A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-16 / 7. szám

letően tempós, tudományos hitelű magyarázatba fog, úgy hallgatom ott, olyan áhítattal, ahogy hívei szokták az orákulumot. 2. Igen, de néhány nap múlva mi történik? Az, hogy Czuppon bácsi, a vén, Kossuthszakállas szölőpásztor csudálkozik rám egy kopár, szalmavirággal meghintett szöcskelegelőn. Nagy munkában vagyok. Egérfogókat „csali pök/Tel"/ sajttal, szalonnabőrre 1, s csaknem az ujjam bánja, hogy Czuppon bácsi se köszön, se csoszog, csak mögém áll, s azt mondja: — Nocsak ... Macskának csapott föl ? — Olyasformán. — Aztán... ha lesznek, mire lesznek jók azok a gezők? — Mifenék? — Hát az egerek, no. — Csalinak. Harcsára. Eddig csak kontárkodtam, tudja, büdös húst, lótetűt tettem a horogra, de eztán ...4 — Aha. — Nem hiszi? Pedig elhiheti. Ezt az... izé... ezt az egérdolgot, hogy harap rá, megvesz érte a harcsa, egy illetőtől hallottam. Egy horgászkirály tői. Maga is ismeri, hogyne ismerné?! Ott lakik ni: abban a törpekastélyban. — Értem. A szemlész urat tatszik gondolni. — Hát... hogy szemlész volt-e, azt nem tudom. De hogy horgászkirály, hogy itt: a kisujjában van a csalizás, bevágás, fárasztás összes tudománya, az szent, arra esküt is tehetnék akár. — Én is. Csak éppen... megfordítva. — Hogyhogy? — Ügy kérem, hogy a szemlész úr — pedig azótátul ismerem, hogy kilencszázhétben idehelyezték — mást, mint keszeget még véletlenül, a jóisten kegyelméből se fogott. — Hát a csontváz? Az üvagkoporsós csontváz? Az micsoda? Milyen halnak a maradványa? Öriás-keszegé? — Nem. Harcsáé. — No látja... Azért mondom: matador, horgászkirály a maga szemlész ura. S amit mond ... ? —Az igaz, csak nem úgy igaz, ahogyan mondja. — Hallja-e Czuppon bácsi! — csapom földhöz az egérfogót, mert a nagy huzakodásban becsípte az ujjam. — Csősz maga, nem ibölcs rabbi, mit okoskodik annyit? — Mert láttam, ott voltam, mikor az a bizonyos harcsa kifogódott, kérem. — Aztán? — Aztán . . . féldög volt, ütés érhette, hajócsavaré. A fején akkora hasadás, hogy a csontja is kifehérlett. Fölszél, hullám, hempergette, mert ereje, semmi, csak lep-lep: a kopoltyúja járt!.. A szemlész úr meg nekem, értem kiabált, mert arra, a Savanyúkútnál volt dolgom, hogy azt mondja: „Czuppon, Czuppon, gyüjjék már, megszakadok itten!" Hát ezt, ennek a halnak a csontvázát teccett látni. Amondó vagyok, csak az idejét pocsékolja az egérfogással itten. — Ö! 0 bizony... Pedig de szép, de meggyőző volt az a csontváz! De szépen, de szakszerűen részletezte a „kolléga úr" — úgy is mint szaktekintély — a harcsafogás tudományát! :tsjxi. \T jrnrmnw T/ppPTir XWX/XtSXV rx/X£JXX EUGEN JEBELEANU: síp Egy láthatatlan sípon játszottam egykoron . . . Ki felfigyelt a füttyre, csak dőlt, csak dőlt a könnye. Hogy könny többé ne hulljon, gondoltam: eldobom s a német hold vizébe vetettem összetörve. Búsan faragtam újat s megint megtelt rokonzengésü énekekkel az ember ősi földje, Ám láng hullt városomra, lakóit öldökölte s mert rosszul szólt a sípom, eltörtem — volt okom. Mentem a sok szegénnyel egy sorban s hogy velők az ellen gyilkos árja bömbölve szembejött, így szóltam: — Ily időkhöz nem illik úgy a síp! Rubintos trombitául kitéptem most szívem, éreztem, hogy megingok, ha ajkamhoz viszem, de azt is, hogy mögöttem hadaktól zúg a sík! Szemlér Ferenc fordítása MIHAI BENIUC: A szabadságot ne add semmiért ч Az úton magam senkihez sem mérem, JÓI megvagyok a tömeg özönében, S hogyha nem hordok kócsagtollat, hetykét Azért teszem, hogy más ne irigykedjék. S ha némelyek dalolni hallanak, Dalom közrendi szív nótája csak, Ősi dala az üldözött betyárnak, Ma visszhangozzák munkások és gyárak. Már nem úgy szól a nóta a tilinkón, Másképp: hogy senkit meg ne szomorítson Hogy szép legyen munkából élni meg, Hogy bor s kenyér jusson mindenkinek. Nem minden bajra ád gyógyirt a dal. De mégis, midőn kelt e fiatal, Pirkadó század, dalok visszhangozták A győztes munka boldog indulóját. A sziklabércre kúszott föl dcdom Nehéz büincstól immár szabadon, Jövőnk kémlelve, itt e csúcson érzem, A gazdag mezők illatát a szélben. Tán Mózesként állhatnék e helyen, De szent szerencse kedvezett nekem, Hogy két évezred határkövén nézzem, Mint lett szabaddá az én szegény népem. Ha majd a léptem egyszer megbotolna, Ha iő az alkonyat, a végső óra, Hadd kiáltsam az utolsó Igét: A szabadságot ne add Siemmiért! S ha kúszna felénk új lánc, tekeredve, A sírom rögvest forró lángot vetne, S én ismét fognám kardom markolatját, Érted, szép ország, érted szép szabadság Fordította Majtényi Erii TÜDOR ARGHEZI: FELIRAT Mikor a folyó megelőzött, szólott felém, hívott magával, s nem mentem én. Mikor mellém suhant a parton, szólott a szél, hívott magával, s nem mentem én. S a sólyom is, mikor keringve elért fölém, hívott magával, a sólyommal sem mentem én. S elhúztak mind, de mind mellőlem, nyugatra el: vizek, szelek, csillagok, sólymok, s mellettem mentek, húztak el. Fordította: Kányádi Sándor Á-f