A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-05 / 1. szám

Musza Dzsalil A messzi Tatárföld költőjét, a nép szeret mesét, Musza Dzsalil szovjet költőt mutat juk be olvasóinknak. Álom a börtönben Ma újra eljött hozzám kisleányom, Megérintette lágyan ősz fejem. De régen látott, mondta szemrehányón — fii börtönömben éj volt, nesztelen ... Karomba zártam drága kisleányom, A boldogságtól Szinte részegen — Tudtam, hiábavaló gyötrelem, De úgy imádom drága kisleányom. Aztán szabadon sétáltunk a réten. Virágot szedtünk, és vig nóta szállt, Elfeledkeztünk mindenről, mi fájt. Napfény özönlött át a tarka réten ... Felébredtem — halántékom a börtön Roppantja össze, béklyó kezemet. Megszabadulnom innen — nem lehet, Mindenfelől szorít, szorít a börtön ... Miért szül annyi ábrándot az álom? De vége isi Már nem ölelhetem Kislányom, s fény nem éri már szemem. Messze szakadt az élettől az álom. 1943 szeptember A hóhérhoz Hazudsz, te hóhér! En nem hajtok térdet. Láncra verhetsz. Testem cellába zárd — De bűnbocsánatot sohase kérek, Es állok akkor is, ha sújt a bárd. Hogy százat csak s nem ezret vágtam, téptem A fronton oly szörnyekből, mintyte vagy, Bocsánatot most térdrehullva, népem, E bűnéért csak tőled kér fiad. 1943 november Pető Miklós fordításai Kismadár Mint aki kalitkában él. Ogy élünk itt, tüskésacél Hálóban túrunk, mint vakond, , Amíg az éj az égre ront. ) Ám kél a dróton túl a Nap, f l S csalárd jutalmat osztogat, \\ Foglyokra les a résen át — \ Nem fél, hogy megszúrja magát? Köröttünk erdő és mező — Es lám, kaszát fen már a kő Tegnap a szögesdrótra szállt Egy kis madár, s dal dalra szállt. Madárkám, drága kismadár. Te nem tudod, mi a szabály? Itt látogatni nem lehet, A dróton túl zengd éneked! Ti repülhettek szabadon. Es szállva távol tájakon Dalolhattok szép éneket: Boldogság osztályrészetek. Madárkám, drágám, mondd, ugye Nem véletlen jöttél ide? Utad majd még közénk vezet, S elhozod hozzánk éneked? Ám hogyha búcsú, hát legyen1 Vidd el a végrendeletem, Hadd vegye szavamat a nép, A dalt, mely árnyból napra lép. Ragyogjon tollad, szárnyra hát! Dalold a hajnal víg dalát, Es így meghallja majd a nép. Költője végső énekét. E dalt a harcok mezején. Halál óráján zengtem én, Felismerik az emberek Es szólnak: „Béklyó törte meg, Dalát el mégse vehetik, Bilincsekbe nem verhetik!" Repülj, madárkám, szárnyra hát! Szállj, te, dalom, szállj messze tájt: S ha testem mégis itt alél — Szívem hazámba visszatér, 1942 augusztus A második világháború utolsó napjaiban a Berlint fölszabadító szovjet katonák eljutottak a hírhedt Moabit-börtönhöz, amelyben a fasiszták a politikai foglyokat gyötörték. A katonák a cellák átvizsgálása után bejutottak egy szétszórt könyvekkel teli helyiségbe. Egyenként felszedegették és gondosan átnézték a rongyos, elnyűtt könyveket. Az egyik német nyelvű füzet utolsó oldalán a következő ceruzasorokat találták: „Musza Dasalil tatár költő vagyok, akit a németek a Moabit-börtönbe zártak és főbelövésre ítélték. Kérem adják át utolsó üdvözletemet honfitársaimnak: A. Fagyejevnek és P. Ticsinának." Nem sokkal később egy André Timmermans nevű belga, volt partizán jelentkezett a brüsszeli szovjet konzulátuson és átnyújtott több kezdetlegesen összefűzött apró könyvecskét, melyek mindegyike elfért egy mellékzsebben. Timmermans elmondta, hogy együtt raboskodott Musza Dzsalillal a fasiszták börtönében, és barátja, cellatársa utolsó kívánságának tesz eleget e Kézírásos könyvecskék átadásával. A különböző színű paplrdarabkákból összefűzött kicsiny könyvek a tatár költő fogságban írott 115 versét tartalmazták. Az egyik füzet végén ezek a sorok olvashatók: „Testvér, aki tudsz tatárul, olvasd végig e költeményeket. Musza Dzsalil irta őket, akit jól ismer népe. A koncentrációs tábor gyötrelmei után Berlinbe hurcolták a fasiszták. Földalatti szervezkedéssel, kommunista propagandával vádolták és börtönbe zárták. Halálra ítélték. Nemsokára nem lesz az élők sorában. E versei azonban megmaradnak. Aggódik értük ... Kérlek, gondosan másold le és juttasd el Kazanyba e sorokat, melyek a tatár nép elpusztult fiának költeményei. Ez a végakaratom. Musza Dzsalil. 1943 december." A költő utolsó kívánsága teljesült. Ma már tíz- és tízezrek olvassák verseit, és életmű vét a közelmúltban Lenin,-dljjal jutalmazták.