A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-20 / 16. szám

Várakozó Ottó rajzai tiinácsiógi tisztjét és a járásiak legtöbb­ször vele tárgyalnak az ügyekről. Mert úgy adódik legtöbbször, bogy a bíró mun­kában van nappal,' a bakter meg otthon, esetleg alszik, piheni az éjszaka fáradal­mait. fgy aztán az utóbbi időben elejtege­ti, hogy ő itt az úr, a hatalom, nem a bí­ró, nem a többiek, ö intézkedik minden­ben. Gyakran hajlamos arra, hogy a töb­biek véleményével szembeszálljon c- a ma­ga akaratát érvényesítse. Áldatlan termé­szetével sokszer fékezi a munkát. A múlt héten is lent járt Bencés, az új tanácsadó és a járás utasításával neki huzakodott elő. Ötven mázsát kért még gabonából. Végh Miska helyeselte a gondolatot, szí­ve, lelke elfogadta az indítványt, mert hol ne cseppenne-koppanna, és mégis mi tör­tént? Izgágának, ellenkezőnek mutatkozni nagyon szeret, éreztetni akárkivel, hogy ha ő összeszedi az eszét, a járást is sa­rokba szorítja érveivel. Mesterien kezdte játszani a felhúborodoltat. Mit képzel ez az ember? *"'j a járáson és azzal akarja a szépet tenni, hogy még kicsikar valamit a parasztoktól, ő kitől hajtsa be a ter­ményt? Egytől nem hajthatja ba. de több­től sem kérheti a ráadást, a nyáron ki-ki becsületesen megtette a kötelességét, és még a feleslegéből is eladott. Megmondta a magáét, és úgy mondta meg, hooy Bencés kiérezhesse belőle, itt csak az lehetséges, amit ő akar. Ez ösz­szeugrasztotta őket. A bakter incselkedé­séből az lett, hogy csúnyán összeterem­tették egymást. Bencés fegyelmi eljárás megindításával fenyegetődzött, amiért nem akarja f: gyelembe venni felettese utasítá­sát, Végh meg a törvényre hivatkozott és arra, hogy ő ismeri a parasztokat, ő él köztük, ő tudja elsősorban, mit - lehet s mit ne> í 'ehet. — Ti elmennétek a gabonával, én itt maradnék. Aztán nekem másnap is velük kell élnem és nem kutya-macska barátság­ban! — kerepelte a nyelve, noha a szíve helyeselte ezt az egész nekirugaszkodást. Nagyképűen hagyta az utcán Bencést, ellépegetett mellőle éc lassan ment, csen­desen haladt, mart várta, hogy a tanács­adó utána iragiodik és megálázkodottan fordul esdeklőre a hangja. És ekkor ö hely­zete magasán mondja: — No iól van, hát megcsináljuk! De nem ez történt. Bencés nem futa­modott utána, s ez bántotta, kedvét vet­te. Hirtelen haragvó, és nem ia könnyen megbocsátó a természete ... Ballag, füstöl Végh Miska és gondol­kodva meresztgeti előre a tekintetét. A házak körvonalai élesek. Ez a leg­veszedelmesebb idő az éjjeli őrre. öt min­denki látliatja, ö senkit sem Ját. Elődök járták ezt az utat éjszakánként, néhányan áldozatul is estek a mesterségüknek, mert sípjuk volt, amellyel a tolvajt figyelmez­tették. merre járnak. — Éjfélt ütött már az óra, térjenek már nyugovóra — ettől a két sortól zengett a falu, s azok a bakterek, akiket az élet jó hanggal ajándékozott meg, dalolták ezt a két sort. Ö nem dalol. Nincs hangja a nótához. Sípot sem használ, esetleg az ujjait hasz­nálja, ha nagyon szükséges. A fogyó napok, éjszakák temetik az ösz­tönből fakadó rigmust, s lassan temetik ? bakterokat is. A rejtélyes ősi mesterség­nek hervad a dísze, v'rága. ?edig soha nem becsülték le ezt a foglalkozást. Éj­jeli őrnek. megválogatták a népet. Ész, bátorság és furfang! Ezekből tevődött össze a mesterségtu­dás, s ha valamelyik tulajdonság hiányzott a kiszemeltből, nem kellett. Mert éjszaka sok minden történik fa­lun. Amire nappal nincs idő, éjjel kerül rá sor. Szerelmesek találkozása, harago­sok bosszúja is ekkor bonyolódik szenve­déllyel ... Rátartó lépéseiben felelősség, s ahogy a házhoz ér, szabadul el belőle a gond, min­den, melegség járja át a szívét. Gyufát, cigarettát karmolász elő a zsebéb V és rá­gyújt. Aztán az özvegyasszony nyitott ab­lakára kémlel. Még legényember. Vén le­gény. Negyvennyolc évet írt számlájára az idő. És mostanáig csak készült a nősülés­re. Udvarolgatott jobbra, balra, de sike­re nem volt. A lányok hűvösen fogadták a közeledését. Szépen hegedült, furulyázott, mint általában a pásztorfiak, mégse sze­rették. Észrevette a tartózkodást, a me­nekülő bezárkózást, s később komoly szán­dékkal egyetlen lányhoz sem közeledett. Az évek pedig röpültek vele.. . Harmincon túl lett volna szerencséje, de akkor meg ő fontolgatott. Ilyen korban az ember ne­hezebben adja rá a fejét. Édesanyja egy éve pihen a földben, rettenetes a magány pusztasága. A nyitott ablakon túl viszont az özvegy, ez nyugtalanítja. Beérné az asszonnyal, lányra különben sem tarthat számot, kér­dés, elfogadná-e? (Folytatjuk.) 13

Next

/
Thumbnails
Contents