A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-09 / 10. szám

A teng er észkódban minden "zászlónak ** megvan a maga jelentése. A vérvörös színű lobogó a haditengerészeti jelzőkód 2-es számú jelzése: „Tűzveszélyes anyagok ki- és behajózása". Negyven esztendővel ezelőtt Cattaróban, az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének második fő hadikikötőjében a legénység hatalmas hurrázása közepette egyszerre 42 hajó árbocára futott fel ez a lobogó. „Tűzveszélyes anyagok kl- és behajózása". Felkelés! Az egykori felkelő matrózokból még sokan élnek. Krampaszky- József Miskolcon, Steiner Antal Zuglóban, a Sarkantyú utcában, Sztankovics Antal Kiskunhalason, Kummer József Budapesten a Székely Bertalan utcában, mások másutt. Az elmúlt negyven ezstendő szétszórta az egykori felkelőket. Mások Csehszlovákiában vagy Ausztriában, a dalmát pártvádéken vagy Szlavóniában élnek. Horvát és magyar, osztrák és cseh tengerészek lázadtak fel negyven esztendeje Cattaróban. A monarchia — a népek rabtartója és az értelmetlen háború ellen. Akik még élnek az egykori felkelők közül — így emlékeznek arra a napra. Már hetek óta puskaporos volt a „Gaa"-n a levegő. Hallották és megtárgyalták a híreket: Oroszországban győzött a forradalom, s egy hajó, az Auróra ágyúi adták meg a jelt a támadásra, Matrózok rohamozták elsőnek a Téli Palotát. S szájról-szájra járt a „zöld káderek" története. A hegyekbe szöktek, mert nem akarták tovább szolgálni az osztrák-magyar imperialistákat. A tengerészek, ha a parton jártaik, a nélkülözésektől meggyötört arcú asszonyoktól és öregektől hallották a „zöld káderek" tetj;eit — s a matrózok édesanyjukra, feleségükre gondoltak. Ők is éheznek otthon, éjszakánként sorbaállnak a szűkös élelmiszeradagokért, s amikor nyolc-tíz órai ácsorgás után rájuk kerül a sor, éppen akkor fogyott el a portéka. Meddig tűrjünk még? Meddig? Február elsején reggel, amikor parancsfelolvasásra sorakoztak, a fedélzeti őrtiszt durván szitkozódva támadt a „Gäa" legénységére: — Miről beszélnek maguk, mit emlegetik folyton, hogiy „mikor kezdődik?" Mire készülnek ? A katonák összeszorították fogukat. Az őrtiszt ordított. Hiába. Segítségül hívta Cassa sorhajókapitányt, a hajó parancsnokát. Ö még jobban ordított. S akkor kilépett a sorból egy fiú. Cseh volt vagy osztrák. Magyar vagy dalmát? Mindegy: egy volt a tengerészek közül, aki már torkig volt a háborúval, a szorított zöldségből készült sovány ebéddel, a tiszti étkezdék pezsgős dáridőival, a hadigazdagok pocakjával, az otthonmaradottak nyomorával. — Haza akarunk menni! Elég volt a háborúból! Miért tartanak it' bennünket? A hajóparancsnok üvöltött: — A császár és a király!... A háborút megnyerjük! ... Hiszen ez nyílt lázadás!... A matrózok hallgattak, tekintetük villogott. Cassa jónak látta, ha gözbárkájába száll, s átsiet a „Sankt Georg"-ra, a vezérhajóra és jelentést tesz Hansa ellentengemagynak, a flotta parancsnokának. Cassa jelentett Hansának. A gőzbárka vezetője — -egyszerű matróz — pedig a „komiténak". wert ekkorra már a najókon „komiték" alakultak a felkelés előkészítésére. Hansa ellentengernagy és Cassa kapitány a fegyelem helyreállításáról tanácskozott ... S abban a pillanatban, amikor a „Sankt Georg" cirkálón elhangzott a delet jelző harangjelzés, már foglyok voltak. A tisztiétkezde ablakából puskák meredtek a tisztekre: zengett a hurrá. Rudolf Kreibich karmesternek később a bíróság előtt keltett felelnie, de a zenekar, amely a tiszt uraknak minden délben zenével szolgált az ebédhez, a karmester intésére a „Ievesinduló" helyett rázendített a Marseiltaise-re. A „Sankt Georg" hadihajó és 41 társa árbocára felkúszott a haditengerészeti jelzőkód 2-es számú lobogója, a vörös lobogó. Megalakultak a matróztanácsok és a központi matróztanács. Vezetője: Franz Rasch hajómester. A huszonkétéves, osztrák-cseh származású fiatalembert néhány órával a felkelés után felkereste Hansa ellentengernagy, a fellázadt cirkáló hajóraj parancsnoka. Hansa, a magasrangú katona szinte könyörgött a