A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-09 / 10. szám

A szputnyikok és Frankenstein Régi bizarr plakátok emléke éledt fel bennem, mikor ezt a bírt olvastam: ez év januárjának harmincadikán New York egyik legnagyobb mozitermében, a Paramount filmvállalat bemutatta a legújabb amerikai rémfilmet, vagy talán helyesebben imondváin filmrémet, a „Frankenstein fia voltam" című grand-guignol filmet. A film tartalma ezúttal még az amerikai újságíróknak is túl erős volt. A kiváló Frankenstein professzor közlekedési szerencsétlenségek alkalmával szörnyet halt fiatalok testrészeiből egy „ideális fiút" teremt. Ez az ideális fiú azonban szörnyetegnek bizonyul. Saját alkotóját is megöli. „A nézők előtt levágott kezek és lábak jelennek meg, borzalmasan eltorzított arcok és vékony izomszálakon lógó szemek . .. Frankstein titkárát egy kiéheztetett krokodilokkal teli kútba hajítják . . ." Ez a néhány sor a Daily News ismertetéséből Ví i Az amerikai sajtó elítéli az új filmet. Mir magában ez s új, szokatlan tünet. A dolgok lényegére azonban a Washington Post and Times Herald munkatársának, Georg Dixonnak a cikke világít rá. A hangulatváltozásban nagy részük van a szovjet szputnyikoknak. Hihetetlenül hangzik, és mégis igaz. Lássuk csak Georg Dixon cikkét. A szerző szerint az ilyen filmek nagymértékben elősegítenék, hogy az USA utolérje a tudomány terén a Szovjetuniót. Minél tob

1- ilyen filmet kell exportálni a Szovjetunióba. Az uj szoyjet-amerikai . kulturális egyezmény erre megadja a lehetőségeket. Dixon maró iróniával folytatja : „Ha effajta filmekkel áraszthatnánk el a serdülő szovjet ifjúságot, megállítanánk fejlődésüket, és számunkra 1-b.tövé válna, hogy a szovjet előnyét behozzuk. Elbutított ermekeik ahelyett, hogy veszedelmes tudományokkal tömnék teli fejüket, Frankenstein lázban élnének. Harmadik műholdjukra rá sem hederítené.ek." Ez az öngúnyoló, ironikus írás nyílt és őszinte beismerése annak a ténynek, hogy embertelen szörnyűségeket propagáló filmek, könyvek és televíziós adások befolyásolják és mételyezik az amerikai ifjúság jellemét és szellemét. Sajnos, a szputnyikok győzelmét Frankenstein felett egyelőre csupán néhány tisztességes amerikai veszi komolyan. Kezdetnek azonban tán ennyi is elég! Gruenther tábornok tévedése Gruenther tábornok néhány évvel ezelőtt a NATO csapatok főparancsnoka volt. Midőn ebben a „jótékonysági intézményben" levitézlett, az amerikai Vöröskereszt köreiben tűnt fel új csillagként. Néhány hasonszőrű delegátussal együtt ez az „isten és ember előtt" közismert humanista • képviselte az Egyesült Államokat a Nemzetközi Vörökereszt delhi-i konferenciáján. A konferencián a nukleáris fegyverek használata ellen foglalt állást a küldöttek javarésze. És hogyha ebben a kérdésben nem szü'etett meg egy pontosan megszövegezett, egyértelmű elítélő határozat, és ha a konferencia eredményei a vártnál gyengébbek, akkor mindezt néhány nyugati küldőt séo magatartása akadályozta meg. Ipv Gruenther tábornok, az amerikai küldöttség tagja felszólalásaiban dicsérte az USA erőpolitikáját, és égig magasztalta az amerikai „tiszta bombát", amely egyáltalán nem veszélyes (?)... Fellépése annyira kínos volt, hogy az elnöklő kanadai MaicAulay félbeszakította és figyelmezetette, hogy a Vöröskereszt nemzetközi értekezlete nem a legalkalmasabb fórum az effajta szónokiatok elmondására. Am a vitéz generális nemcsak szónokol, cikkeket is ír. Nemrégibein az amerikai Vörökereszt hivatalos jelentésében büszkélkedett, hogy az amerikai küldöttség megakadályozta a konferencia állásfoglalását „olyan politikai kérdésekben, melyek nem tartoznak a Vöröskereszt hatáskörébe ..." Gruenther megdicsérd az amerikai küldöttség provokatív magatartását, amely lehetővé tette a tajvani „Kína" jelenlétét a konferencián. Igaz, ekkor már a nemzetközi értekezlet a vége felé járt. Tizenhárom küldöttség már el is utazott. Az amerikaiak és csatlósaik szavazógépezetének segítségével Csang Kaj-sek küldötte befurakodott az értekezletre. Botrány tört ki! Népi Kína küldötte elhagyta a tárgyalótermet. Tapsvihar közepette követte őt Amrit Kaur asszony, indiai delegátus, a konferencia elnökségének tagja, Tiltakozásuk jeléül kivonultak a Szovjetunió, a népi demokratikus országok küldöttei, majd Egyiptom, Szíria, Indonézia, valamint egyes skandináv államok képviselői. És húsz perc letelte után a kínos ülés véget ért. Gruenther tábornok dicsekszik. Szerinte a provokáció bátor és emberi dolog volt. Azonban a generális úr ezúttal is téved. Téved, mint egykoron, mikor még a NATO csapatok fővezéri egyenruhájában