A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-23 / 12. szám

A koreai kérdés ismét a világ érdeklődésének előterébe került. A Kínai Népköztársaság javaslatára a Jártai önkénteseiket 1958 végéig kivonják a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság területéről. Közöljük a koreai novellairodalom egyik ifjan elhunyt klasszikusának, С so Sza He-neje (1901—1932). A vér nyomán című kötetében megjelent önvallomásait. Más úton járok, mint azok, akik körülvesznek engem. Eleinte nem szándékosan tettem így: szinte ösztönösen történt. Az idők folyamán azonban ez a magatartás egy óriási fallá nőtt bennem, és tavaly óta tudatosan fordítok hátat a világnak. Egy pillanatra sem aggaszt, hogy boldog vagy boldogtalan leszek-e általa. Mindössze amiatt aggódom, hogy ezt az utat nam tudom végigjárni. Nem törődöm azzal, hogy mások emiatt lenéznek, vagy kinevetnek. Az „igazi ember" és az „igazi élet" jelszavaként akarok harcolni akkor is, ha ízenként tépik le rólam a húst, összemorzsolják csontjaimat és saiát vérembe fojtanak. • * * Egyszer villamoson utazván, szememet lehunyva jövendő szerelmemről ábrándoztam. Aludni láttam őt, gondok nélkül, mosolyogva. És akkor ezt mondtam magamban: Ha ismernéd mélységes kínjaimat, ilyen békésen nem aludnál. Bírnám csak én a te békédet, gondok nélkül pihennem ugyan nem lenne nehéz. Szellemem állandóan ábrándvüágban lebeg. Nehezen gyógyítható betegségem, végtelen soványságom, nemkevésbé a szüntelen tűnődés miatt egyre sápadok. De egy pillanatra sem törődöm ezzel. * * * Nem akarom eldobni magamtól a kínjaimat. Ha ezt tenném, alnnál nagyobbak lennének hányattatásaim. A gondokat sem hárítom el magamtól. Minden érőmet megfeszítve akarok előbbre jutni. Le akarom győzni az akadályokat. Ha van valami nagy öröm a világon, ez a győzelem öröme. » * * Lelkem addig nem áhítozik nyugalomra, míg az ,/igazi ember", „igazi életének" szemszögéből gyöbrőmek látszó valóság el nem tűn'k a föld színéről. * * * Nem akarok a többiek módján langyos semmittevésben élni. Ha valami keserű lesz számomra, legyen olya(n keserű, hogy szétszakadjon tőle a gyomrom; ha öröm ér, akkora öröm legyen, hogy négykézláb ugráljak miatta. Két úton kívül nincs előttem semmi. Forradalom és szerelem: ez a kettő. Ha nem leszek a legnagyobb „áruló" (A japán megszállók árulóknak nevezték a forradalmárokat. A fordító megjegyzése), forró szerelembe temetkezem. Ám nekem nincs szerelmem. Lehetne, de a szerelmet itt pénzért árulják. Ezt nem vehetem meg. Még ha pénzem lenne, akkor Sem), mert a szerelmet nem akarom vásárolni. Számomra végeredményben csak az „árulók" útja marad. * * • Nem akarok átlagos emberek módjára élni. Vagy nehéz terhet cipelek hátamon, amibe a gerinc is belegörbül, vagy addig járom a világot, míg térdig nem kopik a lábam. Magais hegyre rohanok, míg szívem össze-vtesza kalapál, vagy végtelen mezőn kiabálok, míg megszakad a szívem. Erős pálinkától rúgok be, vagy a szerelem forró mámorába merülök. — így szeretnék élni. Mivel nem akarok átlagemberek módján élni, nem vonz a közönséges halál sem. Kard valgy dárda döfje át a szívem, vagy fejemet sziklák élébe verjem. Szirtek csúcsáról mélybe vetve magam, zúzódjék szét véresen a testem, vagy égető szerelemben olvadjak el. így akarok meghalni. Nem szeretnék kínlódás nélkül egy golyó által vagy őpiummámorban elpusztulni. Ha beteg leszek, legyek kolerás. Ha nem az, akkor szívgyúlladás öljön meg. * * * A halálnak nem örülök, ám nem is félek tőle. Az életet szeretem. Ámde sokáig "élni nem akarok. Nem tudom, hogy miért születtem. Nem is akarom tudni Nem törődöm azzal sem, hogy a halál után hova megyek. De ha már megszülettem, jogaimért kötelességeimért minden erőmmel és szókimondásommaíl harcolni fogok, amíg csak élek. Én akarom megformálni az életemet. • * • Minél több akadály tornyosul fel előttem, annál többet akarok alkotni. Néha sekély víz leszek, máskor zuhogni fogok, mint a sziklabércekről lerohftnő hegyipatak, ismét máskor erőlködéstől elfulladó hangon kiabálok. Rozsdás életre egyáltalán nem áhítozom. Szeretem szellemi gyermekeimet, ha a világ szid vagy kinevet is ezért. Nem azért szeretem őket, mintha szépek lennének, hanem, mert ők mondják ей gondjaimat, ök bizony csúnyácskák, olyannyira, hogy félek megmutatni őket a világnak, de ismerik és elmondják bánatomat. Ezért szeretem őket. * * * Ezer és tízezer ember követi igézetként a nyugati holdat, csak egyetlen ember megy keletre. Nincsen a fődön semmije. Nem vezeti senki. Senki sem támogatja. Az út veszélyes. Végtelen sötétség hullámzik körülötte. Ám forró a lelkesedése, kemény az akarata és fényes a hite. Tudja, hogy mindig keletrőü kel a nap. (Csö Dzong-jal és Jó Sándor, fordítása). 17