A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-01 / 22. szám

A délelőtti program fénypontja — a csúszdázás. Van-e boldogabb ettől a két lurkótól? Oli-oli Jankó — dalolják vígan az apróságok, mert nemcsak mrígyar, szlovák énekes gyerekjátékokat is tanulnak néni képzett iparrrjűvész, s ez meglátszik a gyerekek munkáján, az agyagból formált és színesre lakkozott figurákon. Nemsokára itt a tízórai ideje. A májusban, ránk köszöntött nyár arany fénynyalábjai bőségesen megfürösztik a szobákat. A kicsinyek és nagyobbak most elvegyülnek és örömteli kiáltásokkal állják körül egyik kedves játékukat, a csúszdát. Mindenki irigyli Erdélyi Lacit, aki Bertha Marikával elsőnek csúszhat le. jdéhát a tekintély az tekintély, márpedig senki nem tud olyan szépen énekelni, sem olyan szépen harmonikázni, mint Erdélyi Laci. Keddi nap van, megérkezik az orvosnő is. A gyerekek szépen sorba állnak és türelmesen várnak, amíg az orvos néni belenéz a torkukba és gumicsővel méghallgatja a lélegzésüket. — Ez az óvoda valóbaini !szép és egészséges — néz körül elégedetten dr. Dag'mar Michalková orvosnő. A gyerekek hancúrozásának a tízórai kiosztása vet véget. Jó málnaszörpös tea és egy halom keksz vár mindenkire az asztalon. Azután hajrá cipőt húzni, mert ki kell használni a délelőtti napsütést. Hármasával felsorakozva indulnak, elöl Margó néni, a sor végén Margit néni tereli őket az átellenben lévő Medikus parkba. Csak az egyik nebuló marad le, és a kapu alatt odasúgja nekem: — Néni, kösd be a cipőmet, mert itt hagynak. Hiába no, nem olyan egyszerű dolog az a cipőzsinór kötözés. Az üde, lombos parkban a fiúk más mulatságot keresnek, mint a lányok, Birkóznak, kergetőznek, hogy bele is izzadnak. A lányok többsége körbefogózva játszik, néhányan egy valahonnan előkerített labdának örülnek. Két-három kislány félrehúzódva a homokban kapirgál. Egyszerre csak egy kis piros gumilabda gurul a lábam elé. Gazdái más mulatságot találtak. Halványsárga káposztalepke szálldos virágról virágba, ez csábítja a kislányokat. Sikongva űzik a pillangót, míg az végképp el nem tűnik az elérhetetlen távolban. Margó néni talán huszadszor jár már körbe az eleven gyermekkoszorúval. De felhangzik a hívás. Indulunk ebédelni. A gyerekek felsorakoznak, megszámlálják őket és szépen hazaballagunk. Kócosak és izzadtak; először is hát mosakodni kell. Az ügyesebbje és éhesebbje gyorsan aiz asztalnál terem. — Étvágygerjesztő illatok terjengenek, és mondhatom, a húsleves és rakottburgonya fejessalátával kitűnően ízlilk. Nem mindegyik jő. evő, al porcióját azonban, ha lassabban is, mindenki megeszi. Ebéd után a nagy játékteremben szétrakott alacsony nyugágyakon alszanak, pihennek a gyerekek uzsonnáig. Az óvodára csend borul, csak a konyhából hallatszik halk edénycsörgés. Ilonka néni mosogat. Mici néni a gyerekek álmát őrzi, megnézi, nyugodt-e már a kis lurkó, akinek felhorzsolt térdét csak élénk tiltakozások közben sikerült bekötözni. Margit néni ilyenkor szokta az írásbeli munkákat elvégezni. Most az én „tiszteletemre" pihen. Elbeszélgetünk. Gondolatai a múltba kalandoznak, a szeme meg-megnedvesedik egy-egy fájó emléknél. De iki ismeri ki magát a könnyek közt? Akkor lis megfényesítik a pillantását, amikor arról beszél, hogyan valósította meg szíve vágyát — a szép, egészséges, korszerű óvodát az Űj Szó szerkesztőségének és néhány együttérző szülőnek áldozatkészsége. A pihenő órák is eltelnek, a gyerekek mozgolódnak. Most már csak uzsonnáznak és várják a papát, mamát, idősebb testvért, aki hazakíséri őket. — Gyerünk haza mi is, Katica —szólok én is a csemetémhez. Azaz csak szólnék, mert Kati nincs sehol, elbújt, nem akar hazajönni. És nemcsak ő van így. Egy szakállas nagypapa is az unokáját szólongaitja, aki pedig ma van itt életében másodszor. összenézünk az ismeretlen nagypapával. Az ő szemében is a bennem felébredt gondolatot látom tükröződni: be jó most gyereknek lenni! Gály Olga Dankó Gettlert vizsgálja a doktor néni. Nagy Iruska és Mayer Éviké türelmesen várják, míg sorra kerülnek