A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-09 / 10. szám

készülő regényéből) A katona végignézett az asszonyon. — Én nem tudom, maga kicsoda. Ha az, akinek látszik, miért volna félnivalója? — Nem tudom, nem tudom, — rágódott'tovább az asszony, — ml nagyon, mi rettenetesein féltünk tőtlük. — Minden katonaságnak rossz híre van, — mosolygott a férfi. — No meg aztán a Göbbels-propaganda... És mondja csak, tőlünk nem féltek úgy? Minket nem feketítettek be annyira? — Nem, — felelte Zsuzsa. . — Persze, a bo'sevizmus Hitler legfőbb mumusa. Nagyon gazdag volt maga odahaza? — Dehogy. Patikám volt, ház, és megvolt mindenem, ami kellett, de hogy gazdag lettem volna? Még a mi városkánk viszonylataiban sem. — Mert a bolsevikok a nagy vagyont elveszik, azt tudom. Náluk csak abból él az ember, emit a munkájával keres. Náluk nem lehet spekulálni, nem lehet senkinek gyára, bányája, meg birtoka. Arkagyíj valahogy így magyarázta nekem. Kérdezgettem, mert engem is érdekelt az életük, ők egészen másként rendezkedtek be, mint ahogy minálunk van odahaza. Besz'lt még Marxról, meg Leninről, meg persze Sztálinról is, de megvallom, nem nagyon értettem, gyakorlati ember Vagyok. Végeredményben azonban nem látom olyan borzasztónak, hogy valakinek nem lehet nagy vagyona. Lehet anélkül is élni, nem? Hiszen nálunk is a nagy többség vagyontalan. ők ezt így látják jónak. Nálunk lehetnek gazdagok, milliárdosok, aki ügyes és kemény, annak esetleg sikerülhet. A törvények, a feltételek nehezek de elméletben mindenkinek adva van a lehetősén. Amíg Zsuzsáék komoly beszélgetésbe merültek, körülöttük a hangulat tetőfokra hágott. Frank egy tenyérnyi helyen szólótáncot lejtett, ringatta derekát, a többi meg ki énekelt, ki fütyült, ki a taktust dobogta hozzá. A kávésné csillogó, mosolygó szemekkel figyelte, Márta és Kónya is jól mulatott. Mikor pedig Frank egy kicsit abbahagyta a táncot ós mint utolsó figurát felkapta Andrist és egy kört csinált vele, a kisfiú elérkezettnek láitta biz időt, hogy katona barátját megkérdezze, nincs-e neki repülő-csokoládéja. Frank az első pillanatban nem értette, mit akar, de a csokoládé szó ismerősein hangzott fülében és egyszerre világos lett minden. Újra a homlokára csapott: — Chocolate for the child! Ebben a pillanatban vad lövöldözés zaja hallatszott kívülről. Fegyverek ropogtak, a rettenetes zenebonára mindenki elhallgatott. Zsuzsa és Márta sápadtan ugrott fel, a kávésné sikoltozni kezdett. — Jaj istenem, jajajj, jaj! Kik ölik egymást? Frank meg a többiek mindjárt megértették, hogy miről van szó és a kávésné rémülete rendkívül mulattatta őket. Frank nem zavartatta magát, Andrist a vállára kapva lerohant a lépcsőn a kocsihoz. Kónyáné ezt látva, teljesen megzavarodott, húsos kezét feje felett összecsapva most már ész nélkül kiabált: — Gyilkosok, gyermekrablók! Segítség! Nagyságos asszony, mit áll itt?! — rázta meg Zsuzsáit. — Viszik a kisfiát! Jaj gyerekeim! Halomra ölnek minket! Genszterek, — segítette ki öt a detektivregényekből ismert szó, segítség, genszterek! — A katonák az éktelen jajveszékelés hallatára kicsit meghőköltek, mert ezt mégis soknak találták és egy pillanatra azt hitték, hogy igazán baj vam, de aztán annál inkább kitört belőlük a