A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-01 / 22. szám

dajieviL je am eteK a cßi> Huszonöt évvel ezelőtt kezdődött Egy negyed évszázaddal ezelőtt, pontosan 1933 májusában kezdődött. Természetesen spontán módon, tehát bevált náci módszer szerint .,a nép hő óhajából és szabad akaratéból", csodálatos módon az egész Birodalom területén egyszerre, egy gombnyomásra, este nyolc órakor, hogy a beálló sötétben a magasra lobbanó máglyák fényei még színpadiasabbá tegyék a hatást. Men kell hagyni, a náci vezérek kitűnően értettek a cirkuszhoz, az éjszakai tüzek megrendezéséhez különben is megszerezték már a gyakor'rxot. Ezúttal azonban nem nyúltok illegális eszközökhöz, nem lopakodtak titkos alagutakon, nem használtak fel a tüzek gyújtogatására lolmi agyalágyulttá tett van der Lubbeket, hanem mini a hatalom egyedüli birtokosat már levett álarccal. teliesen nyíltan dolgoztak: az egész főiskolás fia'alságot mozgósították a nagy szín intőkhöz. lsmeriük a kiadott parancs szövegét. Kurta volt é~ ellenkezést nem türőn határozol'. Ilyennek is kellett lennie, hiszen szerintük az egész nemzet akaratát tükrözte: a fajtiszta germán szellemet nem szennyezheti tovább semmiféle a faj és a vér mítoszának ellentmondó szellemi termék. Máglyára tehát minden könyvvel, amely a marxizmus eszméit hirdeti, de ugyanígy sem nyilvános könyvtárákban, sem magánemberek dolgozószobáiban nem maradhat egyetlen könyv, melynek irOja fajilag nem tiszta, vagy mást mer vallani, mint a horogkereszt felesküdött hívei. Kiment a parancs, hogy minden főiskolásnak szent kötelessége bekapcsolódni a tisztogatás nemes munkájába, és ha végzett társaival, az egyetemi könyvtárakkal, nézze át ugyanilyen gonddal a maga könyvespolcát és ismerőseinek olgozószobáját. A Harmadik Birodalomban nem maradhat könyv, amely nem szolgálja az ezerévesnek megjósolt Birodalomnak magasztos eszményét, a könyvtárakban nincs többé helye Marx és Engels, Lenin, Liebknecht é, Kautsky könyveinek, Heinrich Heine verseinek, Thomas Mann, Feuchtwanger, Remarque, Stefan Zweig és Arnold Zweig, Anna Seghers regényeinek; Brecht, Wolf és Toller drámáinak. Es tízezerével égtek a könyvek az egyetemi városok főterein. A környező vidck is szállította lelkesen a parancs szerint a könyvek légióit, és hogy a cirkusz még fényesebb legyen, hogy még jobban kielégítse a szájtáti bámulókat, spontán módon fáklyásmenettel is ünnepelték a barbárság föltámadását. Igen, így kezdődött pontosan huszonöt évvel ezelőtt, ezzel a brutális, barbár mozdulattal, amely az emberi elme legnemesebb termékét, a könyvet a tűzbe vetette, és folytatódott a fél világ felgyújt ásáva' és befejeződött a karok hasonló mozdulatával, amely ezrével, tízezrével hányt elevenen emberi testeket a mág'ga tüzébe Ártatlan gyermekek testét, akiket a gyors munka, a gyors likvidálás érdekében a hóhéri parancs feleslegesnek tartott előzetesen gázzal megfojtani. Teggük hozzá mindehhez: Adenanerék világában akad még bíróság, amely az ilyen hóhéri varancsadás és hóhcri munka részvevpit felmenti vagy csak viszolyogva ítéli el. Ostobák vagy farizeusok? Dr. Niemöllernek, a Német Szövetségi Köztársaságban élő evangélikus lelkipásztornak neve jól ismert előttünk. Tudjuk róla. hogy az első világháború után tengerésztiszti egvenruháját felcserélte a pap" talárral, és azóta — megjárva a fasiszta gyüjtőtáborok. poklát — nemcsak szűkebb hazájában, hanem túl annak határain, a népi iemokráciák országaiban, de a kapitalista világban is nyilvános tereken, egyetemi aulákban, templomokban a háború ellen emeli fel szavát. Tudjuk azt is, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban nem ő az egyedüli evangélikus lelkész, aki nem ért egyet a bonni kormány atompolitikájával, a felfegyverkezéssel, amely szülője lehet egy harmadik világégésnek. Annál csodálatosabb, hogy ugyanennek az egyháznak hivatalosnak minősíthető állami intézménye, az