A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-05-04 / 18. szám
« Sajnálom, mondja megtörten Szvetík prills tizenegyedike verőfényes tavaszi nap. Az /ál I or 9°n ák bontják rügyeiff\\ I ket, zsendül a fii, az ég % * kék pázsitján fehér bodros bárányfelhők legelésznek. Ez az a nap, melyről húszéves korunkban ábrándozunk, mikor kedvesünk kezét fogjuk és sétálunk egy csendes "téli estéin, tá-1 vol az emberektől a magányt keresve. Bizonyára ők is így sétáltak azon az estén ... — Ezek azok? — kérdezte a szenátus elnöke nyugodtan, tárgyilagosan, mint ahogy azt csak a bíróságon tudják, s a vádlottnak megmutatott egy fényképet. Szvetik Lukács, a sofőr megtörve áll a népbíróság szenátusa előtt. Most, hogy igy szemtől szembe látja a dolgokat, ajka, később egész teste remeg, szeme előtt sürii karikák köröznek. lába alatt inogni kezd a talaj. A két fegyőr hóna alá nyúl, hogy a vádlottak padjára támogassa. — Igen — feleli a vádlott, és elhagyja minden ereje. — A vádlott zilált lelkiállapotára való tekintettel a tárgyalást berekesztem, és elrendelem az orvosi vizsgálat megejtését — ezt a szenátus feketetaláros elnöke mondja. Furcsa hely egy tárgyalóterem. Itt visszapergetik az Idő filmjét. A vádlott, a tanú újra átéli a történteket. De részese ma e szörnyű tragédiának a hatszázfőnyi közöns'ég, mely a lévai művelődési otthon dísztermében gyúlt össze. Szvetik Lukácsban, a fóvádlottban is felelevenednek 1958. február 10-ének filmkockái. Pereg a sok kép. Most minden kocka világos, érthető, s ahogy váltják egymást a képek. annál borzasztóbbak, sötétebbek. Végül az ö agya is elsötétül és felmondja a szolgálatot. Nála az a nap úgy kezdődött . . . Egészségünkre! Koccintottak reggel óhajon, -«• mert hivatása aznap kocsijával oda szólította. Gutrai Erzsébet, útitársa is belekóstolt az első kétdecis szilvőriumba. Együtt jártak tojást felvásárolni. Délben találkoztak Verebélyen Varga Jánossal és Hamar Juliskával, akik szintén hasonló járatban voltak. Varga János, a jó munkatárs nem Ivós ember. De ha már így összejöttek, ő Is megemelte a poharat. Mulatgattak négyesben. Juliska nemigen ivott. Tizennyolc éves. Szvetik Lukács a második üveg Móri ezerjó után már virágos kedvében volt, és Juliskát ls unszolja az ivásra. — Nem, én nem iszom — szabadkozik Juliska, és még mondja A hallgatóság egy része is, hogy elég legyen már. De Lukács azért csak rendel két deci édeset az asszonyoknak. Juliska nem iszik. > Szvetík az ölébe önti az italt. A végén ő is kénytelen megkóstolni. A kocsmáros látja, hogy elegük van már, azért csak önti a tüzes italt. A forgalom a fontos. Akkor veszik észre, hogy két órája mulatoznak már. Ez az Idő a munkateljesítmény rovására van. — Majd én segítek a rajonodban — mondja Varga János, a másik autó vezetője. , Rohozsnicán megint összehozza őket a jószerencse. Este volt. Nyolc felé járhatott. Ott is benéztek a kocsmába. A férfiak sört, cseresznyepálinkát az asszonyok meg édeset ittak. Szvetík pénze elfogyott, az asszonyoktól kért kölcsön. Gutrai Erzsébet adott is tizenöt koronát. Aztán már csak Juüskán volt a sor, hogy fizessen. Nem volt pénze. Nem is adott volna. — Gyerünk már mondogatta. Elsőnek Szvetik inditotta be motorját. Pár perc múlva már benn volt a nyolcvanasban. Ügy hajtott fel a győrödi parton, hogy Varga János alig bírta követni. ' Mikor a kálnai átjáróhok Értek, valakit mintha láttak volna sétálni a betonúton. Nagy reccsenés ... Gutral Erzsébet behunyja szemét, észre sem veszi, hogy az ablak üvege az ölébe hull. Szvetik hajt... rohan J.. robog ... nem Iát... Menekül valami elől, nem tudja mi elől, csak száguld, fut. El, ki a