A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-06 / 14. szám

hatalmas kínai folyam fölött a hétm köznaipok lármája visszhangzott. A part közelében kínai nincstelenek apró, rozoga csónakjai nyüzsögtek. Némelyek közülük mint egy mozgó deszka-, szalma-és sárkupac a part felé tartottak, mások kifutottak a folyam közepére, és ott kivetették finom, gondosan megszőtt hálóikat. A csónakok farában levő rozogaszalmakunyhókat még a legparányibb szellőcske is átfúja, és minden esőcsepp bekukucskál résein. Az élet szomorúan folyt rajtuk. A töpörödött, viaszsárga arcú halász, Tze-lu épp most költötte el szerény ebédjét. A rizst szapora mozdulatokkal, pálcikák segítségével rakta szájába. A pálcikákat evés után leöblítette, majd a tálhoz támasztotta, hogy megszáradjanak. Zsíros, szakadozott ingében felesége előtt kuporgott, hallgatásiba merülve. Az asszonylátta, hogy férje nem minden ok nélkül hallgat, Legkisebb fiuk Jan-czy, aki éppen csak hogy járni kezdett, fel s alá botladozott a csónakban, mivel lába a bódé falán levő karikához volt kötve. Amikor a csöppség átesett a csónak szélén, sietve visszahúzták a zsinegen, s ezziel minden különösebb lárma -nélkül, napirendre tértek az esemény fölött. A hosszú, nyári napon ez jónéhányszor megismétlődött. Ebéd után Tze-lu játszani szokott a gyerekkel, ma azonban egészen másutt kalandoztak gondolatai. Hosszú hallgatás után végre megtörte a csendet. — Asszony — kezde, s tenyerét tölcsér alakúra formálva szája elé tartotta —, asszony, Szun-Jat-Szen*) már megint -itt van. Titokban ismiét. idejött, hol japánnak, hol pedig kínainak álcázza magát. Állandóan beszédeket tart és ír, éjt nappá téve dolgozik, és sok ezer barátja van. — Tze-lu, mit akar ez az ember? Mit járkál fel és alá a folyón mint a hal, és miért nincs soha semmivel megelégedve? — Meg akarja fosztani trónjától a császárt és a feleségét. Ki akarja űzni az országból az összes mandarint. Ügy szidja őket, mint mi a kutyákat, disznókat szoktuk. Aki kiadlja őt a hivataloknak, fejéért s-ck-sok ezüstöt, egy fazék, egy kocsi, sőt talán egy csónak ezüstöt is kap ... — De senki sem találja meg. Ha oly sok ezer barátja van, elrejtik, és az ezüstöt senki sem kapja meg ... — Ki tudia asszony, ki tudhatja. Kémek járnak a nyomában. Több van belőlük, mint Szu-n -barátaiból. Láttam is egyet közülük. Nem hiába nevezik Maku-ajnak — qyors paripának. Fáradhatatlan, és — mint a ló — a gubernátor ezüstjeivel van megpatkolva. Ma mondotta is nekem: — Szegény vagy, mint a csiga, melynek a hátán levő házán kívül nincs egyebe. Te sem kereskedsz mással csak a nyomorúságoddal... — Asszony, fogd meg Jan-czyt, már megint beesik a vízbe. Húzd magadhoz a zsineget.. . Ügy. A csöppség már megint talpon van ... Csak nem? Elszakadt a zsineg. Aközött nyomorúság ... Nincs még két aprónk se egy rendes zsinegre, hogy jól odaköthessük a saját fiunkat... Hát igen, s erre Ma-kuaj még hozzátet*) Szun-Jat-Szen, nagy kínai forradalmár. A kínai nemzeti felszabadító mozgalom egyik vezéralakja, a Koumintan párt szervezője és vezére. Az 1867 — 1925-ös években élt. Elbeszélésünk 1907-ben játszódik, amikor Szun megalapította a Tun-Tey-Chov társaságot, mely a császári uralom .megdöntésén fáradozott. A kínai nép támogatta a mozgalmat. Néhány év múlva 1912-ben Kínát köztársasággá nyüvánították, melynek Szun-Jat-Szen lett az elnöke. NYIKOLAJ TICHONOV: ÁL nép huiátfCL te: — Szuan a szatócsoknál és halászoknál rejtőzik. Ha jól kinyitod a szemed, megláthatod .,. Azután már nem kell soká várnod a jutalomra, meglásd, kiderül feletted is az ég . .. - Nem is tudom mit mondjak neked erre, Tze-lu — feleli az asszony. Dolgos, fáradhatatlan asszony volt, de a nyomor megtörte, kapzsivá tette. - Mondom, a szerencse csak egyszer jelentkezik az életben, de a buták ezt az egy alkalmat is elszalasztják. Két gyermekünk éhenhalt, a meglevő három sovány, mint a kutya, apád gyomorfekélyt kapott, anyádat a nyomor a sírba vitte. Ügy jártasd a szemed, hogy észrevedd Szűnt. Lehet, hogy gyermekeidnek ezzel jobbra