A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-02 / 9. szám

Messzi cseh földön, az Orlice partján ismertem meg Pulka Mátyást, a nyugdíjas, fehérhajú tanítót. Egyenes derékkal lépked jobbomon, botjával alig érinti a földet. Ha ráérő időnk van, mint ma — naphosszat elbeszélgetünk. Ö arról mesél, ami volt, én arról, ami lesz. ö a magyart töri (hajdan magyar honvédekkel katonáskodott), én pedig a csehet (cseh váioskában katonáskodom). Ma arról mesélt, hogyan került ki az első világháború poklából, amelynek egy álló esztendeig hányódott a kellős közepén. — Te is orvos vagy, öcsém, hát egyet-mást fel is jegyezhetsz abból, amit elmondok — szólt és elmerengett. — Ne hidd, hogy amolyan anyámasszony katonája voltam. Ordítottam bíz én is, hogy üsd-vágd, nem apád. De már a háború első hónapjaiban kérdezgettük ám mi, osztrákmagyar katonák, hogy mit vétett minékünk az a szerb vagy olasz baka, akivel kölcsönösen mészároljuk egymást. Pulka Mátyás felsóhajtott: — Akkor már másodszor hoztak fel bennünket délről, Nyitra megyébe. Alaposan megcsappanva, feltöltésre. Kirakpdáskor — a galgóci állomáson — észrevettem, hogy egy öregasszony keresztülesik a vágányon, és egy mozdony átmpgy a lábán. Nem egyszer kötöztem már bajtársaimat, tudtam, hogyan kell az ütőeret lekötni, hoay az anyóka el ne vérezzék. S ez a szerencsétlenség hozta magával, hogy megszabadultam a további frontszolgálattól. A kisváros orvosa megdicsérte Pulka Mátyást ügyességéért. — Megtetszettem neki. Ki fia vagv, hogy kerültél ide, kérdezte. Tudod mit, pajtás, ajánlotta fel a hihetetlent... engem most neveztek ki Zsolnára ez-Iredorvosnak. Tán kieszközölhetem, hogy velem tarthass... Ez a Herczog doktor aranyszívű ember volt. Két szenvedélyének élt, az egyik a szivar volt, amit pirkadattól lefekvésig ki nem engedett a foga közül, a másik az, hogy akit csak tudott, kimentett a háború tüzéből. Gyöngy életem volt mellette, sosem felejtem el, milyen jó volt bűntársának lenni a császári és királyi bürokraták kijátszásában. A háború közepén, amikor családja miatt leszerelni készült, elővett, hogy hát, mi lesz veled, hékás ... Félt, hogy megint kiraknak a frontra és már írta is javaslatát a rokkantügyi hivatalnak, ahol összeköttetései voltak, hogy mint jólképzett egészségügyi munkaerőt, kérjenek ki a besztercebányai katonai tüdőbeteg gyógyintézet számára. — Lám nem is tudtam, hogy Besztercebányán ilyen gyógyintézet volt — vetettem közbe. — S miért éppen oda? Elmosolyodott: — Mert az ottani ezredorvos jó ismerőse volt, tudta, hogy mellette is jő dolgom lesz. Merberger Sándornak hívták az orvost, az ő nevét is a szíveimben hordozom, mint ahogy mások sem tudták elfeledni ezt a derék embert. Mennyi mindenre megtanította betegeit és ápolószemélyzetét! Pedig nehéz munkája volt. Olyan katonákat kellett 10 gyógyítania s tartania bennük a lelket, akik ugyan nem álltak minden órában szemben a halállal, de annál bizonyosabbra vették, hogy rövidesen eljön értük a kaszás. A doktor fejébe vette, hogy az embereket úgy kioktatja betegségük természete felől, hogy ne csak magukat, hanem családjukat és a többi embert is védhessék a gyilkos bacilusokkal szemben. Előadásokat tartott a fiúknak, elbeszélgetett velük mindenről, ami a tüdővész megelőzésével és gyógyításával összefügg. — Érdekelték-e a katonákat sezek az előadások? — Hogyne érdekelték volna őket, amikor legnagyobb gondjukról szóltak. Hát még amikor Szántó Menyhért nevű pesti múzeumigazgató küldött neki egy vetítőgépet, és a gumókor okozóját, valamint gyógyítását ábrázoló néhány képet. Ezek szerint négy évtizeddel ezelőtt már módszeres egészségügyi népnevelés folyt Besztercebányán. Becses adat ez, habár — mondom Pulka Mátyásnak — voltak már Szlovákiában abban az időben olyan orvosok, akik nemcsak gyógyították, hanem tanították is a népet. Hálekre, Srobárra, Makovickyra és másokra gondolok. — Rendes fiúk voltak az orvosok — mondja Pulka Mátyás. — Neked rpúg altiszti rangod sincs, doktorkám, de az én doktoraimnak alezredesi rangjuk volt, s még talán a közhonvédnél is jobban akarták a békét. Hallgasd meg ezt is: A