jókedv. — Piff-paff, — mutogattak. A gangster szót ók is megértették és az egyikük alkoholtól fűtött jókedvében a meritőbögrét telimerítette a fazékból és mielőtt még a kávésné védekezhetett volna, lenyomta a székre és szájéhoz szorítva a bögrét, beleöntötte az asszonyba az erős telt. Kónyáné nem akart megfulladni, csak nyelte, nyelte, amíg az utolsó csöppecske is lecsúszott a torkén. — Ja, gagster. — itatta nevetve a hatalmas termetű fekete bozontú katona, — gangster, here |you have gangster, if you want! Kónya megdöbbenten nézte a történteket, aztán bátortalanul megfogta a katona, •karját, húzni kezdte, amit az nem is vett észre, és magyarul motyogva kérlelte: — Kérem, ezt ne csínálja, ezt nem szabad, a feleségemnek árt az tel. No de kérem, ezt igazán nem engedhetem. Hol vagyunk? Csak akkor nyugodott meg és hallgatott el, mikor a bögre végre lekerült a felesége száiáról. Zsuzsa a kávésné üvöltésétől megrémült és valóban aggodalmat érzett Andris miatt. Az ajtóhoz tornászta magát és szaladt le a gyerek után. A lövöldözés még egyre tartott. .Mártának kicsit a fejébe ment az ital, nem sokat értett az egészből, csak a lövésekre kapta fel a fejét de mikor látta, hogy a katonák nevetnek, és mivel Kőnyáné őbégatását ö is rendkívül komikusnak tartotta, tovább nevetett velük. Mikor Zsuzsa kifordult a kapun, Andris már a tankban ült Frank mellett és époen akkor bontogatta a sz taniolt egy rudacska csokoládéról. Anyját meglátva odanyújtotta neki a sokáig nélkülözött édességet. —» Harapj belőle, mami. Frank az én barátom! — Aztán valami .csodálatos nyelven megértette Frankkal, hogy mutogassa meg neki, mi van a' tankban, mik azok a gombok, fogantyúk, csavarok. Frank (Részlet az írónő Szűken voltak a kis szobában, de a falak nem vonták meg a jókedv határait. Az ital kiitűnő volt, Márta úgy érezte, ilyen finomat még életében nem kóstolt. — Peace, peace! — kiáltozták a katonák a teli poharakat emelgetve. Zsuzsa megkérdezte Richárdot, mit jelent ez a sürün ismétlődő szó. — Frieden, - fordította le Richard. — Béke! — sóhajtott Zsuzsa. Lehajtotta fejét, a szive megtelt Valami finOm, megnyugtató puha érzéssel, aztán Richard szemébe nézett. — A legszebb sző, — mondta mély meggyőződéssel. — Béke! — Béke, béke, — kiáltozták a katonák idegenes hangsúllyal. — Peace, béke, Frieden, — kavarogtak a levegőben a szavak. Richard felemélte poharát: Mir! Zsuzsa ránézett, nem értette, mit mond. — Mir, mir, — ismételte Richard, aztán látta Zsuzsa értet'en tekintetét és megmagyarázta: — Mir oroszul béke. — Ah, úgy, — mondta Zsuzsa- — Maga tud oroszul is? — Nem, nem, csak pár szőt. Felszabadítottunk egy hadifogolytábort, ott volt egy nagyon kedves fiatal orosz hadnagy, összebarátkoztunk pár nap alatt, míg együtt voltunk. Ő tanított meg rá. — És? — mondta Zsuzsa habozva, — milyen emberek azok az oroszok? Mi előlük menekültünk idáig. — Milyen emberek? — mosolygott Richard, aztán elgondolkozott. — Azt hiszem, olyanok, mint mi. Azt hiszem, mindenütt egyformák az emberek, nem? A különbség csak az köztük, hogy vannak jók, becsületesek, és vannak rosszak. — Gondolja, — tépelődött Zsuzsa, hogyha otthon maradunk, nem történik semmi bajunk? Hogy az orosz katonákkal épp úgy ülhetnénk eyütt egy pohár IJkőr mellett? 18