A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-29 / 26. szám

NAGY IRÉN: . 0

/. . HwLoJWKiskisasszony •"teinos imakönyvnagyságú könyvecske ^ van előtteJrjNagy Irén, Kiskisaszszony című regénye, de ^i

blM

i^ csak regénykéje. Terjedeleimre 170 oldal, tartalomra annyi tse. Mert — in medias res — hogy úgy mondjam: kevés valahogy ebben a könyvben a csók, kevés a sírás, kevés a kocsma, kevés a templom. Egyszóval: "kevés az élet. Az írás igénye — a valóság igénye. S a valóság szövevényes, számtalan csomóra kötött eleven háló, csodálatos kuszáltságú gyöltórtonyóoao^. Belőle nem lehet úgy kiemelni egy hagymaszárat se, hogy az ezer más növényt, más életet ne húzna magával. Nagy Irén megtette, s itt á regényének az első hibája. Hőseinek sorsát általában csak egy—két ember alakítja, s nem pattog át életükön — mint szent jános bogárak a sötéten — teljes gazdagságában a valóság. A sodrás egyirányú, kevés embert mozgat. A szegénysorsú, éppen érettségizett Merényi Judit a negyvenes évek Magyarországán állást keres. A helyzete reménytelen. Hisz az állást otthagyni senki sem bolond, új munkalehetőség az ellenforradalom huszadik évében meg nem születik csak úgy egyik napról a másikra. Végül jS mostohaanyja révén bejut egy részvénytársasághoz levelezőnek. Összebarátkozik főnökének a lányával; Wéiner Edittel. Á barátságot azonban megzavarja a gazdag WeineF^S feleségének a mesterkedése, akik, hógy lányukat a zsidó sorstól megmentsék, Judit udvarlóját, az „őskeresztény" Gazdag Gézát szemelik ki neki férjül. Judit mindezt magától Weinertől tudja meg. aki egy át bálozott éjszaka után szemébe mondja, hogy megveti, hogy „kiskisasszonynak" is csak azért hívja, mert „a Magkereskedelmi Rt-nél semmiféle Merényi Judit nincs, ott csak egy gépírónő van". A vérig sértet lány erre otthagyja a vállalatot és levonja a következtetést: „Szegény és gazdag között őszinte barátság nem létezik." S talán ebben a tételben jelölhetné^ meg a mű alapmondanivalóját is. Ugyanis szinte minden oldalán éles, érzékelhető a pompa és a nélkülözés, a magánvillák és a bérházak -r a Merényi Judit-féle irodakisasszon^&c és a Weinerek ellentéte. Az állást kereső, később dolgozó Judit akár merre fordul, ebbe ütközik. Jelenkezési formái aránylag tarkák. Érettségi után az első állástszerző próbálkozása például azon bukik','í4io.qy a Vastakarék igazgatója már első kérdésével éde3apja foglalkozása után érdeklődik, s egy szegény vasutas lányának nincs hely ;gy előkelő bankban De szinte tapintható ez a két világ és antagonizmusuk az első zsúr jelenetében is, amelyre Weiner Edit Juditot és udvari Íját Gézát meghívja. Csak az tudja, aki már maga is járt elegáns jól öltözött emberek / ——/ "TifirinYVcE. között kopott ruhában, hogy mit jelent, ha egy fiatal lány szomszédjának bólongat, s közben arra gondol, hogy „ha feláll, majd ebből a sarokból nem megy az erős villanyfénybe. Az előbb, ahogy a csillár alatt elhaladtak, Géza ruhája nagyon fénylett és biztosan az övé is". külsőségeknek, Géza érzésének, hogy ,nem illünk mi ide", meg Judit benyomájának, hogy „mi ebben a pompában csak szürke verebek vagyunk" — belső megfelelője szintén a társadalmi ellentét. Helyesebben a társadalmi ellentét szülte erkölcstelenség: Judit ezen a zsúron sejti meg, hogy a nagy barátság mögött nagyon is barátságtalan szándék lappang: el akarják tőle hódítani Gézát, a kedvesét. Az állandó feszültség, ellentét-jelenlét végül is törvényszerű konfliktushoz vezet: Judit otthagyja Weinert s az állását. A jelenet nagyhatású, leplező erejű. Juditot általános érvényű tételek fogalmazására készteti: „A gazdag csak akkor mutat barátságot a szegény iránt, ha ahhoz érdeke fűződik". S mindjárt utána: „el kell, hogy jöjjön az idő, amikor az embert majd nem aszerint ítélik meg, hogy szegény-e vagy gazdag". A mű kicsengése tehát egyértelmű: Egy fiatal 'ány eszmélkedésén, helykeresésén, élettájékozódásán át bemutatni a tőke kis sorsokat eltiprő könyörtelenséget, s ugyanakkor a „kis sorsokban"' érzékeltetni azt az erőt, amely az embertelenséget majd emberséggé, az erkölcstelenséget erkölccsé oldja. A vázolt fejlődés persze időben és tétben: korban folyik. A sorok közül szinte kicsikorog az iró kor-teremtő igyekezete. A regény szerkezetébe szervesen illeszkedik a zisiidókérdés. Judit szerelmére Weinermé pogromoktól való félelme vet árnyékot. „A megszervezett törvényes