A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-23 / 8. szám
A nagy pillanat: a betétkönyvek kiosztasa Af Hl/OMOSOK Kiizörr Tóth József traktoros a beírt összeget ellenőrzi Az ipolyviski szövetkezet híre-neve az egész országot bejárta. Sokat írnak róla az újságok. A közeli, távoli falvakból szinte hetente járnak ide az egyénileg dolgozó parasztok, szövetkezeti tagok, hogy saját szemükkel győződjenek meg az eredményekről. A legtöbb látogató miután a mintaszerűen berendezett gazdaságon végigvezetik, álmélkodva teszi , fel a kérdést: — Hogyan csinálják, milyer, módszerekkel dolgoznak? Mert nem könnyű dolog ám. csak úgy egyszerűen negyven koronás munkaegységet elérni, mely, ha a természetbeni juttatást is beleszámítjuk, az öt. ven koronát is meghaladja. Tudják ezt a viskiek is, és a sokszor feltett kérdésre csak szerényen mosolyognak: -Ezeknek köszönhetünk mindent, — mondják, és két kérges tenyerüket fordítják a titkot kutató látogatók felé. Ki mennyit kapott? ... Az asszonyok is megbeszélik a zárszámadás eseményeit A „hogyan?" szócskán gondolkoztam magam is, mikor az ipolyviski szövetkezet zárszámadására indultam. Kíváncsi voltam azokra az emberekre, akik munkájukkal, összetartásukkal bebizonyították, a kételkedőknek, az egyéni gazdálkodás vjsszasíróinak, hogy falvainkon mai már csakis ai szövetkezeté a jövő. Ez az egyedüli helyes út, életforma, mely az emberek gondolkodásmódjára, életszínvonalára is hatással van. , A falu hosszú havas utcáján kisebb csoportokba verődve fejkendős, bekecses asszonyok, kucsmás, kalapos férfiak siettek a művelődés háza felé, mely a zárszámadási gyűlés időjontjára zsúfolásig megtelt. A leterített asztal mellett helyet foglaltak a vendégek és vendéglátók. — A múltban csak a regényekben olvashattunk milh'omosokról. - mondotta a vita közben az egyik szövetkezeti tag. — Nem is mertünk volna rá gondolni, hogy egyszer mi is többmilliós vagycn blirtokctsai lehetünk. A felszólalások és a vendégek további sikerekre buzdítq üdvözletei után sor került a betétkönyvek kiosztására;. Az elszámolásnál a havonta kifizetett tizenöt koronán felül huszonöt korona jutctt minden egyes munkaegységre. A kis piros fedelű könyvek egymásután jutottak boldog tulajdonosaik kezébe. Akik megkapták, félreálltak, beszélgettek, . kérdezgették, kinek mennyi van beírva. — No koma, oszt mit csinálsz azzal a tengersok pénzzel? El se bírod költeni, — szól egy kövér kucsmás ember mellette álló, számolgató társához. — Majd elkölti az aisszony. Az ért hozzá — vág vissza nevetve a másik. — még ha marad is belőle, a bankban sem penészedik meg! Péli Lajos iis félrevonul. Éppen most kapta meg a könyvecskét. — Mennyit kapott? — állok meg mellette. — Huszonhétezer koronát. — Hányan dolgoztak a családból? — Hárman: a feleségem, az apósom rrieg én. — Mit vesz a pénzen? — faggatom tovább. — Még nem tudom, — vonja meg a vállát. — Tán házat épít? — Már építettem. — Bútor? — Azt is vettem tavaly. így £plyik rövid tőmondatokban a beszélgetés. Végül is megtudom hogy motorkerékpárt szándékozik venni, aztán majd őszre, ha anyagot kap, egy takaros pincét csináltat. — A többi a bankban marad, hisz amit havonta kapok, abból is meg tud élni á család, — fűzi hozzá. • i Tóth Józsi bácsi, a traktoros, már éppen elfelé ballag, de csak azért, ,hogy hazavigye a betétkönyvet, aztán visszajön, mert a mulatságon még táncolni szeretne. ötvennyolc éves. Hat éve állandóan egy traktoron, jár. Négyszáznyolcvanhat munkaegysége volt. Családjával együtt harminchatezer koronát kapott az elszámolásnál. Aztán itt vannak az asszonyok is. — Mutasson nekem egy jó dolgos asszonyt! — szólok az egyik mezőgazdasági csoportvezetőnek, ki a nők jó munkáját dicséri. — Ehól van ni! — int egy csillogószemű, fejkendős aszszonyika felé, kinek szoknyájába egy makrancos, pöttömnyi lányka kapaszkodik. Piatrik Mária férjével együtt tizenhatezer koronát kapott. Házat építettek. Az asszony még egy szép verandát is akar hozzá. — A mostani életünket az elmúlt esztendőkhöz hozzá sem lehet hasonlítani — mondja Piatrik Mária. — Három gyerme-. keim van, mind a hármat becsületesen fel tudtuk nevelni. Ezek már nem ismerik meg a szegénység garasos, kuporgató kenyérgondjait. Piatrik András, a férje is odajön hozzám. Tavaly előtt jött haza Csehországból. Bányában dolgozott. — Nein azért mentem el, mart talán rossz lett volna a szövetkezet, hisz a feleségem állandóan itt dolgozott a szövetkezetben, mentegetődz'k Piatrik élvtárs, amikor csodálkozó arcomat látja. — De 1951-, ben hozzáfogtunk az építkezéshez és egyszerre sok pénz kellett. Nem várhattunk a zárszámadásig. — Most már, hogy kész a házunk, semmi pénzért nem hagynám itt a szövetkezetet! őt választották meg a Csemadok elnökének is. Sajnos a közművelődési munka vonalán nem dicsekedhet nagy eredményekkel a f«lu, pedig a zárszámadás tiszteletére adott műsor szereplő' között nem egy tehetséges fiatal akad, ki kellő irányítás mellett színvonalasabb előadásokon is helyt tudna állni. Esteledik. A művelődési házban pengetik a hangszereket a zenészek. Készülődnék a mulatságra. A férfiak egy kisebb terembe húzódnak borozgatni. A bor megoldja az emberek nyelvét. Sonyava bácsit, az öreg számadó-juhászt veszik körül egypáran, aki egészen belemelegedik a vitába. Ugratják az öreget, tréfálkoznak vele, hogy nem gondozza jóí a juhokat. — Miért nincs sajt?, - vetik a szemére. — Erre a nagy ünnepre készíthetett volna! — Hol van ilyenkor sajt ?! Ki hallott ilyen ostoba beszédet, — szól mérgesen az öreg, szélfútta arca kivörösödik, deres (folytatása a 15. oldalon)