A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-08 / 23. szám

Ibrahim Abdalhalim : Egy kis hely a nap alatt Az autóbusz döcögve elindult, hogy hazavigye nagyobbára falusi utasalt a Kairó és Bahna közt szerényen meglapuló falucskák valamelyikébe. Vegyes társaság volt. Nők, férfiak gyermekek. Az autóbusz aljára rakott csomagok között nyüzsögtek a legyek. Röpködtek és kellemetlenül csíptek. Nekiütődtek az ablaküvegnek, majd az utasok arcának estek, gyulladásos szemhéjaikra telepedtek. Azután a piszkos ruhákat, a kenyérszeletek és az ételmaradékot lepték el. A levegőben izzadtság: ócska dohámy-és trégyaszagi terjengett, elvegyült a felvert porral. Az út egyik oldalán a Nílus egy ága nyújtózott, a másikon legelők zöldje keveredett a földek feketei foltjaival: Az autóbusz billegett, zötyögtette élő terhét az útnak csúfolt valamin, mint egy viharos1

tengeren bukdácsoló vitorlás. Hol jobbra, Ihol balra dőlt és közben az utasok görcsösen kapaszkodtak arnúbe lehetett, hogy megtartsák egyensúlyukat. Az autóbusz — mintha az égig meg sem akarna állni — felugrott, azután visszaesett a földre. Az emberek mérgelődtek, kapaszkodtak, szidták a vezetőt megi az utat. Tikkasztó májusi forróság, füst, por, dohány, napsugár, la nehezen lélegző testekről patakzó verejték. A kocsi sarkában öreq paraszt horkolt, mellette egy harminc év körüli asszony síró csecsemőjét akarta lecsillapítani. Az emberek nézték a telt, mozgó mellét és a vele játszó gyereket. (Egy öreg ember ebben a forróságban még vastag kabátját is begombolta és állandóan köhögött. Időnként lehajtotta feiét és a padlóra köpött Homlokáról letörölt© a verejtéket mocskos kezével. Elől egy fiatal fiú és egy leány ült egymás meUett. Mióta alz autóbusz elindult, a leány állandóan kinézett az ablakon, mintha ki akarna szökni a mezőre, a tűző napsütésben. Vékony kék ruha volt rajta és alatta szépen kirajzolódott hibátlan testének minden vonala. Nem 'tartozott a duzzadtajkú, zöldes arcbőrű leányok .'közé. Olyan volt, mint az érett piros alma. Amilyet tízesével láthatsz kosárban, ládában és mégis mindjárt megszereted, kedved lenne megkóstolni. A fiú gondolataiba merült. Nem volt nehéz észrevenni, hogy valami bántja. Nem zökkentette ki gondolataiból sem a zaj, sem az autóbusz billegése. Egy pillantásra sem méltatta a tájat, a körülötte ülőket, észre sem vette a síró csecsemőt, és csinos szomszédját se vette figyelembe. Mindössze csak akkor látta, amikor Kairóban felszállt és helyet keresett. Odajött hozrá és megkérdezte, leülhet-e mellé. Akkor odébb ült és átadta az ablak melletti helyet. Megnézte, azután gondolataiba merült. Nagy probléma előtt állt: Mit mondjon a szüleinek és a testvéreinek? Mindnyájan várják és nem az érdekli őket, hogyan töltötte idejét Kairóban, hogyan néznek kl a főváros utcái, a villamosok és az épületek. Testvérei sem fognak nagyon őrülni a zacskó cukorkának Osak azt kérdezik majd tőle: — Találtál munkát? Családía hosszú évekig áldozott rá, nélkülözött, hogy befejezhesse a középiskolát. Azután megtudta a vizsga eredményét, megkanta a bizonyítványt és nekiállt munkát keresni. Arról nem is álmodhatott, hogy az egyetemre megy. Hiszen nincs pénzük a továbbtanulásra meg a tankönyvekre, amikor az egész család robotol. Az apja földműves, három feddán földje van. Kora reggel elmegy hazulról és csak napnyugta után tér vissza. Anyja és idősebb nővére nyakig vannak mindi" a munkában. Fiútestvérei a gyaootszedésnél, a gabonaőrlésnél vagy az öntözésnél1