díszelgett. Putlitz báró hazát lelt Arisztokraták és gárdatisztek soha és sehol sem tűntek ki demokratikus gondolkodásukkal, s főleg nem Németországban. És ha mégis akadt Németországban egy emberöltő alatt néhány kivétel, mint például Vieth von Golsenau, akit Ludwig Renn néven ismer és tisztel a világ haladó szellemű közvéleménye, ezek csak fehér hollők voltak. Éppen ezért figyelemre méltó báró Wolfgang Hans zj Putlitz önvallomása, az „Ütban Németország felé", mely nemrégiben a Német Demokratikus Köztársaságban és a Szovjetunióban jelent meg. Putlitz báró beállt a fehér hollók sorába, bár nem tartozik a Rennek harcos családjához. Nem raboskodott a Gestapo börtöneiben, nerr. harcolt Spanyolországban a horogkereszt ellen. Ellenkezőleg, hoszszú éveken át mint diplomata szolgálta Hitlert. Ám Putlitz báró, ha sok tévelygés és keresés után is, de megtalálja a helyes utat. Már a húszas évek közepén kilép a gárdatisztek klubjából. Visszaemlékezéseiben erről a jelentős eseményről így ír: „Megértettem, hogv mindaddig, míg az ilyen tompaeszű, soviniszta és reakciós elemek lesznek a hatalmon, Németországban sohasem lesz szabad élet, és a németek sosem tudnak Európa többi államaival egy okos és barátságos viszonyt kiépíteni." Ezerkilencszá huszonhétben már diplomáciai szolgálatban találkozunk az egykori gárdatiszttel Washingtonban. Nagv csodálója Stressemann európai elképzeléseinek (Páneurópa). Az elkövetkező években Spengler hatása alatt őt is megszédíti a fasizmus demagógiája. Mégis túl tisztességes ahhoz, hogy meggyőződéses náci legyen. Gyúlcli a fasizmus embertelenségét. Ám tanácstalanul áll a horogkereszt elsöprő lendületével szemben. Később Londonba kerül, és bármennyire is utálja a nácizmust, híven szolgálja Hitlert, sőt felettesei nyomására belép a nemzeti szocialista pártba. Londonban alkalma volt, hogy figyelemmel kísérje a második világháború előkészítését. Könyvének több fejezetében rámutat, hogyan támogatta a nyugati diplomácia a hitleri Németoszág törekvéseit. Idézi Chamberlain bizalmas kijelentését, hogy következetesen kitart a fasiszta Németország támogatása mellett, mert „a hitleri Németország igen erős bolsevistaellenes bás.ya, és erre a bástyára Angliának nagy szüksége van". Putlitz azután már nem sokáig szolgálta Hitlert. Ezerktlencszázinegyvenegyben disszidál és Angliában telepszik le. Angol és amerikai vezető körökben számos ismerőse van, de mégsem tudja elérni, hogy a nyugati szövetségesek következetesen igénybe vegyék az antifasizta németek segítségét. Hallani sem akartak egy szabad, demokratikus Németországról. Az emigráció komor éveiben Putlitz bárót csupán a washingtoni szovjet konzullal folytatott eszmecserék vigasztalták meg. A szovjet diplomata különbséget tett a nácisták és a németek között. És így jutott el lassan ez a becsületes német arisztokrata az egyetlen járható útra. „A második világháborúnak kellett eljönnie, hogy kinyíljon a szemem", vallja be őszintém könyvében. A háború után Putlitz báró hazatér az angoil megszállási övezetbe. Hihetetlen dolgokat él át. A civil hatóságok élén volt nácisták vannak, Blankenborn, von Kampe. Az angol hivatalos körök a legmesszebbuirenően támogatták a volt nácikat, akik Putlitz báróval szemben ellenségesen viselkednek, mivel antifasiszta volt, és faképnél hagyta a Harmadik Birodalmat. Visszamegy Angliába és angol állampolgár lesz. Német nyelvet tainít Svácban és Skóciában, Angliában hivatalnokoskodik. Németországot azonban szereti, vágyódik utána. Vágyiáma egy új, demokratikus Németország, amely lényegesen különbözik a nyugati övezetek Németországától. „A nyugati világban éltem. Ismertem törvényeit és szokásait. Éreztem, hogy rothad és hanyatlik. mégsm tudtam magamat elhatározni, hogy elinduljak a számomra egy olyan ismeretlen világba, mint amiilyen hazám keleti részén épült. Még sok minden visszariasztott!" A becsületes Putilitzot az élet mégis rákényszerítette erre a lépésre. Belátta, hogy számára ez az egyetlen megoldás. Legyőzte az előítéleteket, a félelmet, és rájött, hogy a Német Demokiratikus Köztársaságban van a helye, ahol le is telepedett és állampolgárság t nyert. „Szívem midig Németországért dobogott" — írja könyvének zárószavában Putlitzer. Ezért találta meg a minden becsületes német hazafi számára egyetlen járható utat, ezért lelt hazát hosszú tévelvaések után! Putlitzer könyve értékes tanúvallomás és dokumentum. Igaz németekről és igaz németekhez szól, akik Európa szívében le akarnak számolni a múlt hibáival és b leivel, akik a béke, szabadság és a demokrácia Németországát akarják felépíteni! — si —