A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-09 / 6. szám

üres csöbröt s indult a kút felé, hogy kiöblítse. — Jó munkát, Varga néni — köszönt a postás és jött közelebb a kúthoz. — Mán inkább egy kis jó pihenést kí­vánjon, bizony rámférne — válaszölt kis­sé dohogva, de hamiskásan Terus néne s csak úgy, inkább szokásból megkérdez­te: - Hát aztán levelet hozott-e? — Levelet azt nem, Varga néni... Az öregasszony, bár nem igen várt más választ, kissé csalódottan indult a konyha felé. ' — ... levelet azt nem, de hoztam va­lami mást. Jöjjön csak, aszt Írja alá. — Te jóisten, csak nem táviratot? Terus nénét elöntötte a hideg veríték. Még a keze is remegett, alig találta az ókuláréját. Egyszerre megrohanták a gon­dolatok. Sorra vette a rokonokat, talán csak nem érte baj valamelyiket. Arra még gondolni sem mert, hogy talán a Julis­ka ... Végre remegő kezei között tartotta a táviratot. A betűk táncolni kezdtek a szeme előtt. Mégis a Juliska . .. Azt írja, hogy holnap a délutáni autóbusszal ér­kezik. „No hát hála a jóistennek — könnye­bült meg az öregasszony, — hát akkor még sincs baja." Terus néne azt sem tudta hamarjában, mihez kezdjen. Süssön, főzzön, vagy az első házat tegye rendbe? Végül is eszé­be jutott, hogy jó lesz, ha az öreget ér­tesíti mielőbb. Igaz, hogy két óra felé úgyis hazajön ebédelni, de hát addig ki sem bírná a nagy újságot egyedül. Vette is a nagykendőjét gyorsan, de aztán meg­látta a Benéék Gyurkáját, az úgyis csak délután megy iskolába, hát azt szalasz­totta el gyorsan Pista bácsiért. Meg is jött az öreg nemsokára, nagy dohogva, hogy ugyan csak nem a világ dűlt össze, hogy olyan hirtelen érte kül­dött Terus néne. Hanem mikor a távira­tot meglátta, bizony elkomorodott. Csak leült a lócára s nézett sokáig nagy me­reven maga elé. Végre Terus néne nem bírta tovább szó nélkül megállni. — Hát maga meg mit ereszti úgy bú­nak a fejit, mikor annyit sóhajtozott az édes jánya után?! — Hogy mit-e? Talán nem olvastad, hogy mit ir? — Hát azt, hogy hazajön. Talán nem örül neki? — Azt a keserves úristenit neki, hát nem megmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége, hogy az a sehonnai egyszer majd ott hagyja? Hát nem azt írja, hogy jö­vök ? Ha nem lenne semmi baja, nem azt írná-e, hogy jövünk ? — Ugyan, csak ne gondoljon mindjárt a 'legrosszabbra. Hét nem mindegy, hogy hogy írja? Aztán, ha egyedül jön is, biz­tosan nem ér rá a Jóska. Vagy talán nem mernek csak úgy egyszerre beállítani. — Már pedig, ha tiszta szándékkal len­nének, hát jönnének mind a ketten. S ha nem jöhetnek, miért nem írta meg levél­ben. Mért küldött táviratot? Biztosan összevesztek, aztán most a Julis jön ha­za az anyjához. Mindig mondtam én, hogy nem jó vége lesz ennek. Ki látta már csak úgy ripsz-ropsz összeházasodni, szü­lői áldás meg pap nélkül. — Hát bizony, nem is lehet az ilyen házasságon az isten áldása. De hát most már mindegy, csak nem hagyja az édes lányát az utcán? Aztán meg hátha gye­reke is van a szegény árvának. — No még csak az hiányzik, hogy gye­reke legyen egy ilyen jöttmenttől, aki csak úgy hagyja világgá menni. Nem volt elég az a szégyen, hogy megszöktek. Most aztán mit szól megint a falu, hogy az én lányom világ csúfjára hazajön, gyerekes­tül. Hej, megmondtam én azt mindjárt... — Jaj, ne sopánkodjék mér annyit. Ha­zajön és punktum. A mi lányunk jön haza