A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-08 / 23. szám

•QlményeL A CSEMADOK rozsnyói Lázából Volt idő, amikor úgy véltem, hogy az irodalom valami luxusféleség. Akad ember, aki szabad idejében megír néhány verset vagy prózát, s aztán akad ember, aki szabad idejében, unalmában végigfutja a sorokat, legyint vagy vállat von. Ennyi volna az egész. Igy gondoltam, s már magam is csaknem elfelejtettem, hogy olykor egy olvasmány számomra valamikor mindent elhatározó élményt jelentett. Két-három éve múlt, hogy kigyógyultam ebből a bénító kiábrándultságból. Rozsnyón történt egy irodalmi est alkalmával. Ott voltunk jónéhányan, aki nálunk költővagy írószámba megy. Fölolvastunk egy-egy verset, elbeszélést, s magunkról vallottunk, számomra mindmáig érthetetlenül sok ember előtt. Azért csak maradt bennem valami kétely. Száz év alatt egyszer ilyen is megesik, gondoltam, mert mégse lehet az rendjén, hogy ennyi ember irodalomrajongó legyen. Most itt üldögélek a Csemadok rozsnyói titkárságán. Egészen prózai nap. A fény megszürkül, mire bejut ide az irodahelyiségbe. Velem szemben itt ül Drenkó István, kissé porosan, munkaruhában. Régi ismerősök vagyunk, s tudom róla, hogy ő az irodalmi szakkör vezetője. Egyszerű ember; foglalkozása: húslátó. Alig pár perce szabadult el a vágóhídről, ahol a trichinoskóp fölé hajolva kutatott az egészségre ártalmas férgek után. Meglepő tájékozottsággal beszél az irodalomrói, talán nem a kiművelt fő biztonságával, de a lelkes olvasó rajongásával. Ez a fiatalember mészárosnak tanult, a vágóhídon dolgozik, s szabad idejében az irodalmi szakkör vezetője, mely a múlt év márciusától hat nagysikerű estet rendezett Arany János, József Attila, Juhász Gyula, Hviezdoslav, Ady Endre költészetéről és Fábry Zoltán munkásságáról. A hattagú szakkör szervező munkát végez. Gondoskodik előadókról, megfelelő kéretműsorró! és propagációról. Egy-egy irodalmi estnek 250—300 látogatója volt. Ez a rendszeres tevékenység beleilleszkedik a Csemadok népnevelő munkájába. Ahol a helyi csoportnak 600 tagja van, ez nem is tűnik oly nehéz feladatnak. Talán a szervezettségben rejlik ez a tömegeket megmozgató erő...? Főként abban, de van más mindent megokoló magyarázata is: az emberek — olyanok, mint maga Drenkó István, ki bányász, ki diák vagy hivatalnok, vagy húslátó. Az utcán vagyunk. Dél már jóval elmúlt, és Drenkó István búcsúzik. Piros-barna képe vidám mosolyra derül, aztán felül motorkerékpárjára és eltűnik az utca kanyarulatában. Most vidám és jókedvű vagyok magam is. Eltölt valami nagy-nagy bizalom. Itt már nem irodalomrajongásről, nem néhányak kedvteléséről van szó. A tömegek ébredtek öntudatra, hogy birtokukba vegyék, amit évszázadok érleltek számukra: a kultúrát. Előkészületek Gombaszögre és Zselízre Lassan hagyományossá válik a járási Csemadok-napok rendezése. A látványos dal- és táncünnepélyek túlnőnek a Csemadok vállalkozásainak keretein. Lényegében a szocialista aratás ünnepélyes megnyitásáról van szó. A rozsnyói járásban, mint tavaly is. Gombaszögön mutatkoznak be újra a dal- és táncegyüttesek s az énekkarok. Az elmúlt évben 5000 ember gyűlt össze itt, hogy végignézze gazdag műsorukat. Május 15-én összeült a Csemadok-napot előkészítő bizottság, most már másodszor, hogy megtárgyalja a tennivalókat. A Nemzeti Front szervei magukévá tették ezt az ügyet, és se-Próbál a rozsnyói énekkar gítenek, ahol csak tehetik. Nem kis dologról van szó. Maga a technikai előkészítés is sok gondot okoz, hát még a műsor . . . Az előkészítő bizottság ülése még be sem fejeződött, máris megkezdte próbáját a Csemadok helyi csoportjának táncegyüttese és az énekkar. Vidám fiúk, lányok, munkások és diákok próbálgatják egy hosszúranyúlt lakodalmas tánc figuráit. Ki népviseletben, ki csak úgy hétköznapi ruhájában jött el ide. A hangulaton megérzik, hogy ma többről van sző, mint egyszerű próbáról. Itt van Ág Tibor, az Ifjú Szmek félhivatásos népi együttes igazgatója, dr. Szabó Rezsó, a Csemadok központi titkára és Béres elvtárs kerületi titkár. Az