A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-09 / 10. szám

I készségesen magyar ázott, és Andris meg volt elégedve a felvilágosítással. Miután Zsuzsa megnyugodott,, kutatva körülnézett, hogy mi is volit az a nagy fegyverropogás. A harmadik ház kertjének végében nagy csoportosulást vett észre. Három revolveres katona állt ott, az egyik kezében még füstölgött a fegyver. Férfiak, dia főleg bámész asszonyok és gyermekek álldogáltak körülöttük és hadonászva magyaráztak valamit. Két parasztasszony a kertben mászkált és a magias fűben kutatva tekingettek szerteszét. Néha le is haijoltak és felvettek valamit. Alkonyodott. Mikor Zsuzsa közelebb lépett, látta, hogy Mayrné meg a menye keservesen panaszkodnak, szemrehányást tesznek a katonáknak, miközben kezükben vagy hét-nyolc tyúkot lóbálnak bűnjelként. A legtöbb állat mozdulatlan volt már, elvérzett, mutatva, hogy jól talált a revolvergolyó, jó céllövő a fegyver kezelője. Egy-kettő billentett még gyengén a szárnyával. Zsuzsa nagyon bizarrnak találta az ötletet: tyúkokra revolverrel célba löni. Egy úgy látszik speciális amerikai szórakozás. A három ka-' tona kicsit zavartan nevetgélt, próbálta csitítani az asszonyokat. — Tessék, itt van! - károgta dühösen Mayrné. — Vggye ,meg ha lelőtte! Egye meg, de nekem fizesse meg tisztességesen, mert lelkemre mondom, hogy panaszra megyek! Jaj szegény tojóim, szegény tojóim, — siránkozott. Nincs az a pénz, amivel meg lehetne titeket fizetni! — Aztán újra átcsapott a gyakorlatias hangnembe: — Tessék megvenni! — Nem félt a megszálló katonasággal ilyen erélyesen vitatkozni. — Fizessék meg, fizessék meg, — ismételte minduntalan. Hogy a katonák megértették, vagy inkább csak megérezték-e, hogy mit követel tőlük az öregasszony, nam derült ki soha, de elég az hozzá, hogy az egyik tényleg a zsebébe nyúlt és kivett egy pár bankjegyet, az asszony felé kínálta, mintegy kérdezve, megfelel-e az ár. Az öregasszony mint a gyík siklott oda, szemét a pénzre meresztette. Ügy látszik, nagyon meg tehetett elégedve, mert gyorsan kikapta a katona kezéből a bankókat, és hirtelen mozdulattal a zsebébe dugta, nehogy a körülállók lássák, mennyit is kapott. Fürgén megfordult és szaporán, indult a házba. A menye még tétovázott, nem tudta, mit csináljon, hiszen a tyúkokat most már oda kellene adni a katonáknak... De aztán anyósa példáját követve ő -is megfordult és befutott a házba. A nézők persze kiabálni kezdtek, hogy mi lesz a tyúkokkal. Azokat is viszik, mpg a pénzt is? A két asszony azonban nem hallgatott rájuk, a katonák pedig nem sokat törődtek vele. Az egyikük kivett a zsebéből valami bőrrel bevont nehéz fémkorongot és dobálni kezdték egymásnak. A közönség beszélgetve, nevetgélve szétoszlott, némelyik egy kis irigységgel a szivében, hogy Mayrék milyen jó üzletet csináltak. Néhány gyerek maradt méq csak Ott a tavaszi alkonyatban a jószagú réten, hegy figyelje, hogyan játsszák a katonák az ismeretlen amerikai játékot. Zsuzsa is hazafelé tartott, és mosolygott magában, hogy Mayrék ez egyszer akarva. nem akarva tyúkhúst fognak enni. ismerte már az itteni parasztok előtte oly különös szokását, hogy a baromfit nem vágják le, leginkább csak tojónak tartják. Mire nem tojik, olyan öreg és kemény lesz a húsai, hogy legfeljebb a levest ízesíti, de csak a kutyák bírják megrágni. Andrist bevitte magával a házba, fölfelé menet a lépcsőn találkozott .Kónyáékkal. A férfi szelíden terelgette maga előtt kissé imbolygó léptű feleségét. — No, menj csak, menj Juliska, hiszien te berúgtál. Az asszony belekapaszkodott a férfi karjába és végtelen szemrehányással' néze

tjt irú. - Jó, 1ó, azért nem aikadt meg a tor— Még te beszélsz, Pista? Hát akartam kodon az' ital én inni? Ott voltál, miért nem védtél _ xán ne

m

bántad volna, hd inkább me

97

megfulladok! Kónyának nem lehetett egészen rendben A családi enyelgés további részét ela lelkiismerete, mart csak hümmögött. nyelte a mögöttük becsukódó ajtó. a rá lomnak, a oak luru i Cjfél múlt. Vonatom valahol késik a ködben. A váróterem csarnoka csendes, ákár a kórházi folyosók, hol sápadt betegek suttogva beszélik bajukat, csendben ügyelve, nehogy a másik, ki nyomorát nyögve meséli sötétebb szavakkal fesse le kis nyavalyáját. Igy várom vonatom, magamban szidva a mozdonyt, a tilos szemafórt, mely nem tud zöld reményt szórni. A villanyórának lustán lép mutatója. Így lépked nyáron a sásban lesve a békára gőggel a nagycsörü gólya. S ím a sarokban, hol fény se szitált, megláttalak, ember. Szemeid üresen néztek az éjjeli búba, karodon a vakok hófehér botja s kezedben irézfurulya; vásári gyermekajándék. Nem szóltam, de te láttál. Lelked kitapintott. Megkértél, ha tudom, igazítsam meg furulyádat, egy billentyűje dacol, leragad. Kis hiba volt csak. Kiugrott helyéről a rúgó. Pár perc és ajkadon rekedten ujjongott a hangszer. Megköszönted s mikor szóltál, szívem is felujjongott, mint játékfurulyád. Te tépett vak, mondd, tudod-e ember, hogy tegeződtünk? Én láttam benned az élet kivert, hű kutyáját, s vajon mit láttál bennem te, barátom? Megjött a vonat. Karom károdba fonva siettünk; botoddal tapogatva a kupéban helyre akadtáL, s boldogan szóltál rám: ülj ide testvér. Míg furulyádon az emberi szív szava zengett, néztelek. Valaki álmából kelve bosszúsan nézett rád, s epehangon szólt: már lassan az embernek aludnia sem szabad. S lecsukódott látó, álmos szeme ... Közelebb húzódtam hozzád vak furulyásom, s úgy éreztem, szemed, mely semmibe néz hófehéren, látja a csillagokat. Egyszerre elhalkult furulyád, s karomat szorítva súgtad fülembe: Ugye, testvér, ember vagyok én is, akár te? Tüdőm, látsz. Szemed ép, szived is van s nem tudsz haragudni. FARKAS JENŐ 19