A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-23 / 12. szám

I Éhes disznó makkal álmodik, tartja a régi közmondás És bizony gyakran megesik, hogy egyes emoerek vágyálmaikat felcserélik a valósággal. Megtörtént ez nemrégiben Harisson E. Salisburryval, A New York Time^ munkatársával is. Salisburry, — a szovjet és népi demokratikus problémák úgynevezett szakértője a múlt év alkonyán bejárta Kelet-Európát,- és „tapasztalatairól" riportsorozat formájában számolt be a New York Times hasábjain. Első cikkében a szerző többek közt azt állítja, hogy Kelet-Európában a sztálini szigort „új kurzus" váltotta fel. Bizonyítékai: a varsói és szófiai hulipámk provokációi, az amerikai divat szerint öltöző lányok és a budapesti moziplakát, mely a Dollárpapa című filmet hirdette. Második cikkében Salisburry annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy Kelet-Európában (Nyugat-Európával ellentétben) igen szeretik az észak-amerikai Egyesült Államokat, és csodálják az amerikai életformá+ Harmadik cikkében a népi demokratikus országok gazdasági helyzetéről értekezik. „Alacsonyak a bérek, alacsony az életszínvonal'^ állapítja meg először tendenciózusan, hogy néhány sorral tovább rácáfoljon önmagára. Hiszen még Albániáról is kénytelen elismerni, hogy a „kommunista diktatúra" megszüntette az addigi középkori, sajátos albán viszonyokat. Egész Kelet-Európában nagyok a kereseti lehetőségek. Erősen megjavult a parasztság helyzete, összehasonlíthatatlanul jobbak az egészségügyi állapotok, és az analfabétizmus teljesen megszűnt a „'-ényszerű és általános művelődés agresszív rohama következtében " Ö, derék Salisburry úr, milyen szegény és elnyomott népek is ezek a kelet-európaiak. A kommunisták terrorizálják őket. hogy művelődjenek. Bezzeg Little Rockban ugyebár más a helyzet? Cikkében Csehszlovákiát a legfejlettebb kelet-európai állaimnak ismeri el, ahol a szívélyes csehszlovák-szovjet barátságnak régi történelmi és kulturális hagyományai vannak, és a kommunistáknak igen erős bázisuk van a dolgozó tömegek között. Csak azt nem tudom, mit akar mondani a c'kkírő azzal az állításával, hogv hazánk kulturális életében a „sztálini eszméket nyugati példák helyettesítik." Negyedik riportjában Salisburry kénytelen elismerni, hogy a szocializmus a népi demokratikus országokbar mindenütt gyökeret vert. Ezt a tényt nem lehet letagadni és kár ellene küzdeni. Véleménye szerint a keleti kommunizmust „demokratizálni" kellene. Igaz, ez az elképzelése nem eredeti, minden revizionista erről álmodik. A New York Timesben megjelent ötödik cikkében a szerző recepteket ajánl. Először elítéli Dul'es külpolitikáját. Javasolja az Amerikai Egyesült Államok kotmányának, hogv barátkozzék a keleteurópai államok kommunista kormányaival. Hatásos gazdasági segéllyel és élénkkulturális kapcsolatokkal igyekezzen odahatni, hogy ezekből az államokból afféle „harmadik erő váljon, és így jöjjön létre Amerika nyugat-európai szövetségesei és a Szovjetunió között egy semleges övezet" (vagy inkább egy cordon sanitaire?). Csak egyen csodálkozom, vajon nrtiért nem ajánlja a cikkíró az USA urainak, hogv Nyugat-Európában is létesítsenek ilyen semleges övezetet. Igaz, akkor a'z amerikai repülő és hadihajó támaszpontokat, valamint a rakétakilövő pályákat fel kellene Nyugat-Európa országaiban számolni. Ezekről azonban Salisburry sem mondana le szívesen, hát még Dulles! Nyilvánvaló, hogy a cikkíró ,z amerikai világuralom híve, bár néhán- okos megállapításával elismeri az amerikai törekvések eddigi csődjét. Nem hive azonban Dulles és az amerikai tábornokok jelenlegi erőszakos módszereinek. Felrója Washingtonnak, hogy nem ismeri el Albániát, Bulgáriát és a Német Demokratikus Köztársaságot, pedig ezek az országok a negligálás ellenére is léteznek és gyarapodnak. Finomabb eszközökről beszél. A „demokrácia", vagyis a nemzeti kommunizmus útjára szeretné terelni a népi demokratikus országokat. Legalábbis átmenetileg. Ilyen álmokat sző Salisbur-y a szocialista tábor felbomlasztásáról, a népi demokratikus országok hagy családjának szétzüllesztéséről. Az egyes, magukra maradt országokkal könnyű lesz elbánni. Éhes disznó makkal álmodik. 