A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-15 / 24. szám

Favontatás &€/if pmrusztfestö útja Oravec Imre már nem fiatal ember. Enyickén született 1894-ben. Szülei egyszerű parasztemberek. Hét-nyolc éves lehetett, mikor meghalt az édesapja. Alig tizennégy esztendős, már ő a gazda. Szánt, vet, arat. Sanyarú sors. Iskolai tanulmányokra nem is gondolhatott. A nrófi kastély könyvtárából kerülnek hozzá a könyvek. Urasági inas a barátja. ö hozza-viszi* dugva az értékes zsákmányt. Dosztojevszkij, Puskin, Tolsztoj, Homérosz — világirodalom és a magyar irodalom nagy alkotásai fordulnak meg kezén, később képzőművészeti albumok, nagy festőik életrajzai. Úgyszólván lopja a kultúrát; ám tudja már, hogy élt valaha egy Michelangelo, Leonardo da Vinci, Rafael, Verescsagin, egy Rembrandt és egy van Gogh. ő kicsoda . .. ? Senki, Serdülő parasztlegény. Apja rajzolgató, faragó ember volt. Valamit eltanult tőle. Az istálló falait telerajzolja ember alakokkal, pihenő és igavonó barmokkal. Kitör a háború. Félévi frontszolgálat után megsebesül. Később mint fegyverszolgálatra alkalmatlan, a törzshöz kerül telefonikezelőnek. Rokkantsága idején, esti tanfolyamokon, elvégzi a felső gépipari iskolát. A- háború alatt édesanyja Nagyidára költözött, ahol néhány hóid földet örökölt. Hazajön és beáll újra parasztnak. Gazdálkodik, közben rajzolgat. Egy nap felkerekedik, elmegy Kassára, hogy megnézze a múzeumban rendezett képzőművészeti kiállítást. Dr. Poláknak, a múzeum igazgatójának feltűnt a csizmás legény. Megszólította, kifaggatta. Kiderült, hogy festeget, s meglepően tájékozott a képzőművészet történetében. Elkéri rajzait, és lehetővé teszi, hogy bejárjon Csordák festőművészhez tanulni. Két éven át többnyire oyalog jár be Kassára. Rendkívül tehetségesnek tartják, s ösztöndíjat kap, hogy tovább tanulhasson a Krónfélé képzőművészet; szabadiskolán. Egyike a legjobb rajzolóknak, de csakhamar túlteszi magát az akadémikus szabályokon. Már abban az időben r észt vett egy kiállításon, amelyen minden számottevő csehszlovákiai művész szerepelt. Két képét dr. Polák vette mieg a múzeum számára. Egyszerű formalátása, primitívnek ható rajzai s pasztellszíneinek finom árnyalatai tetszést aratnak. A Krón-féle iskola négy esztendeje után újra Nagyidáin telepedik le. Szántvet, barmot nevel és festeget. Kifogyhatatlan témája a természet, a táj és a nép. Többnyire pjnsztejllíel dolgozik, de próbálkozik akvarellel és olajjal is. Keresetlen őszinteséggel, megkapó egyszerűséggel formálja képekké élményeit. A kassai képkiállításokon 1924 óta csaknem minden esztendőben részt vesz. Az egyre gvakoribb képeladások némi pénzhez juttatják, olyannyira, hogy anyja gazdaságát egy hold földdel gyarapítja. Budapesten 1934-ben az Emst Múzeumban állít ki ötven képet Hollóssy-Mationy Eszterrel és Kofán Károllyal együtt. Az akkori művészi és írői világ színe-java megható szeretettel fogadja és támogatja, közte Móricz Zsigmond, kodolányi János, Tamási Aron, Féja Géza, Szabó Pál és József Attila, az esztéták közül Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Kállay Ernő, Lyka Károly és Bálint Jenő, aki kiállítását rendezte. Bratislavábain 1937-ben tairt gvűjteményes kiállítást, komoly erkölcsi éiR anyagi sikerrel a Kunstverein képzőművészeti egyesületben. Ugyanabban az évben Hollandiában vesz részt egy kiállításon, majd 1938-ban a szlovákiai művészek kiállításán. A felszabadulás után a Művészeti és Tudomány» Tanács igazolta. A Szlovák Művészek Blokja rendes tagjaként jegyezte be. Később a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége érthetetlen okokból elutasította. Erkölcsi és anyagi sikerei ellenére a paraszti sorból nem menekült, soha meg sem kísérelte, hiszen ezzel megfosztotta volna maaát éltető talajától. Am az elutasítás mégis súlyos csapásként nehezedett rá. A nyilvánosságtól megfosztva, félreismerve mint fakitermelő munkás, később mint raktárnok él és festeget. A betegség ettől a lehetőségtől is megrabolta, munkaképtelenné vált, s rokkantsági segélyre szorult. Most, idős korában - keserű tapasztalatok után iis — derűsen szemléli a világot. Lakószobáját a szegényes parasztházban, legkedvesebb képei díszítik. Az egyszerű rajzok, a pasztellszínek finom árnyalatai csodálatos hűséggel adják vissza az ismerős tájak hangulatát. Figurái: emberek és barmok, rég eldalolt balladákra emlékeztetnek. Bár a maga idejében is mindenki helyesen értékelte volt ezt az igénytelenségében is megkapó művészetet, s bár mi magunk fe'1 tudnánk becsülni azt az értéket, amit ez a végtelenül szerény művész adott és adhat még a társadalomnak. Nem követelünk lehetetlent. Egy csaknem befejezett élet munkájáról van szó. Ez a látásmód, ezek a formák és témák egykor tiltakozást jelentettek a fennálló társadalmi rend ellen. Bár igaz, hogy gálád szándékok a művészt önmaga ellen akarták fordítani. Hogyanis történhetett volna másképpen olyan időkben, mikor a népből feltörő tehetség arisztokraták, üzletemberek és úgynevezett népbarát értelmiségiek ízlésétől függött, s ha már ezt. az ízlést magára kényszeríteni nem hagyta, hamis értelmezéssel próbálták leplezni mondanivalóját. Alig néhány napja a .Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége Oravec Imrét rendes tagjául nyilvánította. Csak örülni lehet a megérdemelt megbecsülésnek, mely teljessé válna, 'ha rövidesen kiállítását is láthatná a képkedvelő közönség. Bábi Tibor Vályogvetök Nagyidai nyár