A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-09 / 6. szám

üres csöbröt s indult a kút felé, hogy kiöblítse. — Jó munkát, Varga néni — köszönt a postás és jött közelebb a kúthoz. — Mán inkább egy kis jó pihenést kívánjon, bizony rámférne — válaszölt kissé dohogva, de hamiskásan Terus néne s csak úgy, inkább szokásból megkérdezte: - Hát aztán levelet hozott-e? — Levelet azt nem, Varga néni... Az öregasszony, bár nem igen várt más választ, kissé csalódottan indult a konyha felé. ' — ... levelet azt nem, de hoztam valami mást. Jöjjön csak, aszt Írja alá. — Te jóisten, csak nem táviratot? Terus nénét elöntötte a hideg veríték. Még a keze is remegett, alig találta az ókuláréját. Egyszerre megrohanták a gondolatok. Sorra vette a rokonokat, talán csak nem érte baj valamelyiket. Arra még gondolni sem mert, hogy talán a Juliska ... Végre remegő kezei között tartotta a táviratot. A betűk táncolni kezdtek a szeme előtt. Mégis a Juliska . .. Azt írja, hogy holnap a délutáni autóbusszal érkezik. „No hát hála a jóistennek — könnyebült meg az öregasszony, — hát akkor még sincs baja." Terus néne azt sem tudta hamarjában, mihez kezdjen. Süssön, főzzön, vagy az első házat tegye rendbe? Végül is eszébe jutott, hogy jó lesz, ha az öreget értesíti mielőbb. Igaz, hogy két óra felé úgyis hazajön ebédelni, de hát addig ki sem bírná a nagy újságot egyedül. Vette is a nagykendőjét gyorsan, de aztán meglátta a Benéék Gyurkáját, az úgyis csak délután megy iskolába, hát azt szalasztotta el gyorsan Pista bácsiért. Meg is jött az öreg nemsokára, nagy dohogva, hogy ugyan csak nem a világ dűlt össze, hogy olyan hirtelen érte küldött Terus néne. Hanem mikor a táviratot meglátta, bizony elkomorodott. Csak leült a lócára s nézett sokáig nagy mereven maga elé. Végre Terus néne nem bírta tovább szó nélkül megállni. — Hát maga meg mit ereszti úgy búnak a fejit, mikor annyit sóhajtozott az édes jánya után?! — Hogy mit-e? Talán nem olvastad, hogy mit ir? — Hát azt, hogy hazajön. Talán nem örül neki? — Azt a keserves úristenit neki, hát nem megmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége, hogy az a sehonnai egyszer majd ott hagyja? Hát nem azt írja, hogy jövök ? Ha nem lenne semmi baja, nem azt írná-e, hogy jövünk ? — Ugyan, csak ne gondoljon mindjárt a 'legrosszabbra. Hét nem mindegy, hogy hogy írja? Aztán, ha egyedül jön is, biztosan nem ér rá a Jóska. Vagy talán nem mernek csak úgy egyszerre beállítani. — Már pedig, ha tiszta szándékkal lennének, hát jönnének mind a ketten. S ha nem jöhetnek, miért nem írta meg levélben. Mért küldött táviratot? Biztosan összevesztek, aztán most a Julis jön haza az anyjához. Mindig mondtam én, hogy nem jó vége lesz ennek. Ki látta már csak úgy ripsz-ropsz összeházasodni, szülői áldás meg pap nélkül. — Hát bizony, nem is lehet az ilyen házasságon az isten áldása. De hát most már mindegy, csak nem hagyja az édes lányát az utcán? Aztán meg hátha gyereke is van a szegény árvának. — No még csak az hiányzik, hogy gyereke legyen egy ilyen jöttmenttől, aki csak úgy hagyja világgá menni. Nem volt elég az a szégyen, hogy megszöktek. Most aztán mit szól megint a falu, hogy az én lányom világ csúfjára hazajön, gyerekestül. Hej, megmondtam én azt mindjárt... — Jaj, ne sopánkodjék mér annyit. Hazajön és punktum. A mi lányunk