Evangélikus Akadémia nem a béke szellemében végzi munkáiét.. Olvassuk, hogy a napokban ez az akadémia Bochumban értekezletet tartott, amelyen a minisztériumok parlamentek, szakintézetek és városi bizottságok 150 képviselője vett részt. Az összejövetel célja az volt. hogy a szövetségi köztársaság területére évente lehulló kétmillió tonna súlyú por töm ec nek kérdését megvitassák. Az olyan sűrűn lakott országban, mint az NSZK. a levegő tisztán tartása elég komoly ügy, de hogv haniainkban, amikor a lebegőnek atomfertőzése áll az egész haladó világ érdeklődésének homlokterében, kőszénfüstből, pernyéről. koromról és porról vitázzanak és fecsegjenek egyházi akadémián — ez enyhén szólva gúnynak látszik. Talán nem véletlen az sem, hogy amikor Albert Schweitzer, Niemöller és társaik igen súlyos szavakkal ítélik el az atomháborút és annak híveit, nemcsak ez 1-5 az akadémia, de az egyházi zsinat is mélységesei hallgat a veszélyről, amely a népeket, tehát az ő híveiket is fenyegeti. Nyilvánvaló, hogy mindkét intézmény, melyet a bonni kormány tart pórázon, messze áll attól, hogy küldetéséhez méltón a nép vallásos érzületét elmélyítse és békevágyát szolgálja. Jól tudják, hogy mit csinálnak. Nem ostobák, de farizeusok! Carl von Ossietzky emlékezete Vigasztaló és bíztató jelenség, hogy a náci barbarizmus legsötétebb napjaiban akadtak magában a Harmadik Birodalomban is emberek, akik minden nap a halál kockáztatát vállalva felemelt fővel ki merték mondani a nemet! Thälmann és társai után a Die Weltbühne szerkesztőjének, Carl von Ossietzkynek a neve jut az eszünkbe, amikor ezekre a belső ellenállókra gondolunk. A lengyel nemes-' családból származó és 1889 októberében Hamburgban született Ossietzkv nem volt kommunista, de egész életével, minden tettével a haladás ügyét szolgálta. Amikor az első világháború idején be kellett vonulnia, barátai azt tanácsolták, tagadja meg a katonai szolgálatot. „Fegyházban nem tehetek semmit a háború ellen. De kint a fronton lehetőségem akad, hogy az embereket meggyőzzem arról, hogy a háború őrület" — felelte barátainak. Ez a pacifizmusa vezette, nyomban a háború után, a német békemozgalom táborába. Pacifizmusa nem tisztára idealista, hanem erősen támadó jellegű. Cikkeinek vitázó erejét a pompás nyelvi készség erősen emeli; a húszas években egyike a legragyogóbb tollú német közíróknak. A militarista Németországban az antimilitarista Ossietzky gúnyosan ostorozza a polgári hiedelmet, hogy egy támadó háborúban hősi halált haini dicsőséget jelent, .'.mikor antimilitarista magatartása miatt 1932-ben bíróság elé kerül, védöbeszédében ezeket mondja: „ .. . mi az élethez való jogot védjük. Mit használ a világháború halottainak a becsület, amelyet itt állítólag meg kell védeni9

Mit használ az elesetteknek az ismeretlen katona emlékműve? Először élnie kell az embernek, akkor megvédhető a becsülete! Nekünk, a béke híveinek az a kötelességünk, hogy rámutassunk arra, a háború nem jelent semmiféle hősiességet, hanem csak borzalmat és kétségbeesést hoz az emberiségre." A weimari köztársaság osztálybíróságának gyűlöletes volt ez a pacifizmus. és hirdetőjét ezért börtönba zárta. Egy általános amnesztia kihozta Ossietzkyt a börtönből, és folytatódik bátor, szókimondó harca mindaddig, amíg Hitler barna vérebei nem látják e'érkezettnek az időt, hogy „védőőrizetbe" vegyék. Enn-k a védőőrizetnek következményekért húsz esztendővel ezelőtt, 1938. május 4-én meghal Carl v. Ossietzky. Lapja, a Die Weltbühne ma már a NDK-ban űjból megjelenik és folytatja a huszonöt évvel ezelőtt megszakadt munkát. Követői egykor' pacifizmusát harcosabb szellemmel telítik. Humanizmusuk céltudatosabb, azoknak : z oldalán állnak, akik a szocialista Németország megteremtéséért fáradnak. Ezzel egyébként annak a következetes emberiességnek tesznek eleget, amelyet Ossietzkv már meghirdetett és amelyért életét acta. E. V.