A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-06 / 14. szám

mártotta a tusba, és mielőtt még az írásn ba foigott, így szólt: — Ne sírj, anya, Szum mindenütt jelen van, akárcsak a iszél, a mandarin mór harapja a farkát, mint a kutya. Nem fogják már fiadat soká bottal táplálni. Fogsz még te táncolni a menyegzőjén. Szun kísérője felé fordult és halkan megjegyezte: — Balra a második üzlet, ott, ahol a szorgot és szágót árulják ... Minden rendben van! Szun szentéibe húzta szalmakalapját és a meg jelölt irányban át akart menni az utcán, azonban egyszerre gongütésekre és éles kiáltozásra lett figyelmes: — Félre, el atz útból! Kutyák, nyissatok utat a Dicsőség, Szépség és Okosság, fenséges fiának. A tömeg; riadtan utat nyitott és a falakhoz szorult. Fejüket tiszteletteljesen meghajtották. Az utca közepe egyszeriben kiürült. Rohanó kínaiak jelentek meg, és ostorral ütlegeltek mindenkit, aki nem tért ki elég; gyorsan az útból. Utánuk néhány láncot csörgető férfi jelent meg az utcán. Aki a .mandarint haragra gerjeszti, könnyen megismerkedhet a láncok súlyával. A láncot hordozók ruhája szintién rongyos volt. Élelmüket koldulással szerezték. A mandarint, a Dicsőség, Szépség, Okosság fenséges fiát gazdagon díszített hordszéken vitték, melynek függönye félig el volt húzva, öntelten hunyorgatott szemével, és sárga, kövér ábrázatát legyezővel hűsítette. Terjedelmes pocakja úgy himbálódzott, akárcsak egy selyembe göngyölt hólyag. Szun elsápadt a gyűlölettől. Mogorván, komor tekintettel, állt, és amikor a mandarinnal elhaladtak mellette, hirtelen kinyújtotta karját és középső ujjával erélyesen rámutatott. Kínában ez * legnagyobb nuegvetiéís és sértés jele. A kínai haragjában sosem szorítja ökölbe kezét, és ebben Szun is hü maradt népének szokásaihoz. — És ez a kiihízott szörnyeteg akar velem verekedni! Kitaposom az összes zsírját ennek a potrohosnak, összetöröm minden csontját! '— mormogta fogcsikorgatva Szun. Azután betértek egy sötét, Ihüvös szatócsboltba. Mindkettőjüknek hoztak egy csésze illatos teát. A szágóval és szorgóval megrakott polcok egészen a mennyezetig értek, a fekete pultokat lent emberek vették körül. A boltban a tulajdonoson kívül nem volt egy lélek sem. Ez ahogy megpillantotta Szűnt, mély .meghajlás közepette így szólt: — Minden rendben van. Ma-kuaj tegnap járkált utánad, mi azonban letéritettük a nyomról. Tuanq már itt van. Akarod látni, Egek Fia? 18 — Akarom - felelte Szun. A bolt végében levő, rejtett ajtó kinyílt. Szélesvállú, nehéz, birkózó külsejű kínai lépett be rajta. Kabátjának hosszú újjai fei voiltak tűrve. Miután Szűnt tekintetével tetőtől talpig végigmérte, meg,kérdezte: — Te vagv az a Szun, aki azt mondta, hogy a császár, már eleget uralkodott fölöttünk és elég sápot húzott le keserves keresetünkből? — Igen, én vagyok az — felelte Szun. — Te vagy az a Szun, aki halált ígért a mandarinoknak azért, mert elvették tőlünk a szólás szabadságát, mert munkánkat megadóztatták, mert nyelvünket tépték ki, ha szólni merészeltünk, mert fejünket vették, ha gondolkozni mertünk ... — Igen, én vagyok az - válaszolta Szun. — Te vagy az a Szun, aki kétszer lengette meg a felkelés zászlaját, kétszer volt elfogva, de mind a kétszer elmenekült, aki megfogadta, hogy addig nem nyugszik, míg művét be nem fejezi és föl nem szabadít bennünket a rabszolgasáp alól? ... — Igen, én vagyok az — felelte Szun, és pillantását Tuangra vette. Tekintetük találkozott. Tuang hátra lépett, övéből kihúzott egy vászonzacsikót és Szun lába elé dobta. A zacskó csengve huppant a földre. — Ebben a zacskóban van húsz esztendő verejtékes, becsületes munkájának minden gyümölcse. Vedd eí, Szun, vedd el éis fordítsd a szabadság ügyére. Ezek között az aranyak, ezüstök között nincs egyetlen becstelenül szerzett darab sem. Nyolc napot