A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-16 / 7. szám

ták a falut, elhajtották a lakosságot, de a falu mégis újraéledt, a véritta földben új magot vetettek a parasztok. Így beszél Verseghy bácsi, kicsit előrehajolva. Közbe-közbe hümmögetve. Néha megakad, nem jut valami hirtelen eszébe. — Én is úgy vagyok, mint az öreg cigány, ki minden nap felejt egy nótát — mondja bocsánatkérően. — Mikor került ide a faluba ? — szólok közbe, felhasználva a rövid szünetet, hogy a beszélgetést a régmúltból közelebb hozzam. — 1902-ben, mindjárt, ahogy elvégeztem Esztergomban a tanítóképzőt. Tizenkilenc éves gyerek voltam akkor még. Telve reményekkel. Dehát szegény gyerek. Apám még „hét szilva -fát" sem hagyott rám. Hentes volt. Engem a rokonok neveltek. — No és a remények? Megvalósultak ? Ahogy emlékezik, szeme mintha melegebben csillogna. — Sok mindent gondolt az ember fiatal korában, ami aztán nem valósult meg. Fiatalság, bolondság, — teszi hozzá. — Megnősültem, itt maradtam. Három lányt neveltem. Mindegyiket sikerült férjhez adnom. Szerettem az embereket, a falut. Három nemzedéket neveltem fel. Már nagymamák a fürge lányok, akiket valamikor tanítottam, ötvenhat éve élek a faluban. 1936-ban nyugdíjba mentem. Helyet adtam a fiataloknak. — De azért még most is dolgozom, ameddig szüksége van rám a szövetkezetnek, — mondja búcsúzóul, míg az ajtóig kísér. * * * A Csemadokról s a falu művelődési lehetőségeiről beszélgetünk Szofka Lászlóval és Dornay Györggyel. Az előbbi tanító, az utóbbi borbély. E két népnevelő fáradtságot nem ismerő munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Csemadok kulturális téren, különösen a múlt évtől kezdve megerősödött és szép eredményekre tekinthet vissza. — Színdarabokat már ezelőtt is játszottunk, mint például: Ha az asszonyé a gyeplő. Becsületes juhászlegény. Fehér Anna és az utóbbi időben az Úri dámák és huszárok címűt, mely megérdemelt sikert aratott, — mondja Dornay. — De örvendetes, hogy a színjátszó csoport mellett ma már tizenkét tagú táncegyüttesünk és huszonhat tagú énekkarunk is működik Krommer Mária és Sánta Béla tanítók vezetésével. Szóba kerül az országoshírü Pepes-népi zenekar is, mely a Csemadok neve alatt szerepel s nemcsak a központi bemuta-A vasútállomás sokszor megtéveszti az embert. A riporter, kit a hajnali utazás elbágyasztott, örömmel kászmákodik ki a fülledt vonatfülkéből, mikor megpillantja a várva-várt állomás pléhtábláját. örül, hogy a célhoz ért. Csak később derül ki, nagy szomorúságra, hogy az állomás, mely a község nevét viseli, még nem minden. Jó félórát kell gyalogolnia kanyargós ösvényen, melyre az állomáson várakozó udvarias falusiak kimerítő útbaigazítása nélkül sohasem találna rá, hogy egy teknősszerü mélyedésben falut érjen. (Szekérúton kétszer annyit gyalogolhatott volna!) így jutottam én is Kürtre egy verőfényes téli reggel. Kürt község múltjáról Verseghy bácsi nyugalmazott igazgató-tanító s most már hosszú idő óta a szövetkezet pénztárnoka tájékoztatott. Hetvenöt éves vigkedélyű ember, ki évtizedeken át szorgalmasan gyűjtögette a falu eredetére vonatkozó adatokat és néprajzi emlékeket, ősz szemöldöke alól élénken ragyog fel apró szeme, ahogy emlékezetből felsorol egy-két évszámot, epizódot. Egész könyvre való bőséges anyag áll rendelkezésére. Tetszik neki az érdeklődésem. Egyre jobban belemelegszik a beszélgetésbe. Régi okiratokat idéz, melyek állítólag már 1079-ben Curt néven emlegetik a falut. Tatárjárás ... törökvilág ... német elnyomás . . . szinte pár perc alatt végigvezet a történelmen, szorosan beleépítve magát a községet. És a végső kicsengés: mindegyik hódító a szegény jobbágy népen töltötte ki bosszúját. Hol a törökök, hol a zsoldosok jöttek sarcolni, rekvirálni. Felgyújtot-Pogály Rozi néni még néha elénekel egy-egy nótát tókon öregbíti a falu hírnevét, hanem az otthoni tánccsoportnak is segít. A próbákon és a fellépéseken Pepes Sándor népi zenekara kiséri a helyi együttest. Szofka László a Csemadoktagok lelkes munkájáról beszél. — Százhúsz tagja van a helyi szervezetnek. Legnagyobb részük munkás, akik hetente csak egyszer járnak haza, mégis ha önkéntes brigádmunkáról van szó, ezek az emberek nem sajnálják szabad vasárnapjukat feláldozni. Több mint ezer brigádórát dolgoztak le a Verseghy bácsi, az öreg tanító Jelentek az Úri dámák és huszárok című vígjátékból helyi csoport tagjai az egészségház építésénél és egyéb alkalmakkor. Mind a ketten a jó vígjátékokat hiányolják. Az a véleményük és a tapasztalatuk, hogy falun, így Kürtön is, inkább a vígjátékokat kedvelik jobban, mint a drámát. — Már most készülünk a tavaszi és nyári népműmészeti versenyekre, illetve szemlékre, — mondja Dornay György. — Májusban több falusi csoport részvételével járási Csemadoknapot rendezünk Kürtön. Tavaly szépen sikerült, reméljük az idén még jobban meg tudjuk szervezni. — Műsorunkat szeretnénk helyi népszokásokkal, népdalok feldolgozásával még tartalmasabbá tenni, — szól közbe Szofka László. , Az utóbbi óhajok azt hiszem nem is olyan nehéz, hisz Kürtön még több régi népdal, népszokás él. A öregek még sok mindenre emlékeznek. Klanyicska István, a kilencvenhat éves Csizmadia bácsi, vagy Polyák Rozi néni szívesen elmesélget. Szép feladat a múlt hagyományait feldolgozni. Rozi néne babszemelgetés közben nékem is Ízelítőt adott a már feledésbe menő kürti népdalokból: Édesanyám min»k adott férjhez, Minek adott vidéki legényhez. Én a legényt nem szeretem, Gyászba borult az életem örökre. Pepes Sándor, a prímás