A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-29 / 26. szám

Kik Nyugat-Németország mai urai Kurt Pritzkoleit, ismert szociáldemokrata közgazdász „Kié Németország" címmel könyvet írt, melyben bőséges statisztikai adatok felhasználásával felvázolta mintegy 100 nyugatnémet monopőlium nyolc évtizedes fejlődését. Bár a szerző szociáldemokrata mivoltánál fogva számos kérdés megválaszolása elől kitér és kutató munkájából nem mindig vonja le a végkövetkeztetéseket, alapos felkészültséggel válaszol a címben feltett kérdésre. Kimutatja, hogy a második világháború nyomán bekövetkezett megrázkódtatások ellenére, a nyugatnémet konszernek gazdasági ereje 1957-ben lényegesen megnövekedett; tökéjük legalábbis megkétszereződött. S ehhez képest természetesen nyereségük is rendkívüli módon emelkedett. A „népi kapitalizmus" néven ismert hazug elmélet hirdetői azt állítják, hogy a tőkés vállalkozó a társadalmat szolgálja, mivel nyereségét üzemi berendezéseinek fejlesztésére fordítja, ami végeredményben a munkásosztály javára válik... Pritzkoleit művével élesen rácáfol erre az „elméletre". Felemlíti a mindössze 24 esztendős Heinrich Thyssennek, a hitlerista uralom idejéből is ismert iparmágnás-dinasztia örökösének esetét, aki most nősült harmadszor. Első feleségének a válás alkalmából kastélyt ajándékozott, második feleségét ennél is bőkezűbben halmozta el: 30 000 font sterling értékű ékszert, 2 autót, a világ minden tájára érvényes, korlátlan időre szóló repülőjegyet és egy egy Karib-tengeri szigetet adott neki. Egyébként a Thyssen-konszern örököseinek három ágazata van. Míg a dinasztia fejének, August Thyssennek 1910-ben „csak" 55 millió márka alaptőkéje volt, ma minden egyes örökös-ág jóval több, mint 100 millió márkával rendelkezik. Pritzkoleit behatóan foglalkozik a nürnbergi katonai törvényszék által 12 évi börtönre ítélt Alfred Kruppal is, aki azonban McCloy amerikai főbiztos parancsára már 1951-ben kiszabadult. Sőt mi több, az amerikai hatóságok még vagyonát is meghagyták. Krupp, a háborús bűnös, ma megint mindenható iparfejedelem. Beruházásaival Indiában, Pakisztánban, Egyiptomban, Görögországban, Brazíliában, Indonéziában, Törökországban, Chilében stb. jelentős pozíciókat foglal el. Nem kevésbé érdekes a Hugo Stinnesféle konszernről szóló fejezet. Mint ismeretes, StinneE az első világháború után az infláció féktelen kihasználásával mesébe illő vagyonra tett szert. Amikor id. Hugo Stinnes 1924-ben meghalt, a konszern 1664 nagyvállalattal, 2890 üzemmel, 572 bányával, 7 olajfinomítóval, számos kohóval stb. rendelkezett, nem szólván a külföldi beruházásokról, az erdőségekről, fűrésztelepekről, bankokról, hajógyárakról és kereskedelmi vállalatokról. Az 1929-1932 időszakában lezajlott válság csődbe juttatta Stinnes örököseit, akik közül azonban ifj. Hugo Stinnesnek sikeres spekulációk révén sikerült a vagyon jelentős részét megőrizni. így hát most megint hatalmas kohóművek, gép- és hajógyárak ura. Pritzkoleit figyelemreméltó áttekintést nyújt a hírhedt I. G. Farbenindustrie nevű vegyészeti trösztről, amely a konszernek felaprózásáról szóló háború utáni törvény értelmében 3 részvénytársaságra bomlott fel; tőkéje azonban ma közel 4 milliárd márka, vagyis körülbelül két és félszerese a háború előttinek. Igen érdekes a legnagyobb nyugatnémet lapkiadóról, az Axel Springer-konszernről szóló fejezet, melyben Pritzkoleit kimutatja, mennyire függnek az újságok és képeslapok a hirdetéseket elhelyező cégektől és természetesen a kiadóvállalat amerikai és angol tőkés érdekeltségekkel összefonódott — tulajdonosaitól, akik pontosan megszabják a lap vonalát, s hangját. A szenzációhajhászás legjellegzetesebb példája Springerék Bildzeitung című képeslapja, mely gyilkosságok, társadalmi botrányok ecsetetésével és pornográfiává! valamint érzelgős