A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-23 / 8. szám

MIHAIL LUKONYIN: A HARCOS HAZATÉR BÉKE HADSEREGÉNEK DICSÉRETE VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ: Az éberség indulója Elvtárs, ne nézz sunyítva! Légy éber és szemes! A keményfejű brit ma megint földünkre les. Ne légy, te, elvtárs, hamvába holt! Tartsd, elvtárs, szárazon a puskaport! Kopog a szorgos Arkosz, felforgatják tövig: a békés safe-t kókuszhomlokkal feltörik. Ezekkel, elvtárs, nincs alku, bolt. Tartsd, elvtárs, szárazon a puskaport! A brit úrnő, ha piszkál, ugat sok kiskutya, — új Wrangeleknek is már megjött a gusztusa. Figyeld csak, elvtárs, hogy hogy csaholt. Tartsd, elvtárs, szárazon a puskaport! Népünk épít, vet, arat. Jelszavunk: „Béke — rend". Ha puska kell, hogy védd magad, nem lelsz majd védtelent. Ekétől, elvtárs, fegyverhez ő sodort. Tartsd, elvtárs, szárazon a puskaport! Nem kell nekünk magasztalás, sem virág, sem babér, amikor a háborúból a harcos hazatér. Nem vágyunk arra, hogy a zöld gabonaföldeken sétálgassunk dologtalan s virágzó réteken. Ne nyújtsatok se pihenést, sajnálkozást se, hisz a fáradtság sem a miénk s utunk előre visz. Ne nézzetek csodálkozva könnyes szemmel reánk, hogy mi vaayunk, kik túléltek háborút, száz csatát. Mert nem a csendes pihenés kell nékünk, de nem ám, s ezzel se dédelgessetek: „háborús veterán". Kiérdemeljük itthon is a sok kitüntetést, kemény munkára szomjazik a harc után a kéz. ALEKSZEJ SZURKOV: Az osztag rohamra indul Géppuska kelepelést apróz Ólom-gömbökké a roham. Puskás kordén egy balti matróz Dalolva halálba rohan. Nadrágja buggyán buggyant vére Szűz hóra sűrűn csörgedez. Aljosa fiam, fel, előre! A kommünért szuronyt szegezz! Ne szánd, ne számold harci gőzben Fiatalságod, éveid Golyók zúgása közben győzd le, A föld vonzás-törvényeit. S délcegen állta srapnel röptét, S elhalt' szivén a félsz szava. Szállt... Mintha köpenye fölött két Szárny ég felé suhintana. BÉKÉS ISTVÁN és A fronton vájtunk árkokat, de most már ideje: a traktorokra föl, fiúk — és szántson az eke. Golyó fütyült nemrég, de ma sercegjen csak a toll, és a jegyverek zaja helyett fejsze, fűrész dalolj. Hogy visszatértem, kedvesem, élni segíts nekem. Katonacsizmám s köpenyem magam is levetem. Otthonomba vezetlek el, jer vélem, kedvesem, kezünket összefűzzük, és szemedbe néz szemem. Meotértem hozzád, ám karod gyűrűje nem erőd, nem várkastély, nem menedék, de ád újabb eröt. Nem tétlen ünnep vár reánk, de munka mámora, munkával dicsérjük hazánk, béke szilárd hona. KONSZTANTYIN SZiMONOV: A gyalogos Már alkonyul. A roham mára Útját dörögve tette meg. S az elfoglalt falu haván a Vér pernyével keveredett. Az ajándékos kedvű kútnál, Mely. nekünk friss vizet csapol, Fáradt gyalogos, földre hulltál, S csak néztél hátra, ott, ahol Félmer'öldre az első háztól A föld felett szökellve, mi Nem bántuk azt, hogy ágyú, száz szól, Nem bújtunk, úgy mentünk neki. És mostan néha úgy érzed, te, Ha ezt a félmérföld utat Meg tudtad tenni, nincs már messze, S a földgolyót végigfutod. LUKACS IMRE fordításai