haditengerészeti ranglétra alsó fokán, de a matróztanács élén álló Raschnak: — Felolvasom szószerint a kapott parancsot: „Legénységgel közölni, hogy uralkodónk is minden erejével a békén dolgozik. Legújabb hírek szerint Tarentóban nagyobb számú hajóegység áll készen, hogy partjaink ellen támadjon. A hajóparancsnok nyomatékosan szólítsa fel a legénységet a kötelességhez való visszatéréshez..." Rasch nyugodt hangon válaszolt: — Ellentengernagy úr, ön nagyon jól tudja hogy a matrózok... nem értettek egyet azzal, hogy egy újabb értelmetlen tengeriütközetbe bocsátkozzunk, amelyben újabb ezrek vesztik életüket, és milliós értétek pusztulnak el értelmetlenül. A háború elveszett. Ezt önök is jól tudják, ezért minél előbb kell békét kötni és a tárgyalóasztalnál a továbbiakat elintézni... Hansa „engedményekkel" kecsegtetett: — Ön jól tudja, hogy méltányolom azokat a követeléseket, amelyek szociális helyzetük megoldására irányulnak ... Csakhogy Rascht, a felkelt matrózok vezérét nem lehetett lekenyerezni. Egy hónappal előbb, január 18-án a pólai matrózok csak a jobb ellátásért és bánásmódért lázadtak. a cattarói felkelők már a béketárgyalások azonnali megkezdését, teljes függetlenséget a külföldi hatalmaktól, békekötést, a szovjet békejavaslat alapján, teljes leszerelést és a népek önrendelkezési jogának biztosítását is követelték. A hajómester így felelt az ellentengernagynak: — Szociális követeléseink most már másodrangúak. Azokat teljesítsék, amelyeket az első részben soroltunk fel... Hansa kitérő választ adott: — Hatáskörömön kívül esnek. De ígéretet tettem, hogy követeléseiket továbbítom. Különben is az előbb ismertetett táviratból is kiderül, hogy uralkodónk is óhajtja a békét Rasch: — Uralkodónk éppen úgy kívánja a békét, mint í tiszt urak éé fordítva! Hansa: — Már megint a tisztekkel van bajuk. Nevezzék meg, ki ellen van kifogásuk! A szociáldemokrata Rasch így zárta be a vitát: — Ennek semmi köze a személyekhez. Az egész rendszert kell megváltoztatni, úgy, mint Oroszországban! Az ellentengernagy elsápadt. A szikratávirónái pedig örömtől pirosragyúlt arcú matrózok adták le •> táviratokat. Az elsőt — a szovjet Népbiztosok Tanácsához. S azután a világ minden nyelvén: „Győzött a felkelés! Békét, testvérek, békét!" Két és fél napiq lobogott a „Sankt Georg" hadihajón és negyvenegy társán a haditengerészeti jelzőkőd 2-es számú lobogója, a vörös lobogó. A cattarói felkelés leverésére Pólábó! indult meg a harmadik csatahajó-osztály. A vezérhajón Horthy Miklós, aki egy hónappal előbb a pólai lázadás leverésével bizonyította be „képességeit". Nos a „vérbefojtás specialistájának" sikerült megadásra kényszerítenie a cattarói hősöket is. A felkelt matrózok szervezetlenségükben egyedül maradtak a tengeröbölbe beszorítva. Nem volt kapcsolatuk a szárazföldi haderőkkel, és ezért a part felöl is veszély fenyegette őket. Választhattak: vagy megadják magukat, vagy hajójukkal együtt elsüllyednek. S mivel Horthy büntetlenséget ígért, a aegadást választották. S utána börtönbe kerültek. A sorhajőkapitányból jutalmul tengernaggyá kinevezett Horthy tizedelést követelt. Négy embert kivégeztek, háromszázhetvenkilencet pedig hosszabbrövidebb börtönbüntetésre ítéltek Valamennyien a monarchiát elsöprő forradalmak ideién szabadultak ki tömlöcükből. Ők, a 379-ek celláikban a Marseillaise-t énekelték, amikor Franz Rasch hajómestert, Anton Gruber másodosztályú matrózt. Mate Vonicevic másodosztályú fűtőt, Jerke Sisganic másodosztályú matrózt a vesztőhelyre kísérték. A felkelés huszonkét esztendős vezetője szembenézett a puskacsövekkel. Élete utolsó pillanatában ezt kiáltotta: — Éljen a béke! De sok embernek kell még meghalnia ezért! * * * A vörös lobogó — a haditengerészeti jelzökód 2-es számú lobogója. Jelentése: „Tűzveszélyes anyagok ki- és behajózása"... Nyolc hónapja porladt Rasch és három hős társa távol szülőföldjétől, a cattarói temetőben, amikor a tűz elmélesztette a monarchia korhadt épületét, osztrákok és csehek, délszlávok és magyarok börtönét. PINTÉR ISTVÁN 15