A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-13 / 15. szám

Az amerikai életforma és a rendőrállam Ezerkilencszázötvennyolcat mutatott a naptár. Január volt, szürke pénteki nap. Az észak-amerikai Minneapolis város gimnáziumában az egyik tizenötéves diák különös házi dolgozatot adott át a tanárnőnek. A házi dolgozatnak ez volt a címe: Izgalmas élményem. Másnap este, mikor a tanárnő kinyitotta az említett diák füzetét, megrökönyödve olvasta: „Bár élete legnagyobb vágya az volt, hogy autója legyen, szülei vonakodtak kívánságának eleget tenni, és az autót nem vették meg. Egy este búskomorságba esett. Állandóan az autón járt az esze. Majd gondolt egyet... Megvárta míg szülei .lefekszenek. Aztán leakasztotta apja vadászfegyverét, felhúzta és bement szülei hálószobájába. Mind a ketten aludtak. Először az apját lőtte agyon. Az anyja felébredt és felsikoltott, ő azonban a fejére célzott, és anyját is agyonlőtte. Ez a történet nem kitalált valami, családunkban történt meg" ... így fejezte be házi feladatát a diák. Az izgatott tanítónő alig tudta kivárni a hétfő reggelt. — Alaposan megmosom a fejét a haszontalannak. A diákot azonban hiába várta. Vasárnap este a diák merényletet követett el a szülei ellen, pontosan úgy, ahogyan azt a házi feladatban megírta ... Amerikában manapság ez az eset gyakori. Az áldozatok minden esetben a gyerekek, még akkor is, ha gyilkolnak. És mit csinálnak az amerikai hivatalos körök ? Talán keresik a bűnözés okait ? Keresik az igazi bűnöst? Nem, mert ez nagyon kellemetlen volna. El kellene marasztalniok az amerikai életformát, ennek védőit, egyetemi tanárokat, újságírókat és politikusokat,, szenátorokat, bankárokat és minisztereket. A dolgot sokkal egyszerűbben akarják megoldani. Rendőri felügyelettel. így a New York-i rendőrség elhatározta, hogy a város minden nyilvános iskolája előtt telefon bódét állít fel, hogy onnan a rendőrséget azonnal lehessen alarmírozni. Szó lehet rendőri őrszobák berendezéséről is. így akarnak harcolni a New York-i iskolákban egyre jobban terjedő bűnözés ellen! Mert a rendőri statisztika számai igen megdöbbentőek. Például a múlt év folyamán New Yorkban ezerkétszáznyolcvan diákot tartóztattak le, rablásért, megerőszakolásért és gyilkosságért. Nyugaton évtizedek óta úton-útfélen nem hall mást az ember, mint hogy a Szovjetunió és a népi demokratikus államok rendőrállamok. Hát nem tudom! Kína kivételével bejártam az összes népi demokratikus országokat, határőrökön és forgalmi rendőrökön kívül alig láttam a rendfenntartó közegek egyenruháit. Még at iskolák előtt sem. Egy antifasiszta miniszter színeváltozása Zoli úrról lesz szó, a magyarosan hangzó olasz miniszterelnökről, aki igen szívesen beszél antifasiszta múltjáról, hogy cselekedeteivel az újraéledő olasz fasizmust támogathassa. És amilyen az úr, olyan a szolga. Zoli úr alárendeltjei lépten-nyomon üldözik az antifasisztákat, és kedvében járnak az új feketeingeseknek. Mi történt hát, teheti fel a kérdést az olvasó. Nem sok, csupán a következő: Beavatott körökben már régóta rebesgetik, hogy a milánói főügyész eleget tett a fasiszták kívánságának és bírósági eljárást indított Luigi Longe és Walter Audisio, a két népszerű kommunista politikus ellen. A vád? A két egykori partizán parancsnok felelős Mussolini kivégzéséért. Scalfaró, az igazságügyi államtitkár nem tagadta, hogy a mendemondának van bizonyos alapja, de sietett komolytalannak feltüntetni az ügyet. Szerinte nevetséges dologról van szó, hisz az utolsó tíz évben Togliatti, az Olasz Kommunista Párt • főtitkára ellen is számos hasonló feljelentés érkezett! Ezek a lehetetlen fasiszta rágalmak egytöl-egyik az Igazságügyi Minisztérium irattárába kerültek, és ott lepi őket a por. Ám az a tény, hogy ezerkilencszázötvenhatban, Cotnoban Audisio ügyében előzetes vizsgálatot folytattak, azt mutatja, hogy a keresztény demokrata államtitkár szavai és tettei között ellentmondások vannak. Az csak természetes, hogy az olasz fasiszták Togliatti, Longo és Audisio elítélését nem gondolják komolyan, nem is hisznek benne. Legalább egyelőre nem! Mindenesetre a két becsületes antifasiszta jóhírét igyekeznek bemocskolni. A szomorú valóság az, hogy tizenhárom évvel a fasizmus leverése után a Duce hívei azon igyekeznek, hogy az olasz kormány segítségével Mussolini bíráit gyilkosoknak