A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-15 / 24. szám

Az Örök láng szlovákul Egri-bemutató a bratislavai Üj Színpadon Töveken át megszoktuk, hogy a drámaírásról mint hazai magyar irodalmunk legzsengébb műfajáról beszéljünk, s ha vitákon, összejöveteleken szóba került a drámaírás problémája, megjegyeztük: van egy drámaírónk, Egri Viktor és semmi több. A jelenlegi színházi idény e tekintetben jelentős változást hozott. Magyar színpadon bemutatták Egri Örök lángját, s mire ez az írás nyomtatott betűt lát, komáromi színházunk közönség elé vitte Dávid Teréz Dódi című színdarabját. A Hviezdoslav Színház vitte színre Dávid Teréz Lidércfény-ét s május utolsó előtti szombatján éltük meg az Örök láng szlovák bemutatóját. A csehszlovák rádió magyar adásában két további új magyar drámát ismerhetett meg a közönség: Simkó Margit A taknyos és Lovicsek Béla Lángoló nyár című színdarabját, s ugyancsak a rádió mutatta be magyarul Dávid Teréz Lidércfény-ét. A fentebbiek legalább mennyiségileg drámaírásunk fejlődését bizonyítják. Ami az írások minőségét illeti, bár e cikknek nem szándéka a részletes elemzés, annyit szabadjon megjegyeznem, hogy túlzónak és lényegében indokolatlannak tartom azoknak a kritikusoknak a véleményét, akik sommásan pálcát törnek e színdarabok felett és mindennemű értéket megtagadnak tőlük. örülünk, valahányszor — sajnos, oly ritkán — azt látjuk, hogy egy-egy csehszlovákiai magyar író munkáját a szlovák Emilia Lokvencová (Fatime) és Eva Landlová (Anikó) Ján Kramár (Mihály) és Ondrej Kosut (Tamás) emlékeznünk. Ctibor Stitnicky konzseniálisan, érzékeny költőiséggel, megkapó bravúrral tolmácsolja a mű mondanivalóját, s oroszlánrésze van abban, hogy az Örök láng utat talált a szlovák közönséghez. Az Üj Színpad előadását Ján Rákos és M. H. Lokvencová rendezte, komoly elmélyüléssel és nagy műgonddal. Talán csak az ellen emelhetnék kifogást, hogy a színpadkép a regekerethez túl sötét és komor, s az előadás tizenegy képre tagolása néha erőitetten tördeli részekre a cselekményt. Fölöslegesnek éreztem a befejező képben Zápolya hosszúra nyújtott, hangos és sokgesztusú őrülési jelenetét. Itt ® kevesebb több tett volna. A szereplők közül elsősorban hadd említsük meg Emília A*- Lokvencovát, akinek alakításában Fatime pontosan az volt, aminek az írő szándéka szerint lennie kell — szerető, odaadó, hű és éppen ezért, no meg a kor determinálta társadalmi helyzeténél fogva passzív, szenvedő asszony. Julius Vasek Omárja megkapó volt férfiasságában, nagyszerűen érzékeltette a munka emberformáló, jellemalkotó erejét. Méltó volt hozzájuk a többi fontosabb szerep megszemélyesítője — Ivan Krivosudsky mint Szelim, Omár szolgája, Rudolf Velicky Zápolya szerepében, Vlado Kostovié mint Balázs várnagy és a két szlovák legény — Ján Kramár és Ondrej Kosut. Zápolya Hedviget Irena Paáková alakította jól, s néha úgy éreztük, hogy ez a szerep — főleg a befejező képben — több szöveget igénye! Gyönge kezdés után felnőtt az előadás színvonalára Eva Landlová, Anikó szerepében. Az Örök láng szlovák bemutatója kulturális és irodalmi életünk komoly eseménye. Ügy érezzük, olyan tett, amely hivatott még szorosabbra fűzni népeink testvéri barátságát. TÖTH TIBOR közönség elé viszik, megismertetik a velünk egy országban, egy sorsot élő testvérnéppe! Különösképpen érvényes ez Egri Örök lángjára, ahol az író szlovákiai helyi. legendát, a trencséni várkút regéjét ragadja meg, hogy általa közölje mai közönségével mondanivalóját az emberségről, örök emberi érzésekről — szerelemről, a munka megbecsüléséről, hazaszeretetről. rAivat manapság fitymáln! múltba menekülésről beszélni, ha az író gondolatainak nem ad szín-mai keretet, ha művének cselekményét nem helyezi a közvetlenül jelenlevő mába. Sokan alighanem ezzel a szemrehányással illetik Egrit is, amiért színpadi költeményének keretéül — hangsúlyozom, nem lényegéül — a messzi múltban lejátszódó regét választotta. Ügy hiszem, egy mű maiságának ismérve elsősorban a mondandóban rejlik. Egri színpadi költeménye a legenda köntösében a mához szól — mai életünkben sokszor válságba rekedt nemes és tiszta, örök emberi érzéseket állít elénk, férfi és nő igaz szerelmét, hűségét, a munka megbecsülését, nemzeti gátakon túllépő emberszeretetet és hazaszeretetet. Drámai költemény az Örök láng műfaja, áthatja a tiszta, nemeszengésű poézis, de ugyanakkor drámai is, egyre fokozódó feszültséggel, amely nem lanyhul, s a záróképben éri el csúcspontját. Nem könnyű, szórakoztató színpadi mű — gondolatokban dús és gondolatokat ébresztő, s mindvégig a figyelem, az összpontosítás igényével lép fel a nézővel szemben. A közönség azonban nem forud el tőle — s ebben nem kis része van az Egri használta művészi kifejező eszközöknek, költői képekben gazdag nyelvének, verselésének. Szlovák bemutatóról írva elsősorban a fordításról kell meg-Julius Vasek (Omár) és Emilia Lokvencová (Fatime)