A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-23 / 8. szám

és az ég között keringett, szökdécselt. — Imádkozik, — magyarázták a katonák. — ő — „divána".*) — Az életemet táncolja, — suttogta Enver. — Anakronizmus, — szólt Haszánov. — Táncoló halott. Az Iszlám meghalt. Hab csorgott az aggastyán acélszín szakállán, kivillantak egyenetlen, hosszú fogai, félszeme kissé felnyílt és körbeiárt az ülőkön. De legijesztőbben a két karja élt. Hol kiegyenesedett feje fölött, akár a bot, hol összefonódott, mintha kettétörne, hol ropogva kígyózott, hol szétrebbent, most — megérintette a földet, most — elvált testétől, mintha táncolna az aggastyán mellett. Zihálva fújta ki a levegőt, véget vetett a táncnak és öszszegörnyedve, szinte odarogyott Enver lábához, és rémítő hangon kiáltozni kezdett: — .Kalifátus, kalifátus -Ijahua - kalifátus — Aljem — Ijahua — kalifátus! Mikor beszélgetni kezdtek, valamennyien tiszteletteljesen elhúzódtak tőlük. Enver elme*; Eszelős. sélte az aggastyánnak az életét. A szultán szolgája vérén át. a szultán leánya ágyán át, a szultán katonái tetemén át, Tripolisz homoksivatagjain, Törökország véres szőlőin, Kaukázus hegyein. Bokhara pusztasáqain át folyt elbeszélése. Allah Envert választotta a hitetlenek ostorául, és Enver belémerült a „Divána" feneketlen szemébe. Újból megtalálta önmagát, mint akkor, amikor lóra pattant, hogy bevegye Drinápolyt, vagy a „Gamidije" fedélzetére szállott, hogy Afrikába siessen. Ez az aggastyán ö mellé áll. Az Iszlám története bővelkedik az ilyen aggastyánokban. És kik voltak az első>

kalifák? Őrültek, akik kardot ragadtak. Ez az aggastyán az oldalán fog haladni a zöld zászló alatt. Még nem veszett el minden. — A kalifátus — szólt az aggastyán sóhajtva —, te odaadod nekem a kalifátust Ki vagy? — Hogyhogy neked? — kérdezte Enver. — Hát te ki vagy ? Ekkor az aggastyán kihúzta mai;át, és kicsiny, lilaszín melle kiduzzadt akár a golyva Pjándzs lakóinak nyakán. — Én Ajem kalifa vagyok. Kalifa vagyok, — igazi és valóságos kalifa. Megmutatom neked az én kalifátus ómat. — Merre van? — szól Enver halkan. — Hadd legyen a te kalifátusod az enyém is. Az aggastyán pislogva és homlokát ráncolva magával vonszolta a mazár belsejébe. Enver belépett egy helyiségbe, melyet gyengén világítottak meg a nap utolsó sugarai. A csupasz falak között rothadt szalma és néhány tégla hevert. Egészen a sarokban, a földön, fedetlen koporsóhoz hasonló, fekete mélyedést vett észre. — Figyelmesebben nézz! Nézd — íme, ez az én kalifátusam — kiáltotta az aggastyán, örömében ugrálva —, és neked is ilyen lesz. Úgy örvendezett hangjának, m.'nt gyermek az új csengetytyűnek. „Igazi próféta — gondolta Enver —, ravasz, mint Mohamed. Tetteti magát, •mint valami színész. Annál jobb ..." Lehajolt és úgy ett, mintha fiúi hódolattal megcsókolná az aggastyán kezét. Nem hallotta, amint a baszrrtácsok azt mondták Haszénovnak, hogy az öreg bolond, már vagy húsz esztendővel ezelőtt kinevezte magát kalifának és hódolatot követel. Legjobban szereti a világon a fegyvert és mindig táncra perdül fegyveres emberek előtt. Enver sugárzóan lépett ki a mazárból, mint aki diadalt aratott. Lehetetlen. hogy azért élt, hogy elpusztuljon ebben az eldugott sziklazugban1

Mellét az első kalifák szilajsága feszítette. (Úgy rémlett neki. a lába előtt heverő országok kegyelemért könyörögnek. Lovával beléptet az óceán habjaiba, hogy igy szóljon: nincs tovább ... Odament a baszmácsokhoz, szálegyenesen, csillogó szemmel. azok szilaj csatakiáltásban törtek kl ás rácsaptak kardjuk markolatára. A győzelem lebegett felettük. Másnap estefelé megölték a vöröskatanák.