A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-09 / 6. szám

dggß z ©mm Varga Terus néne a ruhát teregette az udvaron. Könyökig feltűrt ruhaujja alatt olyan vörös volt a két karja, mint a főtt rák, mert bizony csípős már az idő ilyenkor november vége felé. Olykor-olykor megállt egy-egy szusszanásnyira s megtapogatta a derekát. Hja, nem fiatal már, nem megy úgy a munka, mint valaha. „Miért is kellett így egyedül maradnunk vénségünkre ?" — jut mostanában mind gyakrabban az eszébe. Pedig hát két gyereket is felnevelt. A Pista, szegény, ott maradt a háborúban. A Julis meg .. . arra jobb nem is gondolni, öt éve lesz a tavasszal, hogy az a szégyen megesett. Akkoriban alakult éppen a szövetkezet. Vargáék is beadták az öt holdacskájukat, mert hát Pista bácsi betegeskedett, a Juliska éppen hogy felserdült, alig gondoltak még arra, hogy férjhez adják, meg itthon is elkellett a segítség, így aztán nem volt, aki rendesen megművelje a földecskéi. Az időtájt javították az utat is, mert már régi panasza volt a falunak, hogy messze az állomás, és szerettek volna autóbuszjáratot kapni. Az útépítők között dolgozott Kovalszky Jóska. Szép szál szőke legény valahonnan föntről, a hegyekből. Hogy az útépítést befejezték, valahogy itt ragadt s beállt a szövetkezetbe traktorosnak. Ismerte-e már akkor a Juliskát, vagy sem, azt már nehéz volna eldönteni, de az biztos, hogy a fiatalok csakhamar egymásba bolondultak. Nem is bánták volna a szülők olyan nagyon a dolgot, csak az a Jóska ne lett volna olyan állhatatlan természetű. Alig tartották meg az eljegyzést, amikor bejelentette, hogy ő bizony nem marad itt a faluban, megy valahová Csehországba, a határvidékre. Ez már aztán Vargáéknak nem volt az ínyére. Hogy az ő Juliskájuk, egyetlen lányuk itthagyja őket s elmenjen messzi idegenbe. Most, amikor már hasznára lehetne az öregeknek. Hiába bizonygatta Jóska, hogy jobb lesz így, itt el sem férnének az öreg viskóban. Annyi pénzt jő néhány év alatt keresne meg, hogy építkezzék, a határvidéken meg szép nagy házat kapnak, amibe mindjárt beköltözhetnek. Ha nem akarják, hogy távol legyenek a lányuktői, hát jöjjenek velük. Na, még csak ez hiányzott öreg Vargáéknak. Hogy ők idehagyják a falujukat, ahpl születtek, ahol mindenki ismeri, tiszteli, becsüli őket. Hogy az ő csontjaik egykor ne itt porladjanak a hazai földben, ahol minden ősük nyugszik. Ezen aztán egyszer úgy össze találtak szőlaikozni Jóskával, hogy végül is kiutasították a házbői. Mikor aztán Juliska a pártját fogta, Pista bácsi olyan indulatba jött, hogy az édes lányát majd agyon nem ütötte, Jóskának úgy kellett kivenni a kezei közül. Akkor aztán elmentek mind a ketten. Elmentek és összeesküdtek, anélkül, hogy megkapták volna a szülői áldást. öreg Vargát, amilyen vérmes ember volt, egy kicsit megsuhintotta a guta, nem is épült fel teljesen. Most éjjeliőr a szövetkezetben, már harmadik esztendeje. Hogy a tyűkfarmot is gondozza, hát megélnek szépen, igazán nem panaszkodhatnak. Csak ne rágná, emésztené folyton magát. Hogy a saját vérét így elüldözte. A Julis írt az elején, meg fényképet is küldött, ugyan takaros menyecske lett belőle. De az öreg nem engedte, hogy Terus néne válaszoljon. Akkor még tartott az a nagy, konok büszkeség. De mostanában ő kérdezi egyre gyakrabban, hogy nem jött-e levél a gyerekektől. Ez járt Terus néne fejében most is, hogy a ruhát teregette. Éppen az utolsó lepedővel bajlódott, amikor a postás fordult be a kiskapun. „Biztosan az újságot hozza" — gondolta az öregasszony s nyugodtan befejezte a munkáját. Fogta az