A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-13 / 15. szám

A falu ereklyéi közé is kerülhetett volna, mint híres-neves kalap, amelynek Sándor bácsi, a falu gulyása nagy szerencséjét köszönhette. Azonban a jól Indult történet igen rosszul végződött, így aztán a kalap az én feneketlen mesetarisznyámba került. Milyen is volt a kalap? Már nem volt új, amilyet a kalapos a vásárra készít, hanem afféle ócska, esőverte kalap, talán húsz éves is lehetett. Addig igen jó szolgálatot tett az öreg; gulyásnak, amig az övé volt. Ha ledőlt a fűre az öreg és a fejébe nyomhatta a viharverte, lyukas kalapját, olyan jót szundított alatta, hogy a királyné se jobbat az ő csipkés hálósapkáijáfoan. Ha pedig eső esett, arra szolgált, hogy Sándor bácsinak ne a fejére csöpögjön az eső, hanem a kalap karimájáról a kezefejére. Sándor bácsinak a kalapján kívül volt még egy gubancos, fürgelábú kiskutyája is. Ez a Puli névre hallgatott, és csak abban különbözött a kalaptői, hogy a kis Puli híven szolgálta gazdáját, mig a kalapnak egyszer volt módja emberségre s akkor is cserbenhagyta. Dél felé járt az idő. A gulya a domb alján a kút körül kérődzött, pihent. A kutya vigyázott a gulyára meg1

az alVó gazdájára, mert Sándor bácsi bizony elszundltott. Tehette, mivel ilyenkor az állat meg se mozdul, mintha csak földbe gyökerezett volna a lába. Ha baj volt, Puli elvakkantotta magét és felébresztette gazdáját. Most is így történt. Puli túlbuzgóságában még a gazdája csizmájába is beleharapott. — Ne bolondozz, Puli, mert eladlak a losonci vásáron. Micsoda kutyaság az, hogy felzavarod az embert — szólt Sándqp bácsi, s már arra készült, hogy nyakanteriti Pulit. — Hü az árgyélusát, mi zúg a fejem felett — kiáltott fel, amikor már egy kissé összeszedte magát. Eleinte azt hitte, szúnyogok, de csakhamar' rájött, hogy tévedett. Egy gyönyörű méhraj keringett a levegőben. — Nem bába, hogy malaccal álmodtam, de itt is a szerencse. — Ha ezek rászállnak a fejemre, akkor a feleségem azt hiszi, hogy akóshordót hordok a vállamon annyira helybenhagynak. Ezernyi gondolat villant át az agyán. Hiába, az egyszerű pásztorembernek gyorsabb az észjárása, mint a gácsi grófnak. — Befogom én ezt a rajt. A falu nincs messze, hazaszaladok és befogom. Van otthon egy üres patkányfogó ládám, az éppen jó lesz — szőtte a terveket az öreg. A raj már annyira közel járt a fejéhez, hogy menekülnie kellett. Sietségében még a kalap is leesett a fejéről, és a következő pillanatban a méhecskék rá is telepedtek. — Nini, már szállna is rá, s milyen jó, hogy nyílás is van rajta — tűnődött magában. — Gyere Puli, nehogy neked essenek a méhecskék, mert akkor egy évig mást sem teszel, mint vonftasz kínodban. Mindketten félrehúzódtak. Ha látták volna Sándor bácsi ragyogó szemét, amikor figyelte őket. Nagy bölcsen meg is állapította: — A raj nem óhajt különb helyet magának csak ezt a lyukas kalapot. — Drága méhecskéim, de jó helyetek lesz a patkányfogó Jádában. — mondta megelégedetten. Csak akkor lódult neki az útnak, amikor már a raj teljesen ellepte a kalapot. — Puli, te ideülsz — rendelkezett -—, de senkit sem engedsz közel a rajhoz, nehogy más befogja, mert ha más viszi el a rajt, istenuccse úgy megpo(pzlak, mint a szegedi juhász a szamarát. Puli csak lapult, mintha érezte volna, hogy ettől függ Sándor bácsi lelki üdvössége. Az öreg gulyás pedig nekiiramodott az útnak, mint akit kergetnek. Futva, lihegve ért hazá. — Anyjuk, gyorsan add elé a patkányfogó ládát! — Ugyan mi a fenéinek neked fényes naippal a láda? — kérdezte az asszony. — Ne törődj ve'e, most nem mondom meg, de nagy-nagy szerencse ért azzal a rongyos kalappal. — Ugyan, talán csak nem adtad el? — Dehogy adtaim, de ne kérdezz semmit, csak elő a patkányfogó ládát — sürgette a feleségét. Csakhamar elő is került a láda. Sándor bácsi ügyesen kitisztította. — Annyjuk hallod, egy kis cukros vizet is -a telkeimnek. Az asszony ijedtében hányta magára a keresztet, mert szentül azt hitte, hogy az ura megbolondult. Sehogy se tudta elképzelni, hogy a férje mit akar a patkányfogóval és a cukros vízzel, de azért elkészítette, éppen úgy, mint azt a mákoscsíkra szokta.. Amikor pedig az öreg a cukrosvlzzel á láda oldalát locsolta, szegény felesége biztosra vette, hogy meghibbant az ura. Az öreg munkáját végezve ugyancsak szedte a lábát vissza a kalaphoz. — Unamfia, mi történt Itt? Puli, hol a kalap, és hol a raj? Biztosan elvitte valaki. Puli beszélj, mert úgy megvertek, hogy még télen is meleged lesz tőle — szólt a kutyájához. Puli nem is fukarkodott a szóval, illetve az ugatással, csak az volt a hiba, hogy az öreg sehogyse értette. Amikor Puli megunta az ugatást, nekiiramodott a dombnak. A mi Sándorunk meg utána. — Nini a kalap itt van, de hol vannak a méhek? ' ' — Azt megértem, hogy a méhek elröpültek, de hogyan került ide ez a kalap? Bizonyára nem tartották megfelelőnek a lyukas kalapot, s hogy bosszantsanak, röp-17