világból... maga elöl. Az a vadász a pálinkásüveg vignettáján milyen kedvesen mosolygott rá délután, ______ s most rávicsorítja csontfogat. Egy kilométerrel odébb lelassít. Varga megelőzi. Juliska kinyitja Varga kocsijának ablakát és megállást int a most már mögöttük hajtó Szvetíknek, mert úgy látja, mintha a másik kocsi motorházának fedele hiányoznék. Szvetík kiugrik kocsijából és Vargáékhoz fut. — János mit tettem, mit tettem — ismételgeti, és nem képes végiggondolni, még kevésbé elmondani. Valami történt! A motor mintha sapkáját emelte volna meg. Egyik lámpája ls megvakult. Vagy csak becsukta a szemét, mert nem akarja látni a szörnyűséget. Beülnek a kocsiba és tovább hajtanak. Haza akarnak érni. Mindenki haza akar érni. A lévai vasútátjáró sorompója le van engedve. Ez állítja meg a két kocsiból álló kis karavánt. Rácsos sorompók. Állj! Gondolkozz! Leugrálnak a kocsikról. Az aszszonyok nyugtalanok. — Mi történt? Mi történt? — kérdezik Szvetíket. Történt... — Igy gondolja Szvetik — történt.. — Én bejelentem — mondja végre. Az asszonyokat letették az üzemben, ők pedig Vargával visszamentek, hogy bizonyságot szerezzenek mindenről. Varga autója felmondta a szolgálatot mikor a tett színhelyéhez közeledtek. Szvetik kiszállt, és míg munkatársa kocsiját javította, kézi villanylámpással körüljárta a helyet. Megtalálta őket. Az árokban feküdtek mindketten. Halottak. Hidegek. Szörnyű! Ugyanaz a kép. amit az elnök mutatott. Csak akkor este, 1958. február 10-én mindez sötétebb és homályosabb volt. Most pedig Szvetík itt áll mint fövádlott az injekciótól megnyugodva. All, hallgat és sajnálja ... Itt van a tizennyolcéves Verebes Rózsi is és a húszéves, nyurga, szőke Rák Pityu, akik azon a téli estén szintén ott sétáltak az úton. — Barátnőm volt Matejka Vlasta. Egykorúak is voltunk. Ügy járt ő Pistájával, mint én járok Pityummal. Külön sétáltunk, hogy ne zavarjuk egymást. Hogy miről beszéltek séta közben. Én magamról tudom, nagyon szépeket tudtam ilyen esti séták közben mondani. Lehet, hogy Forkin Pista Vlasta szemébe nézett és azt mondta, hogy tavaszkor majd ... — Egy autó világította meg az Utat. Csörömpölés hatlaszott. Pityu hirtelen az út széléről az árokba rántott. Különben mi is ... Mellet-* tünk elrobogott egy teherautó. Kis idő múlva egy másik lassabban — mondja Rózsi. — Nagyon megijedtünk — vallja Rák Pityu —, a közeli állomásra mentünk, hogy bevárjuk Vlasztáékat. Egy órát is eltöltöttünk a várakozással. Vártunk, vártunk. Nem jöttek, hazamentünk. Reggel, mikor munkába készültem, hallottam, hogy holtan találták őket. Koponyaalapi törés, azonnal beállt a halál mindkét esetben — állapltja meg az orvost jegyzőkönyv. Megérdemelt büntetésben részesült Varga János is. Ma április tizedikén a tárgyalóteremben mindenki, mindent ért. Vádlott, közönség egyaránt. Csak az ötven év körüli Forkin László, az édesapa nem érti, hogy egyetlen fia miért nem jött haza akkor este. Az ítélet szigorú, de emberi. Szvetik Lukács 1927-ben született autóvezetőt a népbíróság szenátusa 5 évi börtönbüntetésre, a polgári jogok ez időre való elvesztésére és tiz évi hajtási tilalomra Ítélte. Varga János autóvezetőt felmentette a bünrészesedés vádja alól, azonban ót ls eltiltották két évre az autóvezetéstől. A vádlottak az ' ítéletben megnyugodtak. De irtegnyugszik-e Szvetik Lukács három apró gyermeke, aki otthon várja őt. Megnyugszlk-e forkin László, az- 50 éves apa, aki egyetlen húszéves, nehezen nevelt fiát vesztette el, Megnyugszik-e a tizenkilenc éves Matejka Vlaszta édesanyja, testvére. Nem várják-e haza még ma is. Mert aki úton van, azt mindig hazavárják. Povazsky Norbert 7