tüntessék fel. Ez a törekvés azonban logikus' következménye Zoli úr színeváltozásának, és mindannak, ami ebből kifolyólag Olaszországban az utolsó esztendőben történt. A dolog ott kezdődött, midőn Zoli a neofasiszták parlamenti segítségével miniszterelnök lett. A kéz kezet mos jelkző jegyében, ellenszolgáltatásképpen kiadta Mussolini holttestét a neofasiszta „Movimento Sociale" embereinek. Majd betiltotta az olasz antifasiszták országos római nagygyűlését. És ezután jött a nagy baklövés! Midőn Heusz a Német Szövetségi Köztársaság elnöke hivatalos látogatásra Rómába érkezett, Zoli úr diszkréten felkérte Heuszot, hogy tekintsen el a Fosse Ardeatine-i tömegsírok megkoszorúzásától (Kesselring birodalmi marsall SS-csapatai néhány száz olasz civilt gyilkoltak ott halomra), nehogy zavargások támadjanak. Heusz elnökben azonban több emberség volt, mint vendéglátóiban és megkoszorúzta a tömegsírokat. Minden jel arra mutat, hogy az antifasiszta miniszterelnök úr színeváltozása erősen üzleti alapon történt. A neofasiszták támogatását meg kell hálálni, még pedig nem a plátói szerelem eszközeivel. Zoli úr törleszt, az olasz polgár meg fizeti a kamatokat. Hiába, a miniszterelnöki szék sokba kerül! Szavahihető tanú vallomása Algériában vér folyik. Algériában időszámításunk ezerkilencszázötvennyolcadik évében a francia jakobinusok unokái gyilkos háborút folytatnak a szabadságukért küzdő algériaiak ellen! Gaillard miniszterelnök, Eoustelle, Lacoste tábornok neveit ezerszer elátkozzák az algériai anyák, ám Bigeard ezredes ejtőenyősei átkok és siralmak ellenére gyilkolnak, csecsemőt és aggot, leányt és férfit egyaránt. A kolonializmus ámokfutói elrettentő példaképei a nacionalizmus és fajgyűlölet megszállottjainak. Sajnos, a francia történelem számos ilyen hírhedt fejezettel rendelkezik. Vietnam, Marokkó és ötvenegynéhány év előtt ugyanaz az Algéria. Ugyanaz az Algéria, ugyanazok az embertelen módszerek. ugyanazok a szereplök: arabok és kegyetlen elnyomóik, a francia imperialisták. A francia nemzetnek mindig voltak azonban lelkiismeretébresztői is. Ma Aragon és Mauriac, A. Still és P. Sartre, tegnap Romain Rolland, tegnapelőtt Zola és Guy de Maupassant harcoltak az őrülettel határos, gyilkos gyűlölet ellen. És éppen az ötvenegynéhány év előtti francia kolonizátorok embertelén eljárásáról tanúskodik Guy de Maupassant karcolata a Kabylia, melyet a kíváncsi olvasó megtalálhat a nagy író válogatott műveinek első kötetében. És most hadd beszéljen Maupassant: „Bizonyos franciq, magánzó elmegy a gyarmatosító hivatal földosztó megbízottjához és földet igényel Algériában. Egy kalapot tesznek eléje, teli cédulával. Kihúz egy fehér lapot. Rajta szám, az algériai parcella száma, amely e pillanattól fogva az ő tulajdona. Elutazik a tengeren túlra. A bennszülöttek falujában egy egész család dolgozik pont azon a parcellán, melyet neki adományoztak. Ez a család megtermékenyítette a talajt, ebből él, más megélhetési lehetősége nincs. Az idegen elűzi őket A család megbékélten elhurcolkodik, mert így írja ezt elő a francia törvény. Ezek az emberek azonban ettől a pillanattól kezdve földönfutók lettek. A sivatagban telepednek le és lázadozók lesznek. Egy másik telepes megretten, a hőségtől. Megalkuszik a kabyl bennszülöttel és bérbe adja neki ősei földjét. A bennszülött azért, hogy az ősi földön maradhasson, évente átlag ezerhatszáz vagy kétezer frankot küld az európainak, aki visszatért Franciaországba." I}z az egyik módszer, a másik a kisajátítás. „A Kabylok földjei általában termékenyek, és értékük hektáronként meghaladja az ezerhatszáz frankot, a legrosszabb földeket is hektáronként nyolcszáz frankra értékelték... Ezeket a földeket, Algéria legtermékenyebb földjeit, kisajátítják az ismeretlen telepesek részére. Hogy hogyan történik a kisajátítás? Negyven frankot fizetnek a Kabyloknak egy olyan hektár termőföldért, amely minimálisan nyolcszázat ér." És Maupassant felháborodva vonja felelősségre a gyarmatosítókat, a „civilizáció" hívatlan terjesztőit: „Annyi pénzetek van, hogy gigantikus vízvezetéket építhetnétek, mely megtermékenyítené az egész vidéket; tehetséges mérnökök munkájával beültethetnétek erdőkkel a hegyek sokaságát, hogy a völgyek és lapályok termőföldekké váljanak. Ti azonban csak egy módszert ismertek, elűzni a Uabylokat." -si— 11