A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-04-27 / 17. szám
a figyelmet e nagy talaikozóra. A Bratislava! Központi Nemzeti Bizottság, mely a világibajnokság védnökségét vállalta, augusztus 1-íg a szőllősi repülőtérire vezető útvonalaikat rendbehozatja, hogy zászlódlszbeni várják majd a világbainokság részvevőit és a külföldi vendégeket. A rendezőség semmiről sem feledkezett rríeg. Hogy mást ne mondjak: az ejtőernyős csúcstalálkozó a színházak hoKidényére esik. Ennek ellenére egyik színházunkban a világbajnokság tartama alatt is tartanak előadást. Soroljam még tovább? Ugye kedves olvasóim, ízelítőnek ennyi is elég? A kellemes meglepetésektől azonban a jövőben sem fogunk idegenkedni. — Ami a részvételt illeti, erről pontos adatokai még nem rendelkezünk — mondja Neméek elvtárs. A nevezési határidő egy hónap műlVa jár fle. Az eddigi nevezések alapján csúcsrészvételt várhatunk. Tizennyolc ország — köztük valamennyi népi demokratikus ország — már benevezett, és hét jelezte, hogy megfigyelővel képviselteti magát. A világbajnokság iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg. Olyan államok is szívesen indították volna ejtőernyőseiket, — például Kanada —, melyek nem tagjai a Maxová-Jirkovská Jozefina az ejtöemyőugrás abszolút világbajnoka. £g és föld között A felhók lovagja földet ér Nemzetközi Repülő Szövetségnek. Ezeket a jelentkezéseket természetesen nem vehették 'igyelembe. A rendezőség kb. kétszáz versenyző indulásával számol, akiket a Mladá iarda intarnátusban helyeznek el. Milyen esélyekkel rajtolnak a csehszlovák /ersenyzők? — Hazánkban atz ejtőernyőzés aránylag hatol sportág. Az első Világbajnokságon — Franc'aországban — nem vettliidc még •észt. A másodikon már rajthoz álltak a Szovjetunió, Csehszlovákia és több népi iemokratikus ország ejtőernyősei is. Ezen s viadalon a szovjet ejtőernyősök alaposan megtépázták a nyugatiak be bér jajt. Abszolút világbajnokok lettek, és mögöttük a második helyen — s ez talán még naqyobb meglepetést keltett — a csehszlovák eayüttes végzett. De ennél is átütőbb diadalt arattunk a III. moszkvai világbajnokságon. Mestereink, a szovjet ejtőernyősöket túlszárnyalva három világbajnoksággal tértek haza Tusinóból. A férfi egyéniben Koubek, в női egyéniben Maxové diadalmaskodott, a győzelmi emelvény -legmagasabb fokára került férfi csapatunk. Női együttesünk a második helyet harcolta ú. Ennek a páratlan diadal nak köszönhetlük, hogy minket illet a világbajnokság megrendezésének joga. Az idén hatalmas küzdelemre van kiláás. A szovjet csapat már hónapok óta készül a visszavágásra. Persze a mieink sem :étlenkednek, a válogatott keret valamenyíyi tagja szorgalmasan és lelkiismeretein edz. Mindenütt nagy súlyt fektetnek iz alapos felkészülésre, amit mi sem biíonyít jobban, minthogy az előkészületekről ali-aliq szivárog ki valami a szóban 'orgő országokbői. Várható, hogy a világbajnokságon eddig ismeretlen, újfajta ejtőernyők kerülnek „bevetésre". Ezen Is sok múlik. A moszkvai VB-én például a lyugatl államok nylon-ernyőkkel kisérle:eznek, melyek azonban nem váltották be s hozzájuk fűzött reményeket. A csehszlovák ejtőeírinyők valamennyit felülmúlták, fel is szökött az árfolyamuk. Nem szeretek jósolni, de bízom abban, hogy ejtőernyőseink az idén sem vallanak szégyent — fejezte be nyilatkozatát Nemlek elvtárs, MURÁNYI JÓZSEF Drtl József felvételei