A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-27 / 17. szám

omáromtól keletre, közvetlen a Dun'a partján húzódik meg egy csendes falucskai: Pat. Ha országszerte kevesen is, de ai környékbeli falvak, reu más, csúzos betegei jól ismerik kénes melegforrását és annak gyógyító hatását. — Állandóan járnak ide az emberek, késő tavaisztől kora! őszig — mondja Hornyák Lajos, a helyi nemzeti bizottság titkára. — Gyógyító erejét számos eset bizonyítja. Egy öreg bácsit úgy hoztak ide kocsival; nem, bírt a lábára állni. Három hetes fürdés után összetörte a mankó.t, és hat hét múlva már egyedül, gyalog meint haza Bagotára. Megnéztem én is a híres forrást. A falutól vagy másfél kilométerre fekszik, négy-öt topolyaik árnyékában. Nyaktörő dűlőút vezet ki hozzá. Épületnek, kabinnak semmi nyoma. Úgy van, ahogy a természet megalkotta, kisebbfajta kacsaúsztatónak is beillene. Nem nagyobb, mint egy boimbaitölcsér. Vize zavaros, zöldes színű; bűzös szagát messzire elviszi a tavaszi . szél. Az aljára vastag iszapréteg rakódott. Közepére valaki egy széles vashengert állított, abből csurog a viz. Messziről úgy néz ki, mintha egy rozsdás, olajos hordó állna ki ferdén a vízből. A fák alatt selymes, dús a pázsit, de a keleti része mocsaras, lápos. A ritkás nád között békák hangversenyeznek, és a mélyből néha víz bugyborékol. Ez a Pokol. Mondát is meséltek róla a falusiak: Eqyszer régen, erre tartott egy hatlovas hintő. Sötét éjjel volt. A kocsis nem ismerte a tájat.- Eltévedtek. A hintó a mocsárba került és felfordult. Elnyelte a láp lovastól, emberestől. A zsebkendőjük, kalapjuk állítólag még sokáig a víz színén maradt. Romantikus hely, szent igaz! De hát a fürdőzőknek — akik a szabad ég alatt vetkeznek, és a Virgonc békák társaságában szorongnak a zavaros vízben — ez kevés vigasztalás. Pedig már a rómaiak építettek ide kalyibákat a régi időben. Maradványait meg is találták az iszapban, ahogy Világi Árpád tanító említette. Sőt még az ősember is használhatta konyhája számára; a forrás körül pattintott kőszerszámokat, nyílhegyeket találtak. Nagy kincs ez a patiak részére, s mégis parlangon hever. — Sok bizottság szállt ki már ide — mondja Hornyák Lajos is. — Jegyezgettek, Iqérgettek —. de minden maradt a régiben. Csak annyit értünk el, hogy a középső topolyafára rászögeztek egy zöld táblát, mely védett területté nyilvánítja a forrás környékét: Állami rezerváció. — Miért nem épít a község? — kérdem. — Pár év múlva többszörösen behozná az árát. — Nincs rá fedezet — mondja Hornyák. — Pedig már három község is hozzájárult volna a költségekhez, de a járáson nem engedték, mondván, hogy most már ennek az ügye magasabb fórumra tartozik. Reméljük, iövőre sor kerül erre is — teszi hozzá bizakodva. A vízzel kapcsolatban, még egy nagy gondjuk van a patiaknak, s ez az artézikút. Három évig fúrtak a főtéren, hogy jó ivóvize legyen a községnek. Le is mentek hatvan métert, ráköltöttek jó pár ezer korqnát, míg végül egy napon abbahagyták a munkát, mondva, hogy nincs rá több pénz. Azóta ott áll árván, víz nélkül a kút. — Pedig szükség lenne rá — mondják többen —, mert ha kiönt vagy megárad tavasszal a Duna1

, akkor a kutak nagy érszét nem lehet használni. Komáromból kell hozni ivóvizet teherautókkal. — Minden hiányosság ellenére két év alatt, ha lassan is, de fejlődött a falu — mondja Hornyák elvtárs. — Ugyanis csak két év óta van a községnek önállő vezetősége, addifi jcözigazgatásilag Marcellházához tartozott. A kincseket ero forrás X_

A POKOLBQL Szövetkezete van, mely ugyan még kezdeti nehézségekkel küszködik. Tűzoltószertárt építettek. Május közepére elkészül a tágas művelődési otthon is. Ebben a hónapban megnyílik az orvosi rendelő (igaz csak egy bérelt parasztházban, de már ez is eredmény!). Hetente kétszer jön le az orvos Izsáről. — Eddig Radványra vagy Izsára járt a nép, ha megbetegedett — mondja Hornyák. — Most az orvos jön ide hozzánk. A szekrény tetején petróleumlámpa díszlik. Odatekintek. Csak most veszem észre, hogy nincs villany. — Az is lesz — mosolyodik el Hornyák. — Ez évben talán terven felül bevezetik. A belső szeielés munkálatait már májusban cnegkezdik. Világi Árpád, tanító már harminc éve itt él e faluban. Csöndes, komoly ember. Hajába ezüstöt szórt az idő. Ismeri, szereti a falu népe. Szabad idejében méhészkedői. Sokat foglalkozik a község múltjával is. Értékes gyűjteménye van a helyi, római-ikor leletekből. Pontos krónikát vezet a község életéről, melynek lakói valamikor halászok, hajómunkások voltak. Népnevelő, könyvtáros, előadó egy személyben Világi Árpád. A népművelési munka egyik irányítója. Nem dicsekednek kimagasló eredményekkel, nincs országos hírű tánccsoportjuk, énekkaruk. Nincs is rá módjuk, de az adott lehetőségeket becsületesen igyekeznek kihasználni. Ünnepélyek alkalmával műsort adnak, minden évben megrendeznek legalább egy-egy szlndarahot. Főként Kinczer József) tűzoltóparancsnok foglalkozik a színjátszás szervezésével. Volt már méhészeti és szabásza ti tanfolyam is a faluban. Eddig a művelődési otthon hiánya sokat gátolta a munkát — most már ha felépül, reméljük újabb ösztönzést ad a falu fiataljainak és idősebb dolgozóinak egyaránt. —d -Falusi csendélet Rúgják a „bőrt" a jövő futballistái