besztercebányai ezredorvos egy szép napon ott sétált a kavicsos utacskán, valami papírlappal a kezében. Sokáig olvasgatta, aztán odajött a fából tákolt fekvőcsarnokhoz, aho' a tüdőbajos bakák pihenőjére ügyeltem. Leült közénk. Előbb egy régi magyar költőről, Balassi Bálintról beszélt, aki a madárdalt jobban szerette a harcizajnál, s mégis csatában kellett elesnie. De kitűnt, hogv ez csak afféle bevezető volt. Bálint költő városa Liptóújvár, mondta Marberger doktor. Odavaló orvos írta ezt a kiáltványt, nézzétek csak. S elénk tartotta, majd az utolsó szóig felolvasta a katonáknak Skarvan doktornak, a háborúellenes katonaorvosnak pacifista röpiratát. S hogy magát némileg álcázza, c. ak annyit tett hozzá: hiszen ezért haditörvényszék elé állítják a szerencsétlent. Mi azonban mindannyian éreztük, hogy a pesti doktor tökéletesen egyetért a liptói szlovák orvossal, és ugyanúgy bűnös bárgyúságnak tartja ezt a monarchiamentő háborút... Egyetlen kedves háborús emlékem maradt, amit a mai napig megőriztem, — teszi hozzá Pulka Mátyás. — Marberger Sándor kü'dte utánam — amikor már elkerültem tőle — könyvalakban megjelent besztercebányai előadásait, amelyek így százezrek tudását bővítették. Ma meghatottan búcsúzom Pulka Mátyástól, akinek sikerült valami újfajta megbecsülést ébresztenie bennem orvos elődeink iránt. Minden időben, mindenki megtalálhatja a módját, hogyan erősítse a béke ügyét. Szántó György Zsuzsa néninél Jókora tó van a bucsi faluvégen. Hosszúsága lehet vagy két kilométer, szélessége eléri a kétszáz métert. A természet ie csodálatos ajándéka nyáron is, télen is vonzza a falu apraját-nagyját. Nyáron jól esik benne a fürdés, most pedig amikor mínusz 15 fokot mutat a hőmérő higanyszála, vidám gyermeksereg korcsolyázik-csuzgorázik a tó tükörsima jégpáncélján. Nagykabátom gallérját feltűrve ballagok a tó melletti fagyos úton a szövetkezet kacsafarmja felé. Az átmenti fákon csillog a zúzmara, arcomat hideg marja. Jóleső érzés fog el, mikor betoppanok „Zsuzsa néni" birodalmába. Kicsi, konyhának is beillő raktárhelyiségbe telepedek le s szívesen húzódok a jó meleg kályha mellé. Csakhamar felmelegszem s máris veszem jegyzetfüzetemet, hogy leírjam mindazt, amit látok és amit Zsuzsa nénitől hallok. Az egész farm nem nagyobb egy rendes családi ház portájánál. Egy deszkából szálláshelyiség és a már említett raktárhelyiség áll rajta. A farmot drótkerítés veszi körül és úgy van bekerítve, hogy a tónak egy része is ide tartozik. A telep hófehér lakói jól bírják a hideget s úgy tesznek, mintha aludnának: csak akkor csapnak nagy hápogásba, mikor gazdasszonyuk benyit az ajtón és ennem invitál befelé, hogy nézzem meg a szárnyasokat. — Pekingi kacsák. Már tojnak ám! Ma reggel is hét tojást hoztam be a raktárba. — Hogyan kelteti a kacsatojásokat ? — Megkotlatom a pulykákat és azok alá rakom a tojásokat. Egy-egy pulyka alá 20 tojást teszek és ezt többször is megismétlem. Tavaly több olyan pulykám volt, amelyekkel háromszor keltettem. Lett is •3100 kiskacsám. Ezeket szépen felneveltem és hat hetes korban már a piacra is adtam őket. Ekkorra elérték a három kilogrammos átlagot. Tudia, mit jelentett ez a szövetkezetünknek? 119.000 korona jövedelmet. De nemcsak ezt! Még mást is! . .. Egy kiló kacsahús ugyanis négy kiló marhahúsnak számít a beadásban. Kerek 50 métermázsa kacsahúst termeltem ki, ami 200 mázsa marhahúst helyettesített. .. így a hízómarhákat a szabad áron értékesíthette szövetkezetünk s ezekből is jelentős bevételt értünk el. Kicsi részlet ez a bucsi szövetkezet helyes gazdálkodásából. Kicsi részlet, amely kézzelfoghatón mutatja, hogyan lehet okosan, célszerűen gazdálkodni, hogyan lehet fokozni a szövetkezeti tagság jövedelmét, hogyan lehet a kacsatenyésztés segítségével felfejleszteni egy gazdaságban még a szarvasmarha állományt is, Bajkai Zsuzsa néni a „Legjobo Dolgozó" kitüntetést hordja a mellén. Egy évvel ezelőtt kapta Nyitrán. Ekkor érezte Zsuzsa néni is, hogy szocializmust építő társadalmunk megbecsüli — jutalmazza azt az embert, aki jól dolgozik : társadálom felemelkedése, a béke érdekében. FARKAS KÁLMÁN