históriákkal szórakoztatja olvasóit. Bár Pritzkoleit aránylag keveset foglalkozik a munkásosztály helyzetéve! nem huny szemet afelett, hogy a nyugatnémet nagytőkések nyereségei sokkal gyorsabban emelkednek, mint ahogyan a nemzeti jövedelemnek a munkabérekre eső összege. A szerző rokonszenvezik ugyan a monopóliumok államosításának gondolatával, de nem mutatja meg világosan a kivezető utat. Ennek ellenére műve hasznos szolgálatot tesz, mivel betekintést nyújt a nyugatnémet monopóliumok dzsungelébe. Bővült nemzeti bizottságaink jogköre Nemzeti bizottságaink, valamint városaink és községeink dolgozói kétségtelenül örömmel fogadták kormányunk határozatát, amely lényegesen növeli a nemzeti bizottságok jogkörét, és lehetővé teszi a hatáskörükbe tartozó vállalatok, üzemek, intézmények jobb gazdasági irányítását. Nemzeti bizottságaink nem kevesebb mint 31 milliárd koronával részesednek az állami költségvetésben. Gazdálkodásuk hatékonyságán tehát igen sok múlik. A CSKP célkitűzéseinek megfelelően kormányunk július 1-től kezdve a nemzeti bizottságok költségvetésére vonatkőzoan új irányelvet léptet életbe, melynek célja, hogy a nemzeti bizottságok az eddiginél eredményesebben használhassák ki a rendelkezésükre álló pénzügyi forrásokat. A nemzeti bizottságok ezentúl ötéves pénzügyi terv keretében dolgozzák ki évi költségvetésük tervét. Ez elősegíti a gazdálkodás szilárdabb, a távlattal is számoló megalapozottságát és a nemzeti bizottságok költségvetését összehangolja a népgazdaság fejlesztésére irányuló ötéves tervvel. A felsőbb szervek csak alapvető irányelveket és mutatószámokat adnak, de magát a költségvetési tervet nem „fent", hanem lent állítják össze. Ez lehetővé teszi, hogy a nemzeti bizottságok a helyi szükségletek maximális kielégítését tarthassák szetn előtt. Eltekintve attól, hogy a nemzeti bizottságok maguk állítják össze a költségvetést, a leírások és a rájuk bízott vállalatok és üzemek nyereségeiből kapott részesedés alapján pótköltségvetést is állíthatnak össze. A felhasználatlan, illetve ki nem meríJ tett költségvetési tételeket a jövő esztendőre is át lehet majd vinni. Az új költségvetési möd kifejezetten megköveteli, hogy a nemzeti bizottságok mind a költségvetési terv előkészítésénél, mind annak jóváhagyásánál és a zárszámadásnál a lehető legnagyobb mértékben támaszkodjanak az albizottságokra, az aktivistákra, valamint a dolgozók tömegszervezeteire. A dolgozók széleskörű bevonása és a nemzeti bizottságok pártszervezeteinek jó munkája hozzájárul majd a községek és városok gazdasági és kulturális fejlesztéséhez; megteremti a szükséges feltételeket, hogy a nemzeti bizottságok költségvetésénél ne érvényesüljön kicsinyes lokálpatriotizmus, hanem mindenkor meglegyen a helyi és az állami érdekek közti összhang. Szirt István bácsi receptje Jóval túljárt a hetvenen, s nem vált orvossal dolga még; ízlett étele, itala, színe piros volt, foga ép. Tavasszal meghűlt, s berekedt. — Titkon orvoshoz ment fia. — „E porból égessen avád, és füstjét fel kell szívnia." Fejét csóválja az öreg. Pipából szed hamut, bagót és öltő-kése hegyivel beleszór egy csipetnyi port; rágyújt, szippantgat szaporán. Harmadnap már beszél, nevet. Hucut fia árulta el, miért segített a recept. ZALA JÖZSEF Emlékszel rá? Emlékszel rá, Balog János, alig kopogott a hajnal párátsíró ablakodon, s te már mentél fáradt arccal szántani a szikkadt ugart, síró, kopott szekereden, mit az apád hagyott néked hogy legalább annyid legyen. A két sovány tehenedet feleséged örökölte, annyid volt meg két hold földed, s gyermekeid hulló könnye. Hallod, hallod. Balog János, vedd csak élő tarisznyádat, emlékeztet az majd téged, mennyit görnyedt szegény hátad, nap, mint nap az ekeszarván, kapáláskor, kaszáláskor, s dérhullató őszidőben, mit gyűjtöttél a munkádból? TÖRÖK ELEMÉR * O