A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-15 / 24. szám

Az értekezletet író fiatal tudós családi gondjai A bánatos szemű nevettető Arkagyij Raj kin a| neve a bánatos szemű nevettetőnek. Most, hogy kis társulatával, a leningrádi Állami Miniatűr Színház művészeivel nálunk járt és láthattuk, elmondhatjuk róla, hogy Hasonlíthatatlanul különb művész, mint a derűfakasztás legnagyobb amerikai zsonglőréi, a komolyság álarcával, a fapofával járő Buster Keaton, a kövérsége ellenére is roppant mozgékony Fatty, Zöro ős Huru, a dán komikuspár, a magyar Szőke Szakáll voltak vagy Fernande! a nevettetés mai francia nagymestere. Egyedül Chaplin az, aki zsenialitásban, teremtő képzeletben túlnő rajta és Rajkin alkalmasint tanítványának is érzi magát, hogy a műsor befejező képében egy szemvillanás alatt a mester képét Ölti magára és az ő modorában, játékstílusában szerez a nézőknek felejthetetlen pillanatokat. A bemutatkozás percében, ahogy szmokingban, puha fehér ingben, .lakkcipőben és fekete csdkornyakkendőben a függöny elé •lép, a nézőnek mindenekelőtt meleg mosolya tűnik fe! Am alig hangzik el ajkáról az első szó, mélytüzű, sötét szeme vonja magára a figyelmet. Egy-egy mondat vagy kifejező mozdulat után, a beálló villanásniyi szünetben, szembogara megtelik'a szomorúság fényéve! Bizonyára van ebben tudatosság, az ellentét kedvéért válik a tekintet borongóvá, bánatossá, szomorkássá, mégsem 'érezzük csináltnak, megjátszottnak, mint Buster Keaton mosolyt nem ismerő tompult képén a nézésnek hasonló szomorúságát. Rajkin szeme kutat és kérdez: tetszik-e a tréfa, igazat mondott-e az imént lepergett jelenet, fején találta-e a szöget a bemondás? A szájon hamiskás, évődő a mosoly, mintha állandóan kérdezné: ugye sok furcsa, nevetésre ingerlő fonákság van a világon?" De a szem borongós tekintete hozzáteszi: ezek a furcsaságok nem is olyan komikusak, a derű mellett szomorkodhatunk is raj tűk. Vég ered menyben, a nevetségest nieim sok választja . el a tragikustól. Mi Rajkin sikeréinek a titka ? Egyszerűen az a felismerése — és ebben rokona Chapliniriak —, hogy al '.karikírozó művésznek elsősorban ismernie kell az emberi jellemet. Egy alig tíz percig tartó tréfás .jelenetben pillonatak alatt hatféle alakot ölt; egy Inturiszt hotelben megjátssza önmagát, majd színházdirektor, szobaasszony, portás maszkjában komédiázik, végül amerikai, japán és hindu újságíró képében ad ízelítőt az átváltozás művészetéből. Nincs itt szó csupán tüneményes gyorsaságról, bővészeket megszégyenítő boszorkányos technikáról, hanem pompás színészi teljesítményről, az emberi jellem ismeretéből fakadó emberábrázolásról is. Egy másik jelenetben mindössze egy percre van szüksége ahhoz, hogy minden maszk és külső eszköz nélkül megjátssza az ember életútját a bölcsőtől a sírig, a tipegő kisdedtől a hajlotthátú, csosszanó léptű, megroggyant térdű aggastyánig. A járás különben is hálás témája művészetének: megmutatja foglalkozások szerint, ki miként indul munkájába, hogyan tér Haza, milyen a rendes ember lépté, milyen a talpnyalóé. Végül szinte kísérteties, ahogy ebben a kis jelenetben a mikrofon elé emelt kis hártyalap mozgatásával egy egész SS-század félelmetes menetelésének hangját idézi fe! Jóval több ez egyszerű bravúrnál — művészet ez a javából, Chaplinra és Groghra emlékeztető vérbeli komédiázás. Szatirikus színházról lévén szó, a nézőt az érdekli a legjobban, "hogyan és miit ostorjóz. Rajkin és társulata. Már az első jelenetek után kiderül, hogy más ez, mint a múltbeli magyar kabaré vagy mai vidám színpad és más, mint a vaskosabb eszközökkel dolgozó, sokszor melléfogó lengyel szatirikus színház. Más egyszerűen azért, mert a szovjet élet előbbre tart, nincs benne annyi fonák-Arkagyij Rajkin mint Chaplin Mit látnak a divatbabák a leningrádi fehér éjszakában ság, kirívó ellentét, ostorozni való hiba. Szelídebb ezért az ostorsuhogtatás és gyógyító hatása is korábban megmutatkozhat. De akad közbe-közbe keményebb csapás is, ha történetesen a fejetlen bürokrácián, a huligánságon és annak pártolóin kell nagyot ütni. És ami talán a legjobban meglepő: a miniatűr színház sokat foglalkozik a házassággal, mintha itt akadna a legtöbb hiba, a legtöbb javítani való. Rajkin húsz esztendeje játszik szatirikus színházat. Társulatával csak néhány hónapot tölt Leningrádban, az év legnagyobb részében a Szovjetuniót járja. Játszik Moszkvában és Tbilisziben, Tallinban és Szevasztopolfoan, minden nagyobb városban de ugyanúgy al Távol-Keleten, a Csendes-óceán térségének halásztelepein, mint az altáji szűzföldek úttörői előtt. Játszott a Nagy Honvédő Háború alatt a körülzárt Leningrádban és Krimben, a legkeményebb harcok idején. Akkor mulattatott, lelkesített, ma a karrierizmust, az öntetszelgést, a hiúságot, a bürokratizmust és a nagyképűséget gúnyolja ki. S ahol csak alkalom nyílik, művészete igényes és találó eszközeivel mutat rá a háború embertelenségére, és ostoroz, leleplez mindenkit, aki hadilábon áll a béke táborával. Színháza minden nagyképűség nélkül a „miniatűr" nevet viseli, de valójában nagy, kivételesen nagy, ha művészetét és eredményeit mérjük. E. V.