A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-06 / 14. szám

mártotta a tusba, és mielőtt még az írásn ba foigott, így szólt: — Ne sírj, anya, Szum mindenütt jelen van, akárcsak a iszél, a mandarin mór harapja a farkát, mint a kutya. Nem fog­ják már fiadat soká bottal táplálni. Fogsz még te táncolni a menyegzőjén. Szun kísérője felé fordult és halkan megjegyezte: — Balra a második üzlet, ott, ahol a szorgot és szágót árulják ... Minden rend­ben van! Szun szentéibe húzta szalmakalapját és a meg jelölt irányban át akart menni az ut­cán, azonban egyszerre gongütésekre és éles kiáltozásra lett figyelmes: — Félre, el atz útból! Kutyák, nyissatok utat a Dicsőség, Szépség és Okosság, fen­séges fiának. A tömeg; riadtan utat nyitott és a fa­lakhoz szorult. Fejüket tiszteletteljesen meghajtották. Az utca közepe egyszeri­ben kiürült. Rohanó kínaiak jelentek meg, és ostorral ütlegeltek mindenkit, aki nem tért ki elég; gyorsan az útból. Utánuk néhány láncot csörgető férfi jelent meg az ut­cán. Aki a .mandarint haragra gerjeszti, könnyen megismerkedhet a láncok súlyá­val. A láncot hordozók ruhája szintién rongyos volt. Élelmüket koldulással sze­rezték. A mandarint, a Dicsőség, Szépség, Okosság fenséges fiát gazdagon díszített hordszéken vitték, melynek függönye fé­lig el volt húzva, öntelten hunyorgatott szemével, és sárga, kövér ábrázatát le­gyezővel hűsítette. Terjedelmes pocakja úgy himbálódzott, akárcsak egy selyembe göngyölt hólyag. Szun elsápadt a gyűlölettől. Mogorván, komor tekintettel, állt, és amikor a man­darinnal elhaladtak mellette, hirtelen ki­nyújtotta karját és középső ujjával eré­lyesen rámutatott. Kínában ez * leg­nagyobb nuegvetiéís és sértés jele. A kínai haragjában sosem szorítja ökölbe kezét, és ebben Szun is hü maradt népének szokásaihoz. — És ez a kiihízott szörnyeteg akar velem verekedni! Kitaposom az összes zsírját ennek a potrohosnak, összetöröm minden csontját! '— mormogta fogcsikor­gatva Szun. Azután betértek egy sötét, Ihüvös szatócsboltba. Mindkettőjüknek hoztak egy csésze illatos teát. A szágóval és szor­góval megrakott polcok egészen a mennye­zetig értek, a fekete pultokat lent em­berek vették körül. A boltban a tulajdo­noson kívül nem volt egy lélek sem. Ez ahogy megpillantotta Szűnt, mély .meghaj­lás közepette így szólt: — Minden rendben van. Ma-kuaj tegnap járkált utánad, mi azonban letéritettük a nyomról. Tuanq már itt van. Akarod látni, Egek Fia? 18 — Akarom - felelte Szun. A bolt végében levő, rejtett ajtó ki­nyílt. Szélesvállú, nehéz, birkózó külsejű kínai lépett be rajta. Kabátjának hosszú újjai fei voiltak tűrve. Miután Szűnt te­kintetével tetőtől talpig végigmérte, meg,­kérdezte: — Te vagv az a Szun, aki azt mondta, hogy a császár, már eleget uralkodott fö­löttünk és elég sápot húzott le keserves keresetünkből? — Igen, én vagyok az — felelte Szun. — Te vagy az a Szun, aki halált ígért a mandarinoknak azért, mert elvették tő­lünk a szólás szabadságát, mert munkán­kat megadóztatták, mert nyelvünket tép­ték ki, ha szólni merészeltünk, mert fe­jünket vették, ha gondolkozni mertünk ... — Igen, én vagyok az - válaszolta Szun. — Te vagy az a Szun, aki kétszer len­gette meg a felkelés zászlaját, kétszer volt elfogva, de mind a kétszer elmene­kült, aki megfogadta, hogy addig nem nyugszik, míg művét be nem fejezi és föl nem szabadít bennünket a rabszolga­sáp alól? ... — Igen, én vagyok az — felelte Szun, és pillantását Tuangra vette. Tekintetük találkozott. Tuang hátra lé­pett, övéből kihúzott egy vászonzacsikót és Szun lába elé dobta. A zacskó csengve huppant a földre. — Ebben a zacskóban van húsz eszten­dő verejtékes, becsületes munkájának minden gyümölcse. Vedd eí, Szun, vedd el éis fordítsd a szabadság ügyére. Ezek között az aranyak, ezüstök között nincs egyetlen becstelenül szerzett darab sem. Nyolc napot gyalogoltam, míg