segédkeznek apjuknak. Ismerte ő is ezt a munkát, hiszen a szünidőben eleget törte tenyerét a kapanyél. A föld élteti a parasztot, asszonyt és férfit egyaránt. Alkit a föld elutasít, nem tehet mást, mkvt szedi sátorfáját és bemegy a városba munkát, megélhetést keresni. Ismerte az évezredes, kegyetlen törvényt: Aki nem dogozik, kínlódik, izzad a földön, az nem ehet és éhenhal! Tudta ő már a vizsgaeredmény kihirdetése óta, hogy szükség lesz munkájára, segítségére. Kérvények egész tömkelegét zúdította a minisztériumokra, a kormányhivatalokra és üzemekre. Feláldozta filléreit, minden nap megvásárolta a reggeli lapokat, de nem a politikai események, a kormánynyilatkozatok és a koreail háború hírei érdekelték, hanem az apróhirdetéseket böngészte át mindig figyelmesen. Üj kérvényeket Irt, és a család újra reménykedett. Egyik hónap a másikat kergette. Megtanulta, mi az munkanélkülinek lenni. Tudta, hogy családjának csak terhére van. Apja szeméből, anyja könnyeiből nem volt néhéz kiolvasni a szánalmat és á sajnálatot. Érezte, hogy az újságok becsapták. Nincsenek: sehol üresedések, a hirdetések hazudnak, hazug reményekbe lovalják a munkanélkülieket. Ha nem Így van, miért nem 1ött felelet egyik kérvényére sem? Végül azután ráunt a kérvényfrósra is nemi vásárolt több újságot sem. Sokáig törte a fejét, majd elhatározta, hogy személyesen meg,y el Kairóba Egész éjjel erről beszélt apjával. Szóba kérült mindenki, akit csak ismerteik: a blrő, a bej, akinek hatalmas birtoka van a falu mellett. Azután a képviselő, aki a választások előtt megivott ,náluk egy pohár feketét. Reggel apja nekiadta összes pénzét és ment imádkozni. A fiú meg: fogta bőröndjét és az első autóbusszal Kairóba utazott. Blzott, remélt, hogy á hatalmas városban majd talál helyet. Zsebében vol ti a földbirtokos és a képviselő címe Is. Elővette a papírt, megnézte a házszámot, végül megállt egy hatalmas épület előtt. Megnyomta a csengőt; A szive vadul dobogott: — 'Nemsokára az autójába ültet és elvisz valamelyik miniszter barátjához. Hiszen amikor nálunk volt és kávét ivott, azt mondta: „Csak gyere be (hozzám, és egy nap alatt lesz jó állásod!" Kinyílt az ajtó, de a szolga előbb meggyőződött, hogy válóban a képviselő úr választó kerületébe tartozik, csak azután engedte be. Drága szőnyegekkel, függönyökkel díszített szobába vezette. Itt egy végtelennek tetsző órát átkínlódott, azután mosolygós arccal belepett a képviselő. Kezet nyújtott neki és beszélgetni kezdtek. Kikérdezte ót mindenről, csak az ígéretét nem említette. Végül is a fiú összeszedte minden maradék bátorságát és elmakogta, miért is jött hozzá'. A képviselő elgondolkodott, azután barátSáqosan; megveregette a vállát: — írj új kérvényt és add oda a szolqámnak. Nyugodtan menj csak vissza a faluba, és várj türelemesen! Amikor csalódottan kilépett a kapun, így beszélt magában: „Becsapott, megfeledkezett az ígéretéről!— Minek írjak új kérvényt, mikor már annyit írtam?" Üjra kihúzta zsebéből a cédulát és megnézte a bej elmét. Pár perc múlva ott állt a hatalmas palota előtt. Körülötte gyönyörű park, díszes vaskapu. Mégegyszer megnézte a cédulát: Nem, nem tévedett! A bej plalotája előtt állt. •Nézett b- a parkba, de sehol egy ember. A palota ablakai és ajtajai csukva. Nem tudta, mit csináljon. Végre meglátott egy négert. Megszólította így tudta mg» hogy a bej cslaládjával együtt Európába' utazott, és csak három hónap múlva tér vissza. Még egy hétig rótta Kairó utcáit. Egyik minisztériumból a másikba egyik üzemből a másikba; de mindenhol ugyanazt a választ kapta: — Nincs megüresedett állás, és a közeljövőben előreláthatólag nem is lesz ... Most imálr utolsó reménye is szertefoszlott. Pénze elfogyott, jött a koplalás. Belátta, nincs más hátra, mint csomagolni és hazautazni... Mit mond apjának? Mit fog csinálni? Kapát vegyen kezébe és menijen ki a földre dolgozni? De mi haszna lesz ebből a családnak éjs neki? Minek tanult? — Ezek a kérdések foglalkoztatták. Ezért nem vette észre a port, a bűzt és a társnőjét. Áz autóbusz nagyot zökkent. Az uta-