A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-29 / 26. szám

A kétyi cipész Négy évvel ezelőtt, két üdülési utalvány formájában rám mosolygott a szerencse. M csoda öröm július elején két hétig élvezni a vilánhírű Mariánske Lázné vendéglátását! — gondoltam, és lázas izgalommal vártuk a meseszép megérkezését. Azon az emlékezetes napon érkeztünk meg, amikor a futball-világbajnokság döntőjében 2:0-ás vezetés után vesztesen hagyta el a berni pályát a magyar futballcsapat. A sétányokon, kávéházakban, a forrásoknál, mindenütt a világbajnoki döntő váratlan eredménye volt a beszéd tárgya. Legalább öt nyelven hallottam keseregni a vitatkozókat, míg magam hallgatással vettem tudomásul megváltoztathatatlant. Ügy látszik, az égieknek sem volt mindegy, melyik csapat nyeri a világbajnokságot, mert szomorúságuk alátámasztásaképpen másnap regge] eleredt az eső. Először szemerkélt, későb ónos esővé vált, majd záporrá erősödött, villámlással *s égzengéssel párosulva. Minden hajnalban új reménnyel néztem ki szobánk ablakán, de reménytvesztve bújtam vissza az ágyba, mert mindig esett az eső. A kultúrfelelős hiába igért jobb időt, az újságck hiába jeleztek időjavulást, vigasztalanul «sett az eső. Cseh, szlovák és magyar nyelvű újságok állandó esőzésről, magas vízállásról, árvízveszélyről írtak. Ismerve szerencsémet, azzal vigasztaltam feleségemet, hogy otthon, mikorra hazaérünk, biztosan szebb idő lesz. Jóslatom bevá't. Megérkezésünkkor verőfényes, szép nyári idő köszöntött bennünket. ""avaly gyógykezelés és üdülés céljából, megint csak Mariánske Láznéba mentünk két hétre, de ezúttal magunkkal vittük a két fiunkat is, hadd örüljenek. Az indulás időpontja hózzávetöleg megegyezett a négy év előttivel. Bíztam a fiúk szerencséjében, és reméltem, hogy a folytatás merőben ellenkező !esz, mint négy éve. Elvégre nem volt soron újabb világbajnoki döntő! Mindössze az szúrhatott szemet Fortuna istenasszonynak, hogy fiaim futballal, futballcipővel, feleségem jobbára nyári ruhákkal, napozó, fürdő kellékekkel felszerelve vágott neki a távoli útnak. Balgaság jolt tőlem, az előzőtől eltérő folytatást várnom. Harmadnap reggeltől kezdve újra eleredt az eső. A bibliai Jóbot megszégyenítő türelemmel fogadtam ezt az újabb csapást és viseltem sorsomat, vigasztaltam a gyerekeket, noha valami belül azt súgta, hogy vége a jó időnek. Feleségem ímegértő társnak bizonyult, és együtt kerestünk a gyerekek számára teremspcrtok űzésére alkalmas helyiségeket, ami nem volt könnyű feladat, mert üdülők és betegek egyaránt hasonló célból álltak sorban egy-egy pingpong-asztal mellett, várva mikor kerül rájuk a sor. Csupán rábeszélöképességemnek (vagy talán apai szigoromnak) köszönhettem, hogy marasztalni tudtam családom két ifjú tagját és az időjárás állhatatossága ellenére is két hétig tarthatott üdülésünk a vizéről híres fürdőhelyen. Azt hiszem, felesleges újból megjegyeznem, hogy hazatértünk után teljes szépségében bontakozott ki a nyár és az eső olyan ritka vendég volt a nyár folyamán, mint a fehér holló. Üjra világbajnokság van soron, de ezúttal nem szándékszom Mariánske Láznéba utazni. Pedig ta'án most az egyszer kapóra jönne az effajta út minden következményével. A hetek óta tartó szárazság miatt olyan cserepes, repedezett a föld, mint a lázas ember szája. Ha az illetékesek, az eső-mannát várók ismernék két előző üdülésem történetét, bizonyára szíves öremest szereznének üdülési utalványt peches