'Fő'eg akkor, amikor a kapitalista világra már előre vetette árnyékát a nagy gazdasági depresszió Új piacokra, nyersanyagokra és olcsó munkaerőre volna szükségük! Csakhogy Salisburry és kenyéradói tévednek, álmaik meddők maradnak. Bennünket már nem csalhatnak lépre mézes madzaggal. A trójai faló históriáját pedig valamivel régebben és jobban ismerjük, mint az USA-ban, mégpedig Homérosz Odisszeájából, nem nedig Erskine úr könyvéből. Minden jel arra vall, hogy a makk a fán marad. És valakinek felkopik az álla! Helmuth Schrammberg balszerencséje Koburg városa a Thüringiai-erdő déli lejtőin terül el. Lakosai még ma is büszkén emlegetik egykori híres vendégüket, Luther Mártont, a nagy reformátort. Igaz, azóta nár közel négyszázharminc év telt el. És a város falai között élő jelenlegi hírességekkel nem igen büszkélkedhetnek. Ezerkilencszázötven nyarán telepedett le Koburpban Arthur Ehrhardt, a „Nation Europa" című neofasiszta folyóirat kiadója. Ehrhardt úr nagy tiszteletnek ör-'end a városka jómódú polgárai között, és nagy szava van a koburgi hivatalos körökben. Először azért, mert „jól szituált úriember", másodszor men azért, mert javíthatatlan náci. És miért ne lenne? Hisz Nyugat-Németországban minden tizedik lakos megátalkodott fasiszta. Érthető hát, hogv a helybeli hatóságok Ehrhardt urat pártolják. Mert holló a hollónak szemét ki nem vájja. Bebizonyosodott ez nemrégiben Helmuth Schrarromberg esetében is. A kóburgi munkaközvetítő hivatal Helmuth Schrammberg munkanélküli qépszedőt a „Nation Europa" kiadóvállalat nyomdájában helyezte el. Eddiq minden rendben is volt. Ám ez a balga Helmuth Schammberg „megátalkodott" antifasiszta, tehát kellemetlen • alak. Kellemetlen és oktalan! Ahelyett, hogy a szedőgépen mechanikusan szedte volna Ehrhardt cikkét, a szöveget tüzetesen el is olvasta. És ez volt a veszte. Arthur Ehrhardt kéziratában ugyanis többek között ez állott: „...és saját magát okolja az, aki a Harmadik Birodalom idejében koncentrációs táborok foglya volt..." Amikor e szavakait olvasta, Schrammbergnek eszébe jutott édesapja. Az öreg szakszervezeti funkcionárius hat évig volt Dachaub"n Hitler foglya... A szedő felállt, és odament a szedőterem vezetőjéhez. A kéziratot aiz asztalra tette: „Adjon tisztességes munkát, ilyen disznóságot én ki nem szedek." Helmuth Schrammberg másnap munka nélkül bolyongott. És hiába kereste igazát. A munkabíróság Ehrhardt úr mellé állt. „A szedőnek kötelessége, hogy főnöke parancsát teljesítse. A kézirat tartalmáért a kiadóvállalat felel." Különben is, Schrammberg „csak" egy antifasiszta, Ehrhardt úr pedig javíthatatlan náci. És holló a hollónak szemét ki nem vájja! Nekik diktátor kell Az észak-bajorországi Nauheim elragadó fürdövároska. Különös szimfónikus zenekaráról mát írtam. Ezúttal a derék nauheimi polgárokról lesz sző, a javíthatatlanokról. Á nauheimiek általában vendégszerető emberek. Kedvelik a hetedik amerikai hadsereg katonáit is, a régi szép birodalmi időket azonban feledni nem tudják. Hisz két éven át volt Nauheimben a Führer főhadiszállása, és bizony sokan vannak, akik még most is sajnálják, hogy a hatalmas és fényűzően berendezett führeri bunkerokat a levegőbe röpítették. Most legalább büszkélkedhetnének az óriás, vasbeton erődökkel, és belefeledkezhetnének a hazafias búbánatba. Mert Mauheimben igen sok hazafi él. Az utcákon vagdaltképű, monoklis paciensek sétálnak zöld lődenkabátban és „zergetollas" kalappal a fejük, búbján. Zárkózottak és előkelőn szótlanok. Csupán a Quick mulatóban élednek fel hébe-hóba. A kéttagú „zenekar" a híres nyugat-német slágert játssza: „Május utolján lesz a világ vége." És armkor elhangzik az utolsó strófa, felzeng a rögtönzött „hazafias" folytatás: Május végén Adolf eljő, ismét itt lesz, visszatér. Hősök leszünk és vidámak folyik majd a zsidóvér. A vendégek felállnak, koccintanak, majd igen jelentőségteljesen egymásra kacsintanak. A vendéglökben harsognak a hitleri Werhmacht pattogó indulói, és a lódénkabátosok egyre gyakrabban kérik az „Acélsisak", „Tarta'ékos", „Hazatért" és hasonló című szennylapokat. A nauheimiek lelkesen fogadták az új Wehrmacht felállítását is. És szigorúan elítélték a szomszéd friedbergiek hazaáiuló viselkedését. Felháborodtak, hogy negyven fiatal friedbetgi nem tett eleget a „haza hívó szavának" és nem rukkolt be a Bundeswehrbe. „A legfőbb ideje, hogy diktatúra legyen" — szólt az egyik nauheirni lakos. Igen, a legfőbb ideje, hogy visszatérjen az SS, a Gestapo és a terror Nyugat-Németországban. Aztán rend és csend lesz! A sírkövek rendje és a temető csöndje. Ez a rend azonban nekünk nem kell! • -si-Pl-