A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-23 / 8. szám

z első három az M Alsó-Ipoly házainl H nak jellegzetesfii'J® W ségeihez tartozik. ^ A vindofnyi a háznak a füst elleni harcában egy bizonyos fejlődést, magasabb fokot jelent. Mikor a szobából, a házból a füst a pitvarba került, az vagy a pitvar egy nyílásán, vagy a tűzhely feletti padlás nélküli téren keresztül jutott a padlásra. Később a füst sárral tapasztott deszkából vagy szövényből készült kúp, gúla vagy más alakú kürtőbe került, és ezen keresztül a padlástérbe. Újabb fejlődés eredménye volt, mikor a füst a kürtőből a kéménybe és azon keresztül a szabadba jutott. Ennek ellenére a füst sokszor visszacsapott a kéményaljába és így bekerült a tulajdonképpeni pitvarba. Különösen ha nyitva volt a bejárati ajtó. A pitvarból pedig a füst a szobába is behatolt. A füst elleni védekezés sorrendje a következő volt: 1. A kémény alja és a pitvar közötti falon egész vagy fél deszkát, vagy gerendát erősítettek, s ezzel megnehezítették a füst kicsapódását. A kéményalja és a pitvar közti falon levő gerendát, amelyben részben a kürtő is nyugodott „mándli" fának hívják. 2. A kéményalját mintegy 2 m magasságban deszkamennyezettel lezárták, és egy 50x50 cm-es bádogajtóval ellátott nyílást hagytak rajta. 3. A vízszintes deszkamennyezet helyett a ké-~ ményalja és a pitvar közti részt deszkafallal zárták el, és azon kis ablakot és keskeny ajtót hagytak. IV. A vindofnyi, a padfeljáró, a tornác és a gémeskút van elzárva. Ha ezt kinyitjuk. előbb a füstölőbe érünk és csak aztán a sütőkemencébe. A sütőkemence füstje megiiördul és a füstölőn keresztül a kürtőbe és onnan a kéménybe kerül. A vindofnyi az Alsó-Ipoly völgyében igen elterjedt, és a vidék házainak egyik jellegzetessége. Az Alsó-Ipoly másik jellemző sajátossága a beépített padfeljáró. Ez mindenütt a ház alaprajzához tartozik. Külön ajtó vezet a tornácról vagy az udvar eresz alatti falaljáról a padlásra. A feljárók vályogból készülnek olyformán, hogy a fenyőfa deszkalépcsők a vályog közé vannak beépítve. A deszkák közé is vályogot falaznak, hogy a deszka mereven feküdjön és el ne törjön vagy meg ne hajoljon. A feljárót néha úgy is készítik, hogy az alját vályogból rakják, aztán rátesznek egy előre elkészített két könnyű gerendából és deszkából összeállított lépcsőt. Ezt csak ott alkalkollnak, néha mindkét helyiségbe. A feljáró alatti teret igen üovesen szokták különböző hasznos célokra, ládák, bútordarabok elhelyezésére felhasználni. A padfeljáró előnye az, hogy a padlásra jobban kinyúló ereszt. A tornác fejlődése a tropikus és szubtropikus árkádos ház keletkezésére emlékeztet. Ott főleg a forróság ellen kellett védekezni, itt az eső és az erős nyári nap ellen. Két-4. Legjobb megoldás volt a vindofnyi. Ez magába zárta a kemencét, az előtte levő füstölőt és teljesen füsttelenítette a kéményal iát és a pitvart. A vindofnyi kétszárnyú bádogajtóval (60x60 cm). mszzák, ahol szűk a hely. Az oldalt bedeszkáz"!: és sárral bevakolják. Ennek az a hátránya, hogy hideg. A padfeli-ír ók rendszerint a pitvarból vesznek el nr ni teret, gyakran a szobába is betöraránylag kényelmesen lehet feljutni. Azonkívül tűzbiztos. Szlovák vidéken ezzel szemben még ma is létrán járnak a pcdlásra. Mindössze egy helyen láttam egy ereszalatti külső deszkalépcsős feljáratot, ez azonban szintén csak mir.teov a házfal közepéig vezetett, onnan már néhány aoyaglépcsőfokon át a padlásra lehetett jutni. A tornác az Alsó-Ipoly magyar házainak egyik ékessége és jellegzetessége. Kialakulása a vízvetceresz nagyobb méretű kiugrásával függ össze. Világos, hogy egy 1,20—1,50 m-re kinyúló ereszt alá kell támasztani. Ez eleinte csak a bejáratnál történt, később azonban, amikor rájöttek a kiugró eresz nagy fontosságára, hosszabb részen, végül a lakóépület egész hosszában támasztották alá az egyre ségtelen, hogy főleg nyáron, mikor a család kinn él, kinn alszik, eszik és tanyázik, igen kényelmes és okos építészeti elemnek bizonyul. Amellett emeli a ház ar^hitektonikus szépségét, és nem drága. A? Alsó-Ipoly tornácai magas fejlettséget mutatnak. A szegényes ház tornáca faoszlopokon nyugszik. Ilyen kevés van. A legtöbb tornácoszlop falazott, és igen szép, főleg klasszikus tagozású. Finom fehér gipszes vakolattal, úgynevezett fehér munkával simítják. Helembán aránylag kevesebb a tornácos ház. Ez azért van, mivel itt kevés a módosabb gazda. Itt sok kőműves és ács lakik, akik a környező városokba járnak munkába. Leléden már több a tornácos ház, legtöbb van azonban Bajtán és Szálkán, ahol sok a kitűnő kőműves. 12