A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-05 / 1. szám

Bukarest — Bulvár Balcescu Athénee Palace szálló Állami bank ©UlfARESTl (fcMERKEDÉS A Szamos völgyében húz fölfelé a repülőgép délkeletnek, mint költöző darvak. Odalenn lassan vonulnak nyugat felé a hegyek. Olyan a ± föld teste, akár a rosszul sütött kenyér: barna, fölpuffadt éé repedezett. Elöl fehér sapkával integetnek a Fogarasi havasok, a lejtők alján cérnaszálként húzödnak a folyők, patakok. A repülőgép egyhangú zúgással törekszik előrefelé. - Meg se billen, meg se huppan, tartja az iránit, a magasságot. Pedig nem is emberkén igazgatja. A pilótafülkében, a két kormánynál tétlenül pihennek a kapitányok. Helyettük a harmadik pilóta a szolgálatos: a..robot. Számtárcsáin mutatók jelzik az adatokat: magasság 2400 méter, sebesség 30® kfflaméter óránként, irány kelet-délkelet. Az önműködő szerkezet a legkisebb szélrezdülésre, lég ritkulásra azonnal reagál és helyrehozza az eltérést, A rádióiránytű peclig biztosan tartja az irányt. Ezeken a szélesszárnyú utasszállító repülőgépeken bizony nem sok nyörna maradt ma tmár az egykori pilóta-romantikának. Legföljebb ha leszálláskor láthatnánk a földet kutató éles tekintetű szemet, a magasi sági kormányt igazgató biztos kezet — de .ilyenkor a magamfajta kíváncsi utast már jólelőre kitessékelik a vezető fülkéből. * * * A Baneasaiü repülőtér Bukarest mellett valóságos légi útkereszteződés. Mikor a Prága—Bukaresti gép leszáll, már ott áll a csarnok előtt a moszkvai Aeroflotjárat gépe, s nemsokára utánunk földet ér a Berlinből Szófiába tartó ^íémet masina is. Hosszan sorakoznak egymás melllett a román Tarom gépei — nagyok az országban a távolságok, sok a repülőjárat. Befelé menet a városba elsősorban a román nyelvvel ismerkedem. Feketeszemű kísérőmet, Galan Monicát először arről faggatom, van-e a románban is olyasféle varázssző, mint plí az orosz szicsasz, vagy a német sofort. A válasz meglep, mert így hangzik: „vine mine", ami mintha a közkedvelt magyar varázságe tükörfordítása lenne, hisz azt jelenti: „gyere holnap". Ahogy elnézem az üzletek cégtábláit, hálával gondolok derék latin tanáromra, aki egykor régen belém agitálta Cicero és Horatius nyélvét. Elsősorban neki köszönhetem, hogy tudom: almentarda — élelmiszereket jelent, Jíibraria könyvesboltot, a tutungerienél azonban az Ö tudománya is csődöt mondana. De kJ ne értené, aki elolvasott néhány Jókai regényt, hogy ez a titokzatos sző trafikot jelent, és a török tütünnek a fattyúhajtása. A bukarestiek ugyan nem sok ügyet vetnek rájuk, sem a szépekre, gyönyörködtetőkre, sem pedig a kevésbé sikerült érc-és kőmonumentumokra. Sietnek az utcán a dolguk után. Vagy ha éppen nincs 1-s sürgető tennivalójuk, ügy tesznek, mintha volna. Még véletlenül se tartják meg az Eurőpaszerte követett előírást: jobbra tarts a járdán is. összevissza kavarogva, egymás mellett elhajolva, elsikolva szaporázzák a lépést, s ha útkereszteződéshez érnek, csöppet se törődnek véle, tilosat mutat-te a lámpa, nyugodtan nekivágnak és áthaladnak a tülkölő autók között. A sarki rendőr ilyenkor utánuk füttyent, a bukaresti hátranéz, mosolyog és legyint, a rendőir ugyancsak, és megy minden tovább a legteljesebb rendben. Ami a legkellemesebb a bukaresti utcán: nem látsz komorképü embert, a járókelők arca derűs, mosolygós. Latinos, mondhatnám úgy is: romános könnyedséget, vidámságot tükröz, s mihelyt alkalom adódik rá, sziporkázik a tréfa, a móka. Itt is zsúfoltak a villamosok, fürtökben lógnak a lépcsőn az utasok, de egyszer se hallottam, hogy a tülekedő emberek hajbakaptak volna. Az persze élőfordul, hogy elejtenek egy-egy élesebb hergalődő megjegyzést, de mielőtt még komolyra fordulna a civakodás, a veszekedők vagy a körülállók valamelyike mond valami vidámat, nevettetőt és a esi-. rázó zenebona kacagásba fullad. * • * Este, amikor a szállóban a felvonóba szállók, a liftes ember rriágyarul kérdd: — Hányadik emeletre tetszik? — Maga meg mitől tud magyarul? — adom vissza a kérdést meglepetten: — Én csak a székelységemtől, — feleli. Hirtelen eszembe jut a régi tréfás találós kérdés: „Melyik a második legnagyobb magyar város? — Bukarest!" — és egyszeriben odalesz a meglepetésem. Százezernél több magyar él a román fővárosban, tizenegy évfolyamos magyar iskola is van, s az erdélyi magyar színházak évente rendszeresen rendeznék előadásokat a Városi vagy a Nemzeti Színház termeiben. A legszebb bukaresti könyvesboltnak a Calea VSfctoriein, a Győzelem útján dúsan ellátott magyar részlege is van, s ahogy Annuska, a kedves elárusítónő elárulta, nem csekély a forgalma. Sok az Idénymunkás a bukaresti magyarok között, de nem csekély a tartósan letelepedettek száma sem. Sőt, még az is élő1

A Tudományegyetem épülete, előtte Mihai Viteazu lovasszobra • * * Járom a bukaresti utcákat, s keresem, ízlelgetem, mi az új, mi a sajátos ebben a városban. A városkép kissé megszédít — a főútvonalak mentén modern, palotaszerű magas házak, az utcán élénk, sietős forgalom, úttesten és járdán egyaránt. Patinás, régi épülteteket alig látsz; annál több a szobor, szinte minden utcasarkon akad bélőlük. Amint egy nyilván beavatott bukaresti ember mondta: negyvenötig ha akadt utcasarok szobor nélkül és kormánypárti politikus ugyancsak szobor nélkül, a két tényező eredője föltétlenül új szobor lett. Ennyire talán mégsem vitték túlzásba, de mindenképp elgondolkoztató ez az emiékmü-túltengés.