gyalogoltam, míg megtaláltalak. Vedd el mind . .. És nehéz, birkózó termete eltűnt a rejtett ajtó mögött. III. — Egy kém jár a nyomunkban, valószínűleg ismét az az átkozott Ma-kuaj — jegyezte meg Szun kísérője, amikor a szatócsok negyedéből a part felé tartottak. Szun körülnézett. Apró léptekkel egy alacsony, görnyedt hátú, vagy legalábbis magiát annak álcázó ember követte őket. Igyekezett tekintetüket elkerülni. Arcét köpenye szélébe takarta. A nap lenyugvóban volt. Eső szemerkélt. Homály ereszkedett a folyam vizére, és a dzsunkáktől parányi, aranysárga hullámok futottak a part felé- Ai halászbárkák is hazafelé tartottak. — Engedjük azt az embert előre — javasolta Szun, és egy fb mögé húzódott. Kevesen jártak ezen a tájon, úgyhogy az idegen kénytelen volt szándékát fölfedni. Egyszerre elhatározta magát, és sietve Szun felél irányította lépteit. Szun kísérője így szólt felháiborodotjtan! — Utánad küldték, hogy megöljön ... — Nem, felelte Szun - a gyilkosok nem járnak így. Lépése széles, nyugodt. A görnyedt hátú közvetlenül melléjük lépett, és érthető hangon megszólalt: — Hol élsz. Szun? Szun kissé összerezzent. Azonban nem ijedt meg. Szun sohasem ijedt meg. Csak a meglepetéstől remegett meg,, mivel a kérdést nagyon halkan, de mégis érthető hangon tették fel. — Ott élek, ahol élek -' válaszolta. — Szeretnék veled néhány szót váltani — felelte az idegen. — Akkor gyerünk ... Elhagvták a partmenti istállókat, a parton és a kikötőben levő kunyhókat, a bárkák és csónakok közötti deszkapallókon át egy új,, világos bárka fedélzetére léptek. itt az idegen leült s levette köpenyét. A gyenge, hájlotthátú ember testét gyönyörű fei ékesítette. Homloka magas, szeme lángoló. Szun kísérője gazdája föléhez hajolt: — Tudom, ki ez. Később majd megmagyarázom. Hallgassuk meg először mit mond. Az idegen erőteljes, magabiztos hangon így kezdte: — Szunr-Jat-Szen, nem akarom megvárni míg Kína elnöke leszel. Tüstént dolgozni akarok, tudom szükséged van rám, mint ahogy szüksége van a Osif feiíó vitorlázó dzsunkának a oecsdliji öböl felöl fújó szélre. Nem harcolhattok hadsereg nélkül. Katonákat képezek ki nektek a kjj-iaiakbóí. Megtanítom őket llőni, védekezni, támadni, és szabályszerűen visszavonulni. A legjobb harcosok ezreinek kiképzését vállalom, és elvezetem őket a nép táborába ... — Hallgatlak - felelte Szun. — Nincs idő a 'halogatásra. Tudom, hegy ma még nem, se holnap, de ti egyszer győzni fogtok. Gondold -meg jól, Szun, és felelj ... Hadsereg nélkül a forradalom csak máglyát élesztő szíél, Hadsereggel azonban ügyes sziénégetőhöz lesz hasonló, aki ezer máglya számára képes elegendő szenet termelni... A hájlotthátú magára borította köpenyét, és kezét nyújtotta Szunnak. Szun forrón és tiszte'étteljesen szorította meg. Különös tiszteletet érzett ez iránt a kis ember iránt. — Hm — szólalt meg a hajlotthátú —, keresik önt, Szun. Az egyik kém, Ma-kuai. nagyon veszedelmes. Engem is állandóan követett • egy ember. Most amazon a dzsunkán látom feküdni. Az árbocrúd mögé bújt. és mindenhol nyomon követi önt. Legyen óvatosabb ... — Övatos leszek — felelte Szun, miközben kikísérte vendégét. Ä hajlotthátú eltűnt a bárkáik és emberek zajában. — Ki volt ez? - kájrdezte Szun. - Ki ez a kis hájlotthátú ember, aki ily nagy dolgokra vállalkozik? • — Chomer-Li ezredes, drága tanítóm. A le''iobb katonai szakértő. Eliött hozzánk, hogy együtt dolgozhasson velünk. Ö. mi biztosan győzni fogunk! Szun kissé elfordult. Szemében különös fények égtek, Karját keresztbe fonta, és tekintetét az esti ködbe burkolózó folyamra szegezte. A város lámpáinak fényében az eljövendő nagy csaták tüzét látta felvillanni. IV. I Szun gondolataiba mélyedve ült a bárka fülkéiének beiárata előtt. Eav váratlan Szun gondolataiba mélyedve ült a bárka fülkéjének bejárata előtt. Egy váratlan