s az onokánk .. . Nagy csendességben telt el a nap. Mindegyikük a saját gondolataival volt elfoglalva. Este az öreg elballagott a dol­gára s csak reggel került elö. Az ebéd egyiküknek sem Ízlett. Szót­lanok voltak mind a ketten. Négy óra felé már tűkön ültek, s mikor meghal­lották az autóbusz tülkölését, Terus né­néből kitört a zokogás. Egyszerre csak lábsúrolás hallatszott a tornácról, majd kisvártatva nyílt az ajtó s belépett Juliska, egy kis legénykét tuszkolva maga előtt. Erre eredt meg csak igazán Terus néne könnye. Az öreg is csak állt mereven, megüvegesedett szemekkel s nagy hir­telen a pipaszárába kapaszkodott; ha azt meg nem kaphatja, hát # bizonyára ha­nyatt esik. Juliska is letette a bőröndöt, s nagy sivalkodással az anyja nyakába borult. Erre már a gyerek sem állhatta meg, ő is rákezdett. Most már Juliska is ki­bontakozott anyja öleléséből, odaugrott a fiához, ölbe kapta, úgy vitte az öreg felé. Pista bácsi egyik kezével egy könnyet morzsolt el a szemében, a másikkal meg a pipáját igyekezett valahogy elhelyezni a lajbija zsebében, de reszkető kezéből kiesett — s nagy csörömpöléssel dirib­darabra tört a téglapadlón. — Édesapám, hát meg sem csókolja az onokáját? - szólalt meg mosolyogva Ju­liska. — Köszönj szépen nagyapádnak, fiacskám — fordult a legénykéhez. — Kezi... kezi... csótojoim ... — hüp­pögte a fiúcska. — Szerencséd, hogy öregapádnak szólí­tottál — dörmögte Pista bácsi tréfásan, mire aztán mindannyian elkezdtek nevet­ni. Az unoka átkerült a nagyapa karjára, mire Terus néne lett féltékeny, hogy hát ő még meg sem csókolta a rajkót. Hanem a jókedv nem tartott sokáig. Egyszerre csak Terus néne felsikoltott: — Je jóisten, csak nem lesz megint gyereked, te lány?! — Már ugyan miért ne lenne, édes­anyám? — kérdezte vissza pironkodva Juliska. — ö, te szerencsétlen teremtés, attól a... attól a... jött... — De édesanyám, hát hogy beszélhet így a hites uramról! — A hites uradról? Hát hol marad az a Jóska, ha egyszer a felesége mellett a helye, ilyen állapotban .. . — Pistikém, szólj apádnak, hogy jöj­jön be — fordult mosolyogva Juliska a fiához. — Jó estét, adjon isten! — hallatszott most az ajtó felől. — Isten hozott, fiam! — Hát nem haragszanak már, édes­apám ? — Ami történt, megtörtént, eb aki bán­ja. — De az előbb... — az előbb... ha jől hallottam ... — kezdett el akadozni az öreg — mintha azt mondtad volna, lányom, ennek a legénykének itt ni, hogy ... hogy Pistike ... — Azt én, édesapám. — Aztán csak nem ... — Dehogyisnem, édesapám után nevez­tük el így. A Jóska akarta, merthogy, ugye, az ő apja már nem él, hát hadd legyen István a nagyapja után. — Hijnye, asszony,. hallod-e, és még te merted mondani, hogy az én vejem, hogy az ilyen meg olyan.. . Dejszen mondtam én mindjárt, hogy az a Jóska gyerek... — De apjuk, nem sül ki a szeme, hogy az onokája előtt... — Jól van jől, azért nem kell mindjárt pörölni. Hanem ne tátsd itt a szádat, ha­nem kerítsd elő sebten azt a fiaskót. Ti, gyerekek, meg vetkőzzetek le, oszt te­gyétek magatokat kényelembe. Azt a gye­reket meg hagyjátok, azt majd levetkőz­tetem magam. Gyere csak ide, kis bo­garam, ne félj attól a csúnya nagyapád­tól. Mert hát, akit Pistának hínak, nem szabad az, hogy féljen még az ördögtől, de még a nagyanyád nyelvitől se . . . Hát csak azért mondom. TARJÁNI ANDOR 19

Next

/
Thumbnails
Contents