fordul sorsa ... Tza-lu előhúzott kebléből egy tarka kendőt és óvatosan kiteregette. Az aszszcnv föléje ha-jolt, hogy jobban lássa. Tze-lu tenyerében egy sárga, foltos tojást pillantott meg. Amikor héját feltörte orrfacsaró búz áradt belőle. A tojás teljesen rothadt volt, azonban a kínaiaknak éppen ez a legkedveltebb csemegéjük. - Hat hetes — jegyezte meg büszkén Tze-lu-, Makuaj adta barátsága jeléül... Megosztozunk rajta, asszony ... - És te mit feleltél neki? Csak nem voltál olyan ostoba, hogy elfogadtak ezt a kitűnő ajándékot, s aztán faképnél hagytad ? - Nem asszony, azt feleltem neki, hogy mám-i nem vetem vízbe a háló, hanem résen leszek, megtalálom Szűnt... II. Szun-Jat-Szen jól tudta mi vár rá, ha a mmdarindk karmai közé kerül. Azért minden ügyességét és önuralmát felhasználta, nehogy egy könnyelmű ballépés folytán véletlenül kiszolgáltassa magát üldözőinek. Hajat és hosszú, keskeny bajuszt növesztett. Olyan ügyesen álcázta magát, hogv még a kémeket is megtévesztette. Mindenki japánnak nézte. Járta a piszkos utcákat és elvegyült a lármás, tülekedő emberáradatban. Jól körülnézett — és látta, miiy rongyos gúnyát viselnek az emberek. Legtöbbjük ruhája a legolcsóbb papíranyagból készült, szappant sose látott, egyszínűre festett, rongyos, fol-tos és piszkos volt. Az üzletek előtt komoly kereskedők sáskaviadalokat, siemlélték, mások pipáztak és domiinőztak. A főtt rizst, forró teavizet és szárított gyíkokat árusítók teli torokkal dicsérték áruikat. A könnyű kocsikba fogott riksák apró, csaknem női lábukkal fullasztó porfelhőt vertek a nagy forgatagban. Fekete, gombaformájú frízurát viselő nők sétálgattak az -utcán. Mindezt Szun már gyermekkorában látta, s azért most nem vonzotta különösebben. Valamivel távolabb egy asztalnál fonynyadt, beteg arcú volt diák üldögélt. Szomorú, álmos hangon rég letűnt hősökről, sárkányokról és kígyókról olvasott, valamint arról, hogy éltek és dolgoztak akkoriban az emberek. Kifejezéstelenül, unalmasan olvasott figyelemre, se méltatva a körülállókat, akik azonban figyelmesen lestiák minden szavát. írástudatlanok voltak, s ezért örömmel hallgatták a felolvasót. A diák felemelte tekintetét és szemével jelezte, hogy fölismerte Szűnt, majd a közönséghez fordult: — Minden rendben van. Tudom, szép mesék ezek, de holnap még szebbeket olvasok nektek a sárkányokról, melyeknek nemsokára levágják a fejüket! Szun elmosolyodott és lassan tovább ment. Társa fürkésző tekintettel jói körülnézett. Szun megállt egy utcai borbély előtt. A borbély vendége fejét forró vízzel kenegette, gondosan kikerülve azt a helyet, ahonnan a copf nő, mivel azt sosem borotválták. Aztán kezébe vett egy vasdarabot, s olyan mozdulattal, mintha vendége nyalkát akarná elmetszeni, hozzálátott a borotváláshoz. Miután a fejét már megborotválta, fölhúzta szemöldökét és egy könnyed mozdulattal azt is leborotválta. Amikor mindezzel elkészült, leporolta -a vendég hátát, szétfésülte haját és nagy gonddal copfba kezdte fonni, közben észrevette Szűnt. Arca azonban a meglepetés legkisebb nyomát sem) árulta el. Szun könnyedén intett bal kezével, mire a borbély nyugodt hangon így szólt: — Minden rendben van... Mi tartóztathat fel! Olyan vagy, mint ez a vasdarab ... Megemelte borotváját. — Bqy szál haj sem marad a fején, ha nekilátsz. Szun elmosolyodott és ment tovább. Az utcasarokra minden irányból tódult a tömeg, csak egyetlen helyet hagytak üresen. Ott ült kis ládáján az írástudatlanok számira oly n-é|lkülözhetetlen utcai írnok. Előtte egy edényben tus és ecset állt, mellyel Kínában a leveleket írják. Az írnok előtt egy aszonyka sírt keservesen. — Nagy az én szívem bánata — panaszolta. — 0 majd a szívem szakad meg! A fiamat elhurcolta a mandarin. A lábát bambuszbottal verte, mely úgy megdagadt mint eső után a gomba. Ö, bárcsak meghalhatnék! Mitévő Legyek, Irjak anyámnak, högy megsajnáljon . . . Fogd az ecsetet és írj, te, aki tudsz Imi ... Szun-Jat-Szen figyelmesen hallgatta az asszony panaszos szavait. Az utcai írnok vette az ecsetet, be! 17