jön haza s az onokánk .. . Nagy csendességben telt el a nap. Mindegyikük a saját gondolataival volt elfoglalva. Este az öreg elballagott a dolgára s csak reggel került elö. Az ebéd egyiküknek sem Ízlett. Szótlanok voltak mind a ketten. Négy óra felé már tűkön ültek, s mikor meghallották az autóbusz tülkölését, Terus nénéből kitört a zokogás. Egyszerre csak lábsúrolás hallatszott a tornácról, majd kisvártatva nyílt az ajtó s belépett Juliska, egy kis legénykét tuszkolva maga előtt. Erre eredt meg csak igazán Terus néne könnye. Az öreg is csak állt mereven, megüvegesedett szemekkel s nagy hirtelen a pipaszárába kapaszkodott; ha azt meg nem kaphatja, hát #

bizonyára hanyatt esik. Juliska is letette a bőröndöt, s nagy sivalkodással az anyja nyakába borult. Erre már a gyerek sem állhatta meg, ő is rákezdett. Most már Juliska is kibontakozott anyja öleléséből, odaugrott a fiához, ölbe kapta, úgy vitte az öreg felé. Pista bácsi egyik kezével egy könnyet morzsolt el a szemében, a másikkal meg a pipáját igyekezett valahogy elhelyezni a lajbija zsebében, de reszkető kezéből kiesett — s nagy csörömpöléssel diribdarabra tört a téglapadlón. — Édesapám, hát meg sem csókolja az onokáját? - szólalt meg mosolyogva Juliska. — Köszönj szépen nagyapádnak, fiacskám — fordult a legénykéhez. — Kezi... kezi... csótojoim ... — hüppögte a fiúcska. — Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál — dörmögte Pista bácsi tréfásan, mire aztán mindannyian elkezdtek nevetni. Az unoka átkerült a nagyapa karjára, mire Terus néne lett féltékeny, hogy hát ő még meg sem csókolta a rajkót. Hanem a jókedv nem tartott sokáig. Egyszerre csak Terus néne felsikoltott: — Je jóisten, csak nem lesz megint gyereked, te lány?! — Már ugyan miért ne lenne, édesanyám? — kérdezte vissza pironkodva Juliska. — ö, te szerencsétlen teremtés, attól a... attól a... jött... — De édesanyám, hát hogy beszélhet így a hites uramról! — A hites uradról? Hát hol marad az a Jóska, ha egyszer a felesége mellett a helye, ilyen állapotban .. . — Pistikém, szólj apádnak, hogy jöjjön be — fordult mosolyogva Juliska a fiához. — Jó estét, adjon isten! — hallatszott most az ajtó felől. — Isten hozott, fiam! — Hát nem haragszanak már, édesapám ? — Ami történt, megtörtént, eb aki bánja. — De az előbb... — az előbb... ha jől hallottam ... — kezdett el akadozni az öreg — mintha azt mondtad volna, lányom, ennek a legénykének itt ni, hogy ... hogy Pistike ... — Azt én, édesapám. — Aztán csak nem ... — Dehogyisnem, édesapám után neveztük el így. A Jóska akarta, merthogy, ugye, az ő apja már nem él, hát hadd legyen István a nagyapja után. — Hijnye, asszony,. hallod-e, és még te merted mondani, hogy az én vejem, hogy az ilyen meg olyan.. . Dejszen mondtam én mindjárt, hogy az a Jóska gyerek... — De apjuk, nem sül ki a szeme, hogy az onokája előtt... — Jól van jől, azért nem kell mindjárt pörölni. Hanem ne tátsd itt a szádat, hanem kerítsd elő sebten azt a fiaskót. Ti, gyerekek, meg vetkőzzetek le, oszt tegyétek magatokat kényelembe. Azt a gyereket meg hagyjátok, azt majd levetkőztetem magam. Gyere csak ide, kis bogaram, ne félj attól a csúnya nagyapádtól. Mert hát, akit Pistának hínak, nem szabad az, hogy féljen még az ördögtől, de még a nagyanyád nyelvitől se . . . Hát csak azért mondom. TARJÁNI ANDOR 19