gyilkosság", a német koncentrációs táborok emlegetése félreérthetetlenül a negyvenes évek hangulatát idézik. Erősen történelemkönyv-ízüek azonban Judit udvarlójának, Gézának a fejtegetései a háborúról, a szegény-gazdag ellentétről, politikáról, történelemről. „Hitler a villámháborúival teljesen megváltoztatja Európa térképét," és az ehhez hasonló megállapítások inkább vezércikkbe illenek, mintsem egy Szerelmes fiú szájába. A szereplőt nagyképűvé, pózolová teszik. S mivel különösebb funkciójuk a regény szerkezetében nincs c«ak fékezik az események pergését, hígítják az egyébként fegyelmezett kompozíciót. S ha már itt tartunk: bevezetőben említettem, hogy hiányolom a könyvben a pezsgést, a mozgalmasságot, a cselekmény sokrétűségét. Ha nem tévedek, ebben éppen a szigorú kompozíció a ludas. Mintha a szerző szerkezetteremtő igyekezetében mindent kiszórt volna a kosarából, hogy annál tisztábban, plasztikusabban lássuk a bennmaradottakat. Egy ember életét azonban a közösséghez, az általános emberi élethez való viszonya határozza meg, s ha ez szegényes, az ember is szegényes. — Az érem málsik oldala persze a következetesség, a „kerek egész" képzete az olvasóban, ami dicséretéra válik a szerző-ek. Nag-, Irén nagy szívű, emberszerető művész, jó megfigyelő. Az egész művet beborítja valami csendes, jóleső, de a Weinerek felé keménv humanizmus. Az ember szívét végtelen sajnáíat önti el péL-dául, mikor Judit munkatársai, a pártában vénült Benedek lányok, Rózsa és Márta kint ülnek a kertben: napoznak. „A nap felé fordított két ráncos arc, sűrűn telehintve púderrel, nagyon szomorú látvány volt. Mint a halotti maszkok. A Benedek kisasszonyok halotti i laszkja, — gondolta Judit, ahogy a mozdulatlan arcokra tekintett." Szinte fizikai fájdalommal érezzük ebben a jelenetben, a Benedek kisasszonyok huszonöt évi kiuzsorázottságát, erköldai megaláztatását, esettségét s kétszeresen gyűlöljük Weinert, a főnököt, mikor kiderül, hogy az idősebb Benedek lány pártában maradásának ő az okozója, hisz huszonöt évvel ezelőtt már jegyben járt vele, mikor egy jobb „partié" kedvéért ellökte magától az őszinte szerelmű Mártát. Őszinte a részvétünk a félárva Judit iránt is, aki „jól emlékezett az édesanyjára, de hogy valaha az anyja őt megcsókolta, arra nem tudott visszaemlékezni". Az asszonv ugyanis tüdőbeteg volt „hat évi szenvedés után vitte el a halál", s nem csókolhatta meg gyermekeit, ha azt nem akarta, hogy ők is betegek legyenek. Általában Nagy Irén írása ott töltődik meg áradó humánizmussal, ahol érezni az élményt, a közvetlen tapasztalatot. S ilyen hely bőven van a kis könyvben. A csendes, hol szomorkás, hol derűs szemlélődés nem zárja ki a találó, hangulatteremtő észrevételeket. Sokat elárul Judit lelkivilágáról, szorongásáról például, amikor a Vastakarékban felvételre várakozik, s a rács mögött dolgozó hivatalnokokat „boldog embereknek" látja. Vagy az első fizetés döbbenete, hogy 28 pengővel kevesebbet kapott az ígértnél, nemcsak Juditban, de bennünk is megállítja az ütőt egy pillanatra. A jellemformálás, a típusteremtés azonban már nem ilyen erős oldala Nagy Irénnek. A jelzőkkel általában szűken bánik, hőseiről alig tudunk többet, mint amenynyit a dselekmény fényében látunk rajtuk. Legsikerültebbnek Juditén kivül a két Benedek lány alakját érzem. Jóval halványabb, vérszegényebb Gazdag Géza, Judit udvarlója és a barátnője Weiner Edit alakja. Gézát csak fiiozófálgatásaiból és vagyongyűlöletéből ismerjük. Az ember, különösen a szerelmes fiatalember megrajzolásával a szerző adós marad. Weiner alakja valamivel elevenebb, de idealizált negatív figura. Csupa rossz tulajdonságaival sematikusnak hat. Jóval sikerültebb Weinerné, a gyermekéért aggódó, és a férje durvaságaitól szenvedő anya típusa. Szólni kell még a kisregíny nyelvéről. Rácz Olivér az Oj Szó 1958. június 7-i számában erénynek, hűmaradásnak a szerző előző kötetéhez — könyvelte el a Kiskisasszony szenvtelen, csendes elbeszélő hangját. Nagy Irén nyelvében határozottan van erő, biztonság, realizmus, ile az, hogy az ember a mű olvasása közben sokszor úgy érzi, mintha állóvízbe bámulna — a nyelvezeten is múlik A szerző fiyelvkultúrája vitathatatlan, az olvasót még sem nyűgözi le, nem ragadja magával, mert hiányzik belőle a szenvedély, a líra. A túlzott szabatosság, érthetőség sokszor nyelvi érdektelenséget eredményez. TŐZSÉR ÁRPÁD IS