együttes és az énekkar a gombaszögi szereplésnél többre vágyik. Június végén a zselízi dal- és táncünnepélyre szeretne eljutni, s eljut-e, az éppen most dói el. A fiatalok felvonulnak, U-alakba fejlődnek, s elkezdődik a tulajdonképpeni tánc. Hagyományos mondanivaló és hagyományos mondókák ritmusba rántva. Pattogó csárdás, szakácsnők tánca, újra cdárdás. Aztán vélemények hangzanak el. Ez a tánc Így nem jó. Hosszadalmas, nehézkes. A dalok közé becsúszott egy-egy műdal is. A figurákon csiszolni kell. Ám Zselízig még negyvenöt nap van hátra. Jókedvvel csináljátok, s ha így csináljátok, hiszem, hogy Zselízre eljuttok — mondja dr. Szabó Rezső. A fiatalok kissé csalódottak, de a biztatás új kedvet önt beléjük. Szétszóródnak a teremben, hogy újra próbáljanak néhány táncfigurát. A táncot a fiatal Dobránszky Ildikó tanította be, pedagógiai és koreográfiai tapasztalat nélkül. Tömöríteni, sűríteni kell a táncjeleneteket, a mondanivalót tisztázni, egyértelművé tenni, a térközi jeleneteket hatásosabban kiépíteni, s az időtartamot 12—13 percre szorítani. A giccses müdalokat kiejteni, belevinni a hagyományos bányászlakodalmasok egy-egy jelenetét. Ez az általános vélemény, s ez már nem is vélemény, hanem újraalkotás. A fiatalok tovább próbálgatnak. A szomszédos teremből idehallik az éne ók halk zümmögése. Belépünk. Az énekkar fegyelmezett, hatalmas test. Próbáját kottaismerettei és hangképzéssel kezdte. Aztán felcsendülnek a dalok: Vidám traktorosok, Három kismadár, Fel ti dolgozók. Tavaszi szél vizet áraszt. Gazdag és változatos műsor. Népdalok, mozgalmi dalok, mai életünket tükröző vidám dalok. Alig két hónap munkájának eredménye. Az énekkar összeforrt vezetőjével. Mikus Imre elvtárssal. Az ő segítségével átküzdötte magát a létszámát is leapasztó válságon, s már-már elérte a jubileumi év színvonalát. Az énekkar nagy reményekkel biztat, s aligha lesz valami akadálya annak, hogy a zsellzi dal- és táncünnepélyen fellépjen. Ilyen értelemben nyilatkozik Ág Tibor. Itt-ott vidám megjegyzések esnek. Néhányan már a technikai problémák megoldására gondolnak. Igy folynak az előkészületek Zselízre is, Gombaszögre is. Hosszú, éjszakába nyúló próbák és fegyelmezett munka folyik a termekben, nemcsak Rozsnyón, de a járás többi falvaiban is. A Csemadok-napra ebben az esztendőben 14 helyi csoport készül, tavaly csak 9 volt. A szlovák falvakból 3 táncegyüttes jön az ünnepségre, s ez a falu és város dolgozóit, a magyar és szlovák dolgozókat még áldozatosabb munkára serkenti. Jön a nyár Másnap a próbák után szokatlanul csendes a Csemadok háza. Biliárdasztalok és székek szomorkodnak a kultúrteremben. Jön a nyár, s ezek a termek egyre csendesebbek lesznek. A táncegyüttes és az énekkar próbái után a nyári időszak nyugalma telepedik meg itt. Csak az udvar lesz egyre hangosabb. A kugliversenyzők törnek be ide — csattogó golyókkal, bábukkal, söröskancsókkal. Hiába, a nyár a kuglizöké. A bányászok között évszázados hagyománya van ennek a játéknak. Most már a rozsnyói nők is felkapták. Értékes nyereménytárgyakért folyik majd a verseny. Érdekesnek, zajosnak ígérkezik, mert mindig nagy nézőserege van az ilyen látványosságnak. Bogdán Zoli bácsi, a helyi csoport titkára nagy buzgalommal készíti elő a kuglipályát — társadalmi munkában. Söprögeti, locsolgatja. Kissé csodálkozom, hogy hí'f mi köze is ennek a Csemadokhoz. Amennyire emlékezem, a kuglizok szenvedélyes fooadScokat szoktak kötni, mégpedig jó borocskára. Aki veszít, az fizet. Bogdán kultúrtárs megnyugtat. Szó sincs róla. A kuglizok a Csemadok rendes szakkörét alkotják. Versenyneznek, nem isznak. Meg hát hogy is ihatnának, hiszen nők is vánnak közöttük. Erről csaknem megfeledkeztem. Mi tagadás, magam is megszoktam a' bábudöntögetést a katonaságnál. Ha nyár lesz, leruccanok én is, s beállok kugliversenyzőnek. Egy jő borotvakészülékre fáj a fogam. Ám én rosszmájú vagyok s azt kívánom, hogy a borotvát ne nyerje meg se férfi, se asszony, se menyasszony, még én sem, csakis lány, hogy hasznát ne vehesse. Bábi Tibor 15