családom minden tagja számára, mert a hagyomány az hagyomány . .. Biztos vagyok benne, hogy megérkezésünk után legalább is a harmadik napon megnyílnának az ég csatornái, és két hétig hullana az országos eső. ZALA JÓZSEF Kis, falusi cipészmühely. Olyan csak, hogy alig fér meg benne két ember. Kaptafák, bőrök, foltozásra váró cipők művészi rendetlensége. A csiriz émelyítő szaga elnyomja a beáramló orgonaillatot. Az udvarra nyíló ablak fényében ül a mester. Vékony, inas kezében hajlékony gumitalpat szorongat. Fölé hajlik, forgatja, ráspolyozza. Homlokán csöppnyi verejték. A munka harmat csepp je. Először a kezét látom meg, a szakadozott, kemény körmöket, az érdes tenyeret, amelyet apró törések harántólnak. A széles, cserzett kéz, mintha külön életet élne. Az uijak fürgén pepecselnek, hajolnak, rugóznak, szorítanak. Ilyen a munkásember keze — élő szerszám, végzi megszokott dolgát akkor is, ha a gondolat elbarangol, eltéved a képzelet sűrűjében. Mert hogyan is lehetne üldögélni egész nap, hogyan lehetne bírni a magány súlyát, ha a gondolatot nem tudná röpíteni?. De a gondolat szót fogad, bejárja a falut, a világot, zsong, beszél, felszedeget minden emléket, barátokkal népesíti be a kis műhelyt és Horváth József köré ülteti őket. így telik nap nap után, míg künn nyárba fordul a tavasz, s fehér fürtöket ráznak az akácok. A kéz után meglátom az arcot. Sovány, keskeny arc, kissé beesett; valami konok türelem tükröződik rajta. A szemüveg möaül éles tekintet vetődik rám, vizsgáló, kérdező szempár. De ezt csak a szemüveg okozza, mert a mozdulat barátságos, tessékelő, a szó vendégszerető. Horváth József, kétyi cipész. Azt mesélték róla, hatvan napot áldozott a falu kultúrházának építésére. Hatvan napol; teljes két 'ónapot. — Szereti a társaságot, a színielőadást, könyveket? — kérdem tőle. — Szeretem. Hozzászoktam. Valamikor Bratislavában éltem, dolgoztam. Szabad időmben ma is olvasgatok még. Nem regényeket. Tudományos müveket, szakkönyvekst. Borítékot, leveleket szed elő. A Prágai Magyar Kultúra leveleit. — Tessék megnézni. Állandó összeköttetésben vagyok a prágai könyvekereskedéssel. A kultúrházra terelem a szót, a falu legszebb épületére. — Nagy munka volt, de hűségesen dolgozott a falu. Nem is annyira a fiatalság, inkább az idősebbje. Márványba kéne vésni, hogy az ifjúságnak gyümölcsöző fát az apák ültették. Most rajtuk a sor, tegyék második otthonukká kultúrházukat. Elhallgat. Ellágyult tekintettel néz az ablakon túlra. Az udvaron fiatalaszony ringat egy kisgyereket. — Az unokám — mondia. — Csak három hónapos. Talán 'á gondolt mär, az ö jövőjét szövögette. amikor nap nap után ott dolgozott az építkezésen. És nemsokára beköszönt a nap, amikor már nem lesz olyan egyedül a műhelyben, mert betipeg a kicsi, hogy ölében találjon puha fészekre. A kétyi cipész szeme vidáman csillog, s az ab'akból megértőn rábólintanak a piros muskátlik. D. GY. Simulj el homlokom ránca Simulj el homlokom ránca, S lelkem, ha fájsz még: Szép szándék Pezsdítsen gyógyulásra. Kedvem forrása csörgedezz, S te vén hajósa A rózsa-Vizeknek — evezz, evezz! Csendülj fel, csendülj még dalom, A hallgatásra S halaira Ne gondolj, — nem akarom! S ti kopott húrok zengjetek Oj szerelemről, Szívemről, Csók-gyöngyök, peregjetek! S kopott csönakoddcl ringass Oj álmokra még, S faluvég, Akácaiddal bólintgass *t Sokáig még nekem, s legyen Ez a levegő Az erö Bennem — amíg itt szedem Lélegzetem! CSONTOS VILMOS ii