A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-29 / 26. szám

falu. Van köztük persze itt-ott ál népi nóta is. Ki kellene közülük válogatni a valódialkat Sokan azt mondják, i.ieghalt már a népköltészet, új népdalok már nem születnek. Csak a régieket dalol iü.. ahol dalolják. Juli "éni nótái azonban nem erről beszélnek. Pozsony város gidres-gödrös, Mellette jár el a gőzös, ha, ha, ha. Én vagyok a tüzelője, Barna kislány szeretője, ha, ha, ha. Jfitjfa- m^ctjrjSznya Juli néni Mostanában sok szó esik a népdalgyűjtésről, a népmesék, népszokások föltárásáról és rendszerezéséről, megőrzéséről. Én mindig úgy gondoltam, aikj népdalt akar gyűjteni, az süttessen magának hamuból pogácsát, vegye föl hétmérföldes csizmáját, búcsúzzon el anyjától, apjától, jegybéli mátkájától, mert hetedhét ország ellen kell indulnia: fölkeresni az istenhátamögötti kis tanyákat, ahol még akad itt-ott egy százéves agqastyán, aki még emlékszik, milyen nótákat daloltak suttyó korában A minap aztán meggyőződte:; róla, hogyha ez úgy általában meg is felel az igazságnak, van ebből elég sok kivétel. Ügy került ugyanis, hogy fölcsaptam akaratlanul is .íépdalgyűj tőnek. Sétálok én Borsán a „nagy fa" környékén (Bratislavából háromnegyed őra alatt odaérhet, aki nem hiszi), és egyszerre csak vidám nótaszóra figyelek föl: Nagyborsában sütik a jó kenyeret. Huszonhárom éves fiút szeretek. Ügy szeretem, úgy szeretem. Szóval ki sem mondhatom Fáj a szívem, majd meghasad. Ha egy napig nem látom. Kíváncsi lettem, ki az, aki azon a kedves, reszketös hangon dalolgat ott a csalit mögött. A kép olyan, mintha Némcová Nagyanyájából elevenedne meg az egyik illusztráció. Ott ül a nagyanyó k-t bottal a kezében, körülötte kisfiúk, kiskecskék és kislibák. 9 dalol, azok meg hallgatják. Ér. is a hallgatók közé telepszem, és megkérem az anyókát, folytassa > nótázást. Egv kicsit kéreti magát, de aztán kötélnek ál'. Öreg Duna, szőke Duna mentében, Három kacsa fürdik a közepében. Jobb lábával, bal lábával hajtia a vizet, Csak most tudom, hogy á babám nem szeret-Mert a legény oly hcunis, Megcsal téged akkor is — Igazán — barna kislány. Mikor imádkozol is. A libaörzö társak, a fiúk katonanótát követelne1

' Juli nénitől. Juli néninek hívják uqyanis az anyókát, özvegy Cikhardt Jánosnét, mivelhogy Kurucz Juliannának keresztelték úgy nyolcvankét évnek előtte, ahogy az később kitudódott. Neki is kezd a katonanótának, amelyik, ha akarom ugyan katonanóta, de ha akarom szerelmes nóta. Harangoznak hajnalra. Felteszem a nyergem a lovamra. Zabszéna van pákolva, Mégis táncol kis pej lovam alatta. Lehajolok nyergemből, Búcsúzok kedvesemtől. Adjál csókot, kisangyálom, az útra, Isten tudja, látsz-e többé, vagy soha. "is Juli néni dalol tovább. Váltogatja a szomorút a víggal, csak győzzem ' lyezni. Kár, hogy csak alkalmi népdalgyűjtő vagyok. nem értek a kottához, most a dallamát is "eljegyezhetném. Gondolatban azza! vigasztalom magam, hogy majd csak eltalál most már e sorok után ide az akadémia illető szakembere, vagy az Ifjú Szívek népművészeti eqyüttes gyűjtő csoportja, magnetofonnal meg hasonló felszereléssel ellátva. Egész biztosan megéri nekik a látogatás. Van a Juli néni nótái között régibb és újabb keletű. Tud ő szlovák népdalt is. hiszen vegyes lakosú a DÉNES GYÖRGY Könnyűség Szeretem a nagy kék eget, ahoay úszik a parázs föld felett. Mikor sziporkás nyári napban a lombok arany-haja rebben Ez a nóta nem születhetett több száz évvel ezelőtt. Mire azonban ezek a gondolatok a fejemben elörajzottak, a tavaszi napocska lassan lebukott a Kis-Kárpátok qerince mögött, és a libapásztorok, kecskeőrzők hazavonultak nyájukkal. Juli néni is behajtotta libáit. Hazakísértem Juli nénit, hiázen itt laknak a nagy fa alatt a falu első házában, és elbeszélgettünk eddigi életéről. A beszélgetés folyamán <-ztán kiderült, hogy nemcsak nótát tanulhatnak Juli nénitől a fiatalok, de életművészete*: is. Megtanulhatják, hogyan kell ez ettel keményen, de mindig jó kedéllyel, mosolygó szemmel harcolni. Hét apró gyerekkel maradt özvegyen, amikor tizennégybe; ott égett egy pajtában élete párja Lublinnál, egy hónappal a világháború kitörése után. Tizenhárom éves volt a legnagyobbik, kilenc hetes a legkisebbik. A fiú beállt a földbérlő u'rasághoz kommencióért dolgozni. Erre elutasították a segélykérvényét, hogy hiszen van már kenyérkereső a családban. Mit tehetett, dolgozott ü is, hátán a legkisebbikkel. De közben a nóta nem hagyta el a száját. Háromszor volt már halálán Juli néni, hiszen nem mai csirke, megesik sok minden az ember életében. Mind a háromszor talpra állt. A legutóbb is, ahogy kitette szobájából lábát az utolsó kenetet hordó pap, már tréfával hallgattatta el a sajnálkozó rokonokat: „Ne óbégassatok, mert én talán most már meg se halok. A tisztelendő úr azt mondja, egy embernek csak háromszor lehet kiszolgáltatni az utolsó kenetet. Én meg éppen most kaptam a harmadikat." És nemcsak a saját életét ismeri. Nem csak arra emlékszik pontosan, ami az ő életében történt a faluban. Azt is tudja, hogyan került az ő szépapja Nagyborsára. Zalából került ide, és nem is Kurucz volt a neve, hanem Nagy. Az itteni nemelaek, akik munkára fogták őt, a széthulló kuruc hadak bujdosó -katonáját, nevezték el Kurucznak. Amikor unszolom, meséljen még tovább, majdnem meqharagszik. Nem mesét mond ő — mondja. — hanem színtiszta igazságot. Végül mégis megengesztelődik, s búcsúzóul csúfondáros l-is dalt éneket utánam: Kiskertemben kivirágzott a retek, Jaj, de semmirevaló lányt szeretek. Nem bánom én, ha semmireváló is, Semmireváló vagyok én magam is. CSÜZI CS. FERENC Egy pici dal repül szívemre: vadrózsa szirma, semmiség. Csak dúdolgatom önfeledten, és körém gyűlnek a mesék. Nem érzem nár az életet, zuhog reám, felold a fény és táncolok és meghalok Amikor közbeszólok, hoov az epekedő leányzót miért hagyja el a babája, másik nótával felel: és muzsikál a fű alattam. a föld virágos tenyerén. * O