megtalál­talak. Vedd el mind . .. És nehéz, birkózó termete eltűnt a rej­tett ajtó mögött. III. — Egy kém jár a nyomunkban, valószí­nűleg ismét az az átkozott Ma-kuaj — jegyezte meg Szun kísérője, amikor a sza­tócsok negyedéből a part felé tartottak. Szun körülnézett. Apró léptekkel egy alacsony, görnyedt hátú, vagy legalábbis magiát annak álcázó ember követte őket. Igyekezett tekintetüket elkerülni. Arcét köpenye szélébe takarta. A nap lenyugvóban volt. Eső szemer­kélt. Homály ereszkedett a folyam vi­zére, és a dzsunkáktől parányi, aranysár­ga hullámok futottak a part felé- Ai ha­lászbárkák is hazafelé tartottak. — Engedjük azt az embert előre — javasolta Szun, és egy fb mögé húzó­dott. Kevesen jártak ezen a tájon, úgyhogy az idegen kénytelen volt szándékát föl­fedni. Egyszerre elhatározta magát, és sietve Szun felél irányította lépteit. Szun kísérője így szólt felháiborodot­jtan! — Utánad küldték, hogy megöljön ... — Nem, felelte Szun - a gyilkosok nem járnak így. Lépése széles, nyugodt. A görnyedt hátú közvetlenül melléjük lépett, és érthető hangon megszólalt: — Hol élsz. Szun? Szun kissé összerezzent. Azonban nem ijedt meg. Szun sohasem ijedt meg. Csak a meglepetéstől remegett meg,, mivel a kérdést nagyon halkan, de mégis érthető hangon tették fel. — Ott élek, ahol élek -' válaszolta. — Szeretnék veled néhány szót váltani — felelte az idegen. — Akkor gyerünk ... Elhagvták a partmenti istállókat, a parton és a kikötőben levő kunyhókat, a bárkák és csónakok közötti deszkapalló­kon át egy új,, világos bárka fedélzetére léptek. itt az idegen leült s levette köpenyét. A gyenge, hájlotthátú ember testét gyö­nyörű fei ékesítette. Homloka magas, szeme lángoló. Szun kísérője gazdája föléhez hajolt: — Tudom, ki ez. Később majd meg­magyarázom. Hallgassuk meg először mit mond. Az idegen erőteljes, magabiztos hangon így kezdte: — Szunr-Jat-Szen, nem akarom megvárni míg Kína elnöke leszel. Tüstént dolgozni akarok, tudom szükséged van rám, mint ahogy szüksége van a Osif feiíó vitorlázó dzsunkának a oecsdliji öböl felöl fújó szélre. Nem harcolhattok hadsereg nél­kül. Katonákat képezek ki nektek a kj­j-iaiakbóí. Megtanítom őket llőni, védekez­ni, támadni, és szabályszerűen visszavo­nulni. A legjobb harcosok ezreinek ki­képzését vállalom, és elvezetem őket a nép táborába ... — Hallgatlak - felelte Szun. — Nincs idő a 'halogatásra. Tudom, hegy ma még nem, se holnap, de ti egy­szer győzni fogtok. Gondold -meg jól, Szun, és felelj ... Hadsereg nélkül a for­radalom csak máglyát élesztő szíél, Had­sereggel azonban ügyes sziénégetőhöz lesz hasonló, aki ezer máglya számára képes elegendő szenet termelni... A hájlotthátú magára borította köpe­nyét, és kezét nyújtotta Szunnak. Szun forrón és tiszte'étteljesen szorította meg. Különös tiszteletet érzett ez iránt a kis ember iránt. — Hm — szólalt meg a hajlotthátú —, keresik önt, Szun. Az egyik kém, Ma-kuai. nagyon veszedelmes. Engem is állandóan követett • egy ember. Most amazon a dzsunkán látom feküdni. Az árbocrúd mögé bújt. és mindenhol nyo­mon követi önt. Legyen óvatosabb ... — Övatos leszek — felelte Szun, mi­közben kikísérte vendégét. Ä hajlotthátú eltűnt a bárkáik és em­berek zajában. — Ki volt ez? - kájrdezte Szun. - Ki ez a kis hájlotthátú ember, aki ily nagy dolgokra vállalkozik? • — Chomer-Li ezredes, drága tanítóm. A le''iobb katonai szakértő. Eliött hoz­zánk, hogy együtt dolgozhasson velünk. Ö. mi biztosan győzni fogunk! Szun kissé elfordult. Szemében külö­nös fények égtek, Karját keresztbe fonta, és tekintetét az esti ködbe burkolózó fo­lyamra szegezte. A város lámpáinak fé­nyében az eljövendő nagy csaták tüzét látta felvillanni. IV. I Szun gondolataiba mélyedve ült a bárka fülkéiének beiárata előtt. Eav váratlan Szun gondolataiba mélyedve ült a bárka fülkéjének bejárata előtt. Egy váratlan

Next

/
Thumbnails
Contents