A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-20 / 16. szám

DALLOS SÁNDOR Vihar és békesség Weiner-Král Imre rajzai A legény — lehetett olyan 182 centiméter és szófukar természetű volt — ott lépdelt elől, egy kicsit meghajolva, két karja ütemesen lengett jobbról balfelé, nyakáról szakadt a verejték: aratott. Az ing sáros volt rajta a portól és az izzadságtól, egészen rátapadt a hátára, s Így jól lehetett látni, amit a lapockáján s a ícét vállában dolgoztak az izmok. Pokoli forróság völt, jó két hete nem esett már egy csepp eső sem, az emberek szédülten dolgoztak a hőség-ben. Ez a legény is. Kiivott volna akár egy veder vizet, de a nagykorsó kifogyott, s a gyerek még nem jött viissza vele. Hát csak aratott. A leány lépdelt utána, markot szedett. Néha megi-megiállt, hogy elsimítsa arcából a haját, s ilyenkor azokat a mozgó izmokat nézte a 'legépiy hátán, amint megduzzadtak és elereszkeütek a nedves ing alatt, Tiszta és együgyű szemmel bámulta, mint valami fiatal és kiváncsi kis állat, egy bolond kis üsző, s lassan valami megfogadhatatlan és jó melegség öntötte efl a mellét, hogy: jaj, de szép! Körülbelül így nézte éjszakánként az erdőt, amint az suhogva és titokzatosan állt a holdfényben és beiláitszatt az ablakon. Tizenhat éves vo|lt már, még egy kicsit vékony és fejletlen, a legény meg aki előtte kalszált, huszonkilenc, s ő jóformán csak annyit tudott róla, amennyi a neve: Pongrácz Mihály. Mert az már akkor legény volt, mikor ő még csak harmadik iskolás. Egy időben hírlett, hogy elveszi Varga Terát, azt a nagy, szőke, melles leányt, de aztán nem lett belőle semmi, mert a városba ment és jól keres. Ez ugyan nagy dolog, de ez a kicsi élet azért mégsem tudta megérteni, hogy lehetett elmenni egy leánynak. Ezen egy kicsit eltöprenkedett, mindenféléket, de aztán elvetette őket magától, mert az jutott eszébe, hogy az anyja bizonyosan megszidná, Iba tudná, miket gondol ő. Apja nincs, félárva. De azért most val.hogy mégis állandóan a Vargia Terusra kellett gondolnia, hogy az milyen szép, erős és fejlett leány volt, valami oyönyörű, s úgy tudott nevetni, mintha gyöngyök ugráln'n&k ki a szálából. Mikor ment, a két erös melle úgy rengett, hegy nam lehetett róla levenni a szemet, s eZért mindenki irigyelte. Ez a legény itt előtte — nem egyszer hallotta — sokat verekedett Varga Terus miatt, az meg mégris elment, s az egész ügynek vége. A legény most arat, az meg a városban vafn. E^je keserves! Ezt gondolta, de mint egy gyerek, aztán megigazította a haját s mosolygott, hogy a határban mennyi emlber van körülötte — mindenütt arattak —, s ez milyen jó. Nagy öröm volt benne értől, s nem vette észre, hogy néhány lépést elmaradt. De akkor a legény hátrafordult és rászólt: - No, mi lesz? Alszol? A hangja kemény volt, a leány megrázkódott tőié, s összeszedte magát. — Nem — mondta ijedten. — Csak a hajam ... kibomlott, Miska bácsi A legény ránézett, s nyilván akkor látta meg először életében, mert egy pillanatra leeresztette a kaszát, s állt a leányon a szema. Az meg' állit előtte s valahogy mozdulni sem tudott, csak csöngette a kezét és 'félt, hogy a legény most összeszidja ezein a • gyönyörű napon, mikor minden olyan szép. De nem "szidta össze, csak fölmérte tetőtől talpig, csöndesen, de mélyen, s a tekintetéiben valami fény és illat is és alvanvalainli megrendítő titokzatos-, sig, m.lnt az éjszakai erdőben, mikor suhog a hdld alatt. — Hány éves vagy? — kérdezte végül. Ettől a leány ügy megdöbbent és olyan zavarba jött. mintha. hirtelen anyaszült mezítelenül állna itt, a világon mindennek de mindennek férfiszeme volna s az mind őt nézné. — Tizenhat múlltam — rebegte. De alig tudta kinyögni, s a keze megrezdült önkéntelen védekezéssel, hogy eltakarja a mellét, de nem tudta fölvinni odáig. Csak állt, s ez suhant át rajta, ez a név: Varga Tere. A legény szeme akkor megint közömbös lett, s az egész ember olyan, mintha lovat fogna száron s nagy erővel fékezné. A hangja éles lett és rossz. i8