és Dullesnek háborús készülődéseikben. Ezért nem is csodálkozhatom, hogy Ru­dolf Hess felháborodottan utasította visz­sza a francia őr felhívását, hogy menjen a kertbe dolgozni: „Politikai fogoly vagyok, és mint ilyen, nem vagyok köteles dolgoz­ni. Már a középkorba" is ez volt a gyakor­lat!" Sajnos Hess úr és a vele rokonszen­vezek ayorsan e'feledték, hogy a Harma­dik Birodalom korában és főieg a második viláaháború alatt a rácik más gyakorlatot alkalmaztak. Auschwitz. Terezín. Buchen­wald. Mauthausen — említsek még többet? — mást bizonyítanak! A Quick szerint a három kiválóság már megszenvedte a magáét. Az igaz, hogy a Speideiek. Heusingerek, Kesselringek és Schrönerek már réqes-réc szabadiáton van­nak de valószínűleg Speer, Hess és von Schirach is varnak olyan súlyos háborús bűnösök, hogy az amerikaiak és Adenaue­rék véleménye szerint Strauss hivatalába valók és nem a börtönbe. Minket már az a körülmény, hogy két vagy három háborús bűnössel több vagy kevesebb futkároz majd Bonn utcáin, iga­zán nem izgat. Azt azonban nemigen hi­szem, hogy ez lenne a világ lelkiismereté­nek fő parancsszava! Sőt még a világ köz­véleményének követelménye sem, bár nem tudhatom, kit sorol a Quick szerkesztősége a világ közvéleményének arcvonalába. Én úgy vélem, hogyha két emberöltőn át ülnének Spandaüban, akkor sem tehet­nék jóvá főbenjáró vétkeiket. És ezt vallja velem együtt a földkerekség sok-sok millió lakója, aki valaha is megkóstolta a von Schirachok, Speerek és Hessek náci hu­manizmusát! Francia ejtőernyős-portré A napokban olvastam Henri Alleg, a meg­kínzott algériai hazafi megrázó könyvét, a Kihallgatást. A könyv vádolja és elma­rasztalja a francia gyarmatosítók kegyet­lenkedéseit, főleg a hírhedt fasiszta „para­alakulatok" terrorlegényeinek példátlan barbarizmusát. Hogy kik, milyen emberek alkotják a paracsapatok zömét, legjobban egy közel­múltban lefolyt párizsi bírósági tárgyalás mutatta meg. Az egyik párizsi bíróság sze­nátusa halálra ítélte a harmincéves André Robinit, többszörös rablógyilkosságért. Ez a hír magában nem is szokatlan. Nyugaton, Párizs, London vagy New York külvárosá­ban a rablógyilkosságok napirenden vannak. Ám André Robini nem közönséges rabló­gyilkos! A vádirat a következőképpen mu-Már szinte hiányzott, hogy az utolsó időben semmit sem hallottam az amerikai szenátus hírhedt, amerikaellenes tevékeny­séget vizsgáló albizottságának működéséről. Azt hittem, hogy szegény MacCarthyval együtt sírbaszál': a maccarthyzmusi is! Hát nem! Most olvastam, hogy Cyrus Eatont, az ismert amerikai pénzembert a szenátus albizottsága maga elé rendelte . Ez a Cyrus Eaton igazán nem kommunista, még csak szovjetbarátnak sem mondható. A Chesa­peake and Ohio vasút-részvénytársaságot, a kanadai Steep Rock vasércbányákat, szénbányákat, valamint a Cleveland Elect­rice Illuminating villanyerőmúveket ellen­őrzi. Tehát eav igen derék kapitalista a javából, aki jól keres, és mivel jövedelmét még növelni akarná, a Szovjetunióval sze­retne üzletet kötni. Ennek a kívánságának merészelt több ízben hangot adni, és egy­ben elmarasztalta a Dulles—Eisenhower külpolitikát. Ez már magában elegendő ahhoz, hogy valaki a mostani Amerikában gyanússá váljék, telefonbeszélgetéseit le­hallgassák, leveleit felbontsák és szemé­lyét titkosrendőrökkel figyeltessék. Ám Cyrus Eaton még többet is meré­szelt! Az elmúlt hónap folyamán az ame­rikai televízióban kijelentette, hogy az Egyesült Államok számos hivatala csupán azzal foglalkozik, hogy az amerikai pol­qárokat zaklatja, kémkedik utánuk és mindenféle módon beleavatkozik magánéle­tükbe. Cyrus Eaton a televíziós adás so­rán kijelentette: „Ha az összes városok­tatja be a vádlottat: „A vádlott a francia hadsereg ejtőernyős csapatainak altisztje volt és éveken át harcolt Vietnamban. Le­szerelése után munkát nem is keresett. Magános nőket támadott meg és rabolt ki. Későbben áldozatait otthonukban gyilkolta meg és lakásukat kifosztotta. Áldozatait rohamkésével ölte meg. Ezt a kést Robini Vietnamban használta a bennszülött lakos­ság ellen, és látszik a szokás termé­szetévé vált. Gyilko't Vietnamban, gyilkolt Franciaországban is." A gyilkos őrmester a bíróság elött igen cinikusan viselkedett. „Számomra öröm volt gyilkolni!" — vallotta nyugodtan Robini, és minden bizonnyal lelkiismeret­furdalás nélkül kiirtotta volna a tárgya­lóterem közönségének nagy részét, mivel sokan közülük az általa tízével legyilkolt vietnamiakra emlékeztették. Csak azon cso­dálkozott, hogy amikor Vietnamban gyil­kolt, kitüntették, most pedig büntetik. Vi­selkedése és szellemi színvonala jellemző a vietnami francia ejtőernyősök nagy ré­szére, azokra, akik ma Algériában Massui tábornok terrorlegényeinek a zömét alkot­ják. Az ilyen Robinik veszélyeztetik a fran­cia közbiztonságot, a demokráciát és az emberséget, ezek a hivatásos gyilkosok, akik leszerelésük után sem tudtak leszokni a gyilkolásról. Robinit, a vietnami francia haderő ejtő­ernyős őrmesterét a párizsi bíróság halálra ítélte. Az ítélet Igazságos, mert Robini bűnös volt, ám a főbúnösök eddig még szabadon járnak és nyíltan űzik fondorlataikat a köztársaság ellen. Vajon ezek mikor ke­rülnek a vádlottak padjára ? ban, kerületekben és államokban felso­rolnánk a rendőrök és a különböző álla­mi szervek számát, kitűnne, hogy még Hitler fénykorában sem volt a Gestapo kö­telékében annyi rendőrspicli alkalmazva, mint államunkban jelenleg. Ezekért a szavakért Cyrus Eaton lakolni fog. Bár nem az egyedüli, aki ezeket az el­veket vallja. Sok egyszerű amerikai osztja nézeteit, sőt számos kongresszusi tag, köztük Mr. Wier is. Wier képviselő ki­jelentette: „Hallottam Eatont és sok min­denben egyetértek vele. Nagy érdeklődés­sel figyeltem midőn rendőrségünknek meg­izmosodásáról beszélt. És hogy Cyrus Ea­tont a szenátus albizottsága kihallgatásra rendelte, igazolja az elmondottakat. Ha ez a eljárás nem egy rendőrállam mód­szere, akkor igazán nem tudom elképzelni, vajon hogy néz ki egy rendőrállam. Cyrus Eaton után Wiernek és még né­hány kongresszmannak alkalma lesz véle­ményét a hírhedt albizottság előtt kifej­teni. Humphrey és Thye szenátoroknak úgyszintén. Az amerikaellenes tevékeny­séget vizsgáló szenátusi albizottság a ne­vezetteknek „megbízhatóságát és lojali­tását" vizsgálja majd felül a közeljövő­ben. örüljön tehát minden amerikai jó lé­lek! Mert, ha MacCarthy meg is halt, szelleme tovább él és tovább tecrorizálja a józanul gondolkozó amerikai polgárokat! — si — Még él MacCarthy szellemé! * O